Rétvári Bence a Tranziton: A magyar oktatást nem lebecsülni, hanem megbecsülni kell!

2024. augusztus 25. Családháló

A magyar oktatást nem lebecsülni, hanem megbecsülni kell, és le kell szokni arról, hogy aki jót mer mondani az oktatásra, azt megvetik – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szombaton a Tranzit fesztiválon Tihanyban.

Rétvári Bence a Porosz vagy finn – Mi váltja meg az oktatásügyet? című beszélgetésen kiemelte: a gyerekeink oktatása, biztonsága, környezete, iskolája a legfontosabb dolog az életben. Hozzátette, ahogyan a gyerekeket nevelik a családban, majd utána az iskolában, olyan lesz a jövő.

Az államtitkár kitért arra, hogy a magyar közbeszéd sajnos lehúzza az iskolákat, majd felhívta a figyelmet arra: le kell szokni arról a divatról, hogy aki dicsér valamit a magyar oktatásban, aki jót mer mondani, azt megvetik.

Rétvári Bence előadásában megemlítette a telefonok betiltását is az iskolákban. Mint mondta, ezzel azt akarják elérni, hogy a gyerekek az oktatási intézményekben minél jobb teljesítményt nyújtsanak. Hozzátette, lapotokat, táblagépeket és ingyenes tankönyveket kap több százezer diák, ezzel elősegítve a tanulásukat.

Szólt arról is, hogy az oktatás fontos feladata többek között a társadalmi különbségek csökkentése, de nem lehet minden iskolán kívüli társadalmi probléma megoldását a tanároktól várni. Rétvári Bence kitért arra, hogy Magyarországon arányaiban 10,8 diák jut egy tanárra, míg az EU-s átlagnál ez a szám 12,1.

Az államtitkár elmondta, idén csaknem 13 ezren jelentkeztek pedagógusképzésre, húsz évvel ezelőtt pedig csak ötezren.

Uzsalyné Pécsi Rita: Nem kis dolgokkal játszunk, mikor a gyerekeink kezébe adjuk az okoseszközt

Pécsi Rita neveléskutató felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar néphagyomány “nevelőereje” sokat érne az iskolákban, sok kompetenciát fejlesztene. Azt mondta, az oktatás célja, hogy

“gyökerekkel rendelkező, boldog, kreatív, kommunikatív embert neveljenek”.

Hozzátette, a tanárképzés feladata, hogy egy “hatalmas módszertani kosara” legyen, és abból elő lehessen venni azt, amire szükség van.

A neveléskutató kiemelte, tovább kell fejleszteni azokat az intézményeket, amik a gyerekeket közösségre, családi életre, kommunikációra és érzelmi intelligenciára nevelik. Azt kell megvizsgálni, hogy a magyar oktatás milyen mértékben tudja ezt támogatni – fűzte hozzá.

(MTI)