Christopher West: „Ne adjátok fel legmélyebb vágyatokat pillanatnyi örömökért!”

Mit tud Magyarországról, a magyar kereszténységről, milyenek az első benyomásai hazánkról?

Nem sokat. Az amerikaiak számára Kelet-Európa egy rejtély, olyan gazdag történelmi és kulturális örökséggel, amit mi nem igazán értünk. Viszont mivel személyesen érdekelt, elég jól megismertem a kelet-európai történelem azon részét, ami Szent II. János Pálhoz kapcsolódik, például az ő szerepét a kommunizmus bukásában. Meglátásom szerint ez összefügg az ő forradalmi nézeteivel a test teológiáját illetően. A magyarokat nem igazán ismerem. A nyelvük különösen titokzatos a számomra – olyannak tűnik, mint egy titkos kód. De mivel ugyanazokat az emberi értékeket, vágyakat valljuk, kulturális különbségeink ellenére léteznek közös alapértékeink.

Melyek ma a legnagyobb félreértések a családdal és a szexualitással kapcsolatban?

A XX. században a szexuális késztetés iránya teljesen megfordult: önközpontúvá vált. Mindig is létezett egy olyan tendencia, miszerint az emberiség úgy gondolta, hogy a szexualitás célja az örömszerzés, és ebből adódott az a komoly félreértés, hogy a másik fél teste eszköz ennek a célnak (a saját örömömnek) az elérésében. Az öröm maga természetesen nem rossz dolog, viszont elfeledkeztünk arról, hogy a cél az, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogy Isten szeret minket:  úgy, hogy közben nem magunkat, hanem a másikat tegyük boldoggá. A XX. században ez történt: teljesen elfelejtettük, hogy a szexualitás célja nem „belül”, hanem „kívül” van, és ez nem más, mint a következő generáció megteremtése.

Miért tartja ennyire központi témának a szexualitást?

Tudja, hogy a gender szó pontosan mit jelent? A generálás, azaz a következő generáció létrehozásának módját. Ebben az értelmezésben a másik fél nem az örömszerzésünk eszköze, hanem a társunk a közös célban, a gyermekeink „generálásában”. Ha viszont a másikat csak a saját örömünk elérése eszközének tekintjük, akkor csak addig van rá szükségünk, amíg ezt az igényünket kielégíti, utána könnyedén eldobjuk. Ez a hozzáállás pedig a családok széthullásához vezet. És ha széthullik a család, akkor szétesik a szűkebb és tágabb közösség, a város, az állam, a nemzet, a világ. Röviden: a civilizáció a szexuális vágy „civilizációs” szintjétől függ. A szexualitás megfelelő iránya pedig a másik szolgálata; ha magamra irányul, az a társadalom összeomlásához vezet.

Számos tévhit kering az egyház szexualitásra vonatkozó hozzáállásáról is. A legfontosabb talán az, hogy az egyház ellenzi vagy elítéli a szexet. Mi erről a véleménye?

Az egyház nem a szexualitást, hanem a szexualitással való visszaélést ellenzi, és egy másik szempontot, módot ajánl annak megélésére. Amikor Szent II. János Pál megjelentette a test teológiájáról szóló elmélkedéseit, akkor egy nagyon fontos kijelentést tett: egy férj a szívében is megcsalhatja a feleségét, ha őt a saját örömszerzése eszközének tekinti. A feministáknak tapsolniuk kellett volna örömükben, hiszen a házasságon belüli nemi erőszak elutasításával tulajdonképpen a női méltóság mellett állt ki. Ehelyett azzal volt tele a sajtó, hogy a pápa még a házasságon belüli szexet is elítéli. Amit a világ erről tévesen gondolt akkor, azt egy újságíró így fogalmazta meg: „Ha a feleségem után sem vágyakozhatom, akkor ki után tehetem meg?!” A kérdés természetesen félrevezető, hiszen a válasz egyértelmű, de a lényeg nem itt van. A lényeg az, hogy a szexualitást is Isten képére kell megélnünk. Az egyház tanításának forradalmi ereje éppen ebben van: úgy szeressünk, ahogy erre teremtve lettünk, a szívünk legmélyén lévő vágyaink szerint.

Mitől forradalmi ez a tanítás?

A cél nem az, hogy visszatérjünk egy korábbi korszakhoz, nem a múltba nézés, hanem az előre tekintés. A szexuális forradalom a szexualitásunk megélésének téves értelmezéséből eredt. Azt megelőzően ugyanis a kereszténységet – a szexualitás szempontjából – az éheztetéssel azonosították, amely szerint a (szexuális) igények bűnösek, ezért nem is szabad kielégülniük. Az erre adott válasz lett aztán a szexuális forradalom által kiharcolt „gyorséttermi kaja”. És ebben a versenyben egyértelműen az utóbbi nyer, hiszen látszólag vonzó és finom. Viszont a gyorséttermi étel köztudottan egészségtelen, és nagy mennyiségben súlyosan megterheli a szervezetet. Itt tartunk ma: míg korábban a diétázásba, most a túladagolásba, ételmérgezésbe halunk bele.

