Rejtett nyereség a konfliktusban

Játszmának nevezzük, amikor szeretnénk valamit, de nem azt mondjuk, amire vágyunk. Valahogyan mégis el akarjuk érni, hogy az történjen, ami nekünk jó, ezért nem nyíltan kommunikálunk. Szeretnék ma veled időt tölteni – egy egyszerű vágy, de helyette inkább megdorgáljuk a másikat: „Nem igaz, hogy nem értél haza időben!” – nem azt közöljük, amit szeretnénk, és meglepődünk, hogy valóban nem az történik.
A játszma a nem nyílt kommunikáció egyik formája. Szeretnénk valamit, de nem azt mondjuk, hanem valami kerülőutat választunk célunk elérése érdekében. Például napokig nem hívjuk fel a másikat, aztán megsértődünk, hogy ő nem hívott minket. Holott azt is mondhatnánk, hogy „nagyon jól esne, ha többször beszélnénk”, vagy „jobban érezném a figyelmedet és a szeretetedet, ha megkérdeznéd, hogy vagyok”. Előfordulhat, hogy nem tanultuk meg soha, hogyan fejezzük ki igényeinket. Ám a konfliktusokban is lehetnek nyereségeink.

Ha nem beszélünk, akkor megsértődöm, és az azért lesz jó nekem, mert olyankor nagyon gondoskodóvá válik a másik, ajándékkal lep meg. A sértődés egy kerülőút a gondoskodás kiprovokálására. Olykor nehéz lenne kifejezni és a másik értésére adni plusz körök nélkül, hogy figyelemre, törődésre vágyom. Viszont sok időt, energiát és nézeteltérést lehetett volna megspórolni a nyílt kommunikációval.

Ha sok a játszma, sok a konfliktus

Minél többet játszmázunk, annál inkább nő kommunikációnk félreérthetősége. A végén pedig rácsodálkozhatunk, hogy nem az következik be, amit várunk. A mi kultúránkban a nőket mintha jobban felkészítenék arra, hogy több úton is képesek legyenek céljuk elérésére. Már a kislány is tudja, hogyan mosolyogjon, milyen hanglejtést használjon, ha valamit meg szeretne kapni.

Ezzel szemben a férfiak inkább az egyértelmű és konkrét kéréseket értik meg. Legtöbbször a „figyelj már rám” mondatokkal nem sokat tudnak kezdeni. Könnyebben megértik, ha azt hallják, hogy „arra vágyom, hogy most beszélgessünk egy órát”. Persze a sztereotípiák sem segítik a kommunikációnkat, viszont az biztos, hogy könnyebb mindkét nem élete, ha egyértelmű üzeneteket adunk át a másiknak. Tehát azt mondjuk, amit érzünk, amire vágyunk, amit szeretnénk.

„Szólj rá a fiadra!”

A kapcsolatok szempontjából eredményesebb a direkt kommunikáció, ami azt is jelenti, hogy a másiknak mondom, amit üzenni szeretnék. „Szólj rá a gyerekre” – ez azért nem jó, mert ugyan kifejezem, hogy zavar a gyerek viselkedése, és most segítségre lenne szükségem, viszont ezzel az indirekt üzenettel a konfliktus csak megsokszorozódik. Lesz egy konfliktus a szülők között, a gyerek és az egyik szülő, majd a gyerek és a másik szülő között is. Ha a házastársam felé akarok jelezni, akkor eredményesebb, ha neki mondom, amit szeretnék. Viszont, ha a gyerek viselkedése dühít, akkor érdemesebb neki mondanom, hogy „nagyon bánt a viselkedésed, annak örülnék, hogy…”. Elsőre talán furcsán hangzik, hogy a gyerek számára is kifejezhetjük érzéseinket, de hatásos. Ezt hívjuk „én-üzenetnek”. Amikor azt fejezem ki, hogy én mit érzek, nem pedig azt mondom, hogy te ilyen vagy olyan vagy.

Ha félreérthetetlen üzeneteket szeretnék küldeni, akkor nyílt kommunikációra van szükség.

Nyílt kommunikációval könnyebb eredményt elérni, és a konfliktusokat is minimalizálhatjuk. Mindenki más-más kommunikációs mintát tanult meg a családjában és a szűkebb környezetében, de megtehetjük, hogy odafigyeléssel, tudatossággal egy nyílt és kifejező új stílust sajátítsunk el, ami könnyebbé, békésebbé és egyszerűbbé teszi mindennapjainkat.