San Marino az abortusz mellett szavazott

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2021. szeptember 28. Családháló

Fotó: -

A választáson a San Marinó-i felnőtt lakosság 41,11 százaléka vett részt, közülük 77,28 százalék válaszolt igennel a következő kérdésre:

„Engedélyezzék-e a nőknek a terhesség megszakítását a fogantatástól számított tizenkét héten belül vagy még előrehaladottabb állapotban, amennyiben az anya élete veszélyben van, vagy ha a magzaton olyan fejlődési rendellenességek figyelhetők meg, amelyek az anya fizikai vagy lelki egészégét kockáztatnák?”

A népszavazás eredményével kapcsolatban az Avvenire olasz keresztény híroldal több problémát is felvet.

Elsőként azt tartják problémásnak, hogy a választópolgároknak feltett kérdésben nem említenek végső időhatárt az abortusz elvégzésére vonatkozóan. A „vagy még előrehaladottabb állapotban” rész nem zárja ki, hogy akár a terhesség kilencedik hónapjában megöljék a magzatot, ami azért is aggályos, mert a 194-es olasz törvény kimondja, hogy a magzat „önálló élete” a terhesség 21-22. hetében kezdődik. Ezáltal a törpeállam akár egy „abortuszszigetté” válhat Olaszország közepén, ahol komolyabb szabályozások vannak érvényben.

Másik fontos probléma, ami több ország esetében felmerült már: a szelektív abortusz. Az új törvény lehetőséget ad a Down-szindrómás vagy más fejlődési rendellenességgel bíró magzatok szisztematikus kiirtására. (Izlandon például már évek óta csökken a Down-szindrómások aránya a népesség körében, ami sajnos nem valamiféle csodaszernek köszönhető.)

Ezenkívül a családtámogató politika is veszélybe kerül. Az abortuszt sokan anyagi okokból választják. Az abortusz népszerűsítésével, és csupán rutin-beavatkozássá minősítésével a családtámogatási politikát is ellehetetlenítik, a fiatal párokat még nehezebb ösztönözni a korai gyermekvállalásra.

A liberálisok természetesen hatalmas emberjogi sikerként ünneplik a választás eredményét, azonban a nők, a meg nem született gyermekek és a családok valódi jogai most lettek sárba tiporva San Marinóban.

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.