Ezzel szemben Szent II János Pál elmélete a test teológiájáról az egészséges étkezéshez vezet. Ezt a középutas megoldást kell megtalálnunk, és követnünk. Az egyház szexualitáshoz való forradalmi viszonyulása ugyanis nem az éhezéshez való visszatérés, és természetesen nem a gyorséttermi kaja támogatása. Úgy képzelhetjük el, mint egy meghívást egy ünnepségre, egy ünnepi bankettre. Jézus azt mondja: menjetek ki az utcára és hívjatok meg mindenkit. Ne ítélkezzetek, ne alkossatok tiltó szabályokat, hanem csak egyszerűen hívjatok meg mindenkit. Ez az egyház tanításának lényege. Segíteni kell az embereknek visszatalálni önmagukhoz, a legbelsőbb vágyaikhoz.

Mit tehetünk mi, egyéni és társadalmi szinten?

Az analógiánál maradva, a diéta és a gyorsétterem közötti versenyben egyértelműen az utóbbi a nyerő. Tehát ha mi nem hívjuk meg gyermekeinket a „bankettre”, ha nem mutatjuk meg a középutas megoldást, akkor a gyorsétteremből fognak étkezni. De nem hívhatjuk meg gyermekeinket és nem vezethetjük az ünnepségre, amíg mi magunk nem ismerjük azt. Ezekben a zavaros időkben, a gender-ideológiák, a házassági és szexuális krízisek világában először nekünk kell megismernünk az egyház vonatkozó tanítását, és csak utána tudjuk megtanítani azt gyermekeinknek, diákjainknak, közösségi tagjainknak, a társadalom többi tagjának. Magunkkal kell kezdenünk tehát. Akkor tudunk adni, ha van miből. Akkor tudunk változtatni a világon, ha először mi magunk változunk. Innen kell kiindulnunk.

És mi van akkor, ha a fiatal generációt nem érdeklik a szülői minták? Ha megtanuljuk, de mégsem tudjuk átadni, mert nincs kinek?

Senki nem érdekelt a szexuális elnyomásban. Amíg valaki a kereszténységre úgy tekint, mint a szexualitást tiltó szabályok összességére, nem fogja érdekelni ez a tanítás. Hasonló helyzetben én is így állnék hozzá. Ha viszont a kereszténységre úgy tudunk nézni, mint egy meghívásra a legmélyebb testi és lelki vágyaink kielégítésére, akkor érdekeltek leszünk – mindenki az lesz, mert mindenkiben megvan a vágy, hogy boldog legyen. Ha a kereszténységet és mindazt amint nyújtani tud, újra tudjuk értelmezni, akkor nyert ügyünk van. A legmélyebb vágy – ez a kulcsszó.

Mi ez a legmélyebb vágy?

Mindenkinek vannak vágyai: élvezetre, élményekre, pénzre, elismerésre vágyunk. De ezek mind felszíni vágyak. A szívünk legmélyén valami sokkal magasabb szintű, végtelenbe mutatóra vágyunk: egy örök szerelemre, egy örökké tartó ünnepségre, egy olyan örömre, egyesülésre, aminek soha nincs vége. Gyakran hozom azt a példát, hogy annyira szeretek enni, hogy szomorú vagyok a végén. Ez a szomorúság a bizonyíték arra, hogy szeretnék valami többet: egy véget nem érő banketten részt venni. A kereszténységet úgy kell újraértelmezni, mint egy végtelen ünnepséget. Sokszor ér az a vád minket, keresztényeket, hogy örömtelenek vagyunk, hiányzik belőlünk az öröm. Ez azért van, mert mi magunk is elfelejtettük, hogy az öröm a kereszténység igazi lényege. Magunkon kell kezdeni tehát a változást.

Keresztény szempontból követhető, amit mond. De mi van a többiekkel?

Az előbb említett krisztusi meghívás mindenkinek, a nem hívőknek, a szekuláris világnak is szól. Ahogy mondtam, minden kulturális különbségünk ellenére ugyanazt valljuk az emberiségről. Minden ember középpontjában van egy fájó vágy, ami őt keresésre hajtja. Ott kell kezdeni, meg kell keresni ezt a legmélyebb vágyat. Erről kell beszélni: milyen vágyaink vannak, miért vannak, és mit kezdhetünk velük. A gyakorlat igazolja, hogy amit a kereszténység tanít, az a nem keresztényekre is igaz: a méreg akkor is hat, ha nem tudatosan mérgezzük meg magunkat. Ha azt gondoljuk, hogy az egyház megakadályoz abban, hogy jól érezzük magunkat, és ezért „megisszuk a mérget”, mert nagyon szomjasnak érezzük magunkat: a méreg hatni fog. Nem kell tehát az egyház ahhoz, hogy belehaljunk. Mindenféle mérget veszünk magunkhoz, azért, hogy érzéstelenítsük azt a fájdalmat, amit a kielégítetlen legbelsőbb vágyunk okoz. Ilyen érzéstelenítők az alkohol, a zaj (zene), a folyamatos szórakoztatás. Az én életem akkor vett drámai fordulatot, amikor 1988-ban egyetemistaként elhatároztam, hogy kibírok egy hétvégét a campusban alkohol és szerek nélkül, és végignézem a társaimat, mit művelnek ezek hatására.

Miért tette ezt és mit tapasztalt meg általa?

Mert érdekelni kezdett, hogy miért iszunk annyit. Miért használunk mindenféle „érzéstelenítőket”, azért, hogy felszínes örömöket okozzunk magunknak? Ez a hétvége megváltoztatta az életemet. Mert amit láttam, egyértelműen nem öröm és boldogság volt, hanem az ellenkezője: szenvedés, csalódás. Rájöttem, hogy a szívünk mélyén lévő nagyon erős, akár fájdalmas vágyat mindenféle szerekkel érzéstelenítve nem lehetünk boldogak. És arra is rájöttem, hogy ez nem azért van, mert az egyház tanítja, hanem mert én is megtapasztaltam. És innentől kezdve az egyházra nem mint fegyelmező, hanem mint szerető anyára tudtam gondolni. Aki a legjobbat akarja nekünk. Ezzel a felismeréssel érhetjük el a nem hívő társadalmat is: ráébreszthetjük őket legbelsőbb vágyaikra és megmutathatjuk, hogy azok hogyan teljesülhetnek.

Ez az eset vezette arra, hogy keresse a szexualitással kapcsolatos egyházi tanításokat? 

Az a hétvége volt a kezdet. Akkor tanúja voltam egy szexuális erőszaknak is. Sokáig üldözött, és arra kényszerített, hogy foglalkozzak az élet, a szeretet, a szerelem és a szex értelmével. És minél dühösebb voltam az erőszaktevőre, annál inkább fel kellett tennem a kérdést magamnak: mennyivel vagyok jobb nála abban az értelemben, ahogy gondolkodom, ahogy fantáziálok, ahogy a nőkről vélekedek?! És a válasz az volt, hogy nem sokkal jobb. És ez a felismerés térdre kényszerített, és egy nagyon őszinte ima szakadt ki belőlem: „Uram, miért adtad a testemet, a vágyaimat, ha ennyi szenvedést okozok velük magamnak és a körülöttem lévőknek?”

Mi vezette Szent II. János Pál elmélkedéseihez?

1988-ban kezdődött az útkeresésem. Később, 1993-ban felfedeztem a pápai elmélkedéseket a test teológiájáról. Döbbenetes élmény volt. Az éreztem, hogy ez a lengyel pap ismer engem. Ismeri a szívemet, a vágyaimat, tudja a kérdéseimet és nagyon őszinte és egyértelmű válaszokat ad rájuk. Olyan utat mutatott, ami nem az elnyomás vagy az elnézés, hanem a megváltás irányába mutatott: a szexualitás megfelelő irányát mutatta meg. Úgy éreztem, megtaláltam a gyógyszert a világ rákja ellen. A pápa létrehozott egy iskolát ennek tanulmányozására, én is ott tanultam és azt a tudást annyira fontosnak éreztem, hogy nem akartam megtartani magamnak. Ezért írok és beszélek róla ennyit, ezért járom a világot. Az erre a célra létrehozott Cor Project mottója: „Tanulni, megélni és megosztani Szent II. János Pál tanításait”.

Hogyan foglalná össze budapesti előadásának lényegét azok számára, akik nem tudtak jelen lenni?

A Teremtés egy mögöttes, mennybéli valóság jelképe. Az égbolt, a csillagok, a növények és az állatok – minden a Teremtés történetét meséli el. De semmi nem beszél róla olyan erőteljesen, mint a saját testünk: a női és férfiúi fizikai létünk és azok hívása az örök együttlétre. Szent II. János Pál azt mondja, hogy az evilági együttlét egy csodálatos rejtély, ami Krisztus és az egyház túlvilági együttlétének jelképe. Tehát a szexualitás is annak története, hogy Isten mennyire szeret bennünket. Isten velünk akar házasságot kötni. Ez az öt szó a Biblia lényege. És azért, hogy Istennek ezt az örök házassági tervét mi, földi halandók megértsük, annak képére megteremtette a mi testünket. A testünk tehát csak egy végtelen valami jelképe. A korai keresztények tudták ezt, hiszen ez változtatta meg a világot 2000 éve, csak azóta elfelejtettük, és egy ideje azt állítjuk, hogy a test a saját örömszerzésünk eszköze. Ezt a tévedést kell tehát helyretenni magunkban és a világban.

Hogyan foglalná össze legfontosabb üzenetét a XXI. századi fiatalok számára?

Ne adjátok fel a legbelsőbb vágyatokat, és ne kössetek kompromisszumokat! Ne elégedjetek meg semmi kevesebbel, mint a végtelen beteljesülés! Ne adjátok fel legmélyebb vágyatokat pillanatnyi örömökért és legyen bátorságotok megélni azt!

(Az interjú magában foglalja a beszélgetésen résztvevő két másik újság, a 777 és a SZEMlélek képviselőinek kérdéseit is.)