Tabutémák

A közelmúltban a magyar népesség lélekszáma tízmillió alá csökkent, a fogyás egyre drámaibb képet vetít előre. A fiatalok ugyan sok gyereket szeretnének, de a tervezett gyerekek mégsem születnek meg, ezért a kilátások nem túl biztatóak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. január 17. Paulik András

A közelmúltban a magyar népesség lélekszáma tízmillió alá csökkent, a fogyás egyre drámaibb képet vetít előre. A fiatalok ugyan sok gyereket szeretnének, de a tervezett gyerekek mégsem születnek meg, ezért a kilátások nem túl biztatóak.


A meddőség

A helyzetet árnyalja, hogy hazánkban mintegy 150 ezer meddőséggel küzdő pár él, akiknek csupán kis százaléka tud végül gyermeket világra hozni. Az orvostudomány egyre több mesterséges megoldást kínál, de érdemes a természetes módszerek között is szétnézni!

A meddőség okai

Meddőségről akkor beszélhetünk, ha a fogamzás a rendszeres szexuális élet ellenére 1 éven belül nem következik be, de meddőségnek nevezzük azt az állapotot is, ha egy nő terhessége rendszeresen spontán vetéléssel szűnik meg. Arról beszélni, hogy ki a hibás, tulajdonképpen teljesen felesleges, a kezelés során azonban fontos tudni, hogy melyik félnél jelentkeznek a problémák. A meddőségek 50 százalékában a nőnél, 35 százalékában a férfinál, 10 százalékban pedig mindkettőjüknél megtalálható valamilyen probléma. Az esetek 5 százalékában a meddőség oka teljesen ismeretlen.

Férfias gondok

Noha ritkán hallani róla, a here-visszértágulat – varicocele –  a leggyakoribb oka a férfiak megtermékenyítő-képessége romlásának. A leginkább kamaszkorban, illetve fiatal felnőttkorban kialakuló betegség, szakemberek tapasztalatai alapján a férfiak közel egynegyedét különböző mértékben érinti. Kamaszkorban a hirtelen testmagasság és a here növekedésével a szervezetnek több vérre van szüksége, a herevénára nagyobb nyomás nehezedik, és ez okozhatja a visszértágulatot. A betegség sok esetben tünetmentes, mégis fontos foglalkozni vele, mert kezelés nélkül a tartós vénás pangás a herében és a mellékherében nyomás-, és hőmérsékletemelkedést okoz, ami csökkenti a spermiumtermelést és az esetek 30-50 százalékában rontja a nemzőképességet. A betegség kialakulását megelőzni nem lehet, de megfelelő szűrővizsgálattal és a fiúk önvizsgálatra nevelésével időben felismerhető, és szükség esetén kis műtéti beavatkozással gyógyítható.

Vissza a természet(es)hez!

A menstruációs és termékenységi ciklus sokszor tabu téma. A nők nagy része még ma sem tudja, hogyan működik a ciklusa, hogy mikor termékeny és mikor nem. Ezt igyekszik feltárni a nők egészségével foglalkozó új tudomány, amely harminc év kutatásainak eredményeként dolgozta ki a NaPro Technológiát.

A módszer még nem került be a magyar orvosi gyakorlatba, pedig segítségével a nők alaposabban megismerhetik a ciklusukat, a kapott információt fölhasználhatják egészségük megőrzéséhez,  és eredményesen használhatják fel a családtervezés során. A CrMS alapja a nő egészsége és termékenysége szempontjából fontos „biológiai jelek” megfigyelése és rögzítése egy megadott táblázatban. Ezek mutatják meg a párnak, hogy mikor termékenyek és mikor nem.

Az okok és kezelések

A párok a Creighton Model alapján meghatározott rendszer szerint képesek felfedezni a menstruációs (termékenységi) ciklusban fellépő esetleges eltéréseket. A NaProTechnológia fő célja, hogy a nemzőképességben fellépő esetleges gondokat felismerjék, és minél előbb megkezdjék azok kezelését. Az esetek egy részében az orvosi kezelés mellett műtéti beavatkozásra is szükség lehet.


A módszer hasonlít a naptár, vagy más néven Billing módszerhez, csak több mindent vizsgál, így képes az esetleges betegségeket felfedezni és a kivizsgálás hamarabb elkezdődhet. Tehát ellentétben a mesterséges megtermékenyítéssel, nem megkerüli a problémát, hanem azt fölismeri, és ha szükséges, a gyógyítás irányába terel, vagy segíti a termékenységi ciklus legjobb pillanatának kiválasztását.


Sikerek reménytelen helyzetekben

Az eddigi tapasztalatok alapján, figyelembe véve a páciensek korát és a felállított diagnózist, a NaProTechnológiát alkalmazó párok esetében a teherbeesés körülbelül 50 százalékos, de elérheti a 80%-ot is. Olyan esetekben is eredményes lehet, mint a megmagyarázhatatlan meddőség, az endometriózis, az alacsony progeszteron szint, a különféle antitestek jelenléte, rendszertelen ovuláció, stb. Olyan pároknak is van esélye, akik már túl vannak valamilyen sikertelen mesterséges megtermékenyítésen. A NaProTechnológiával nő a remény a terhességre, bár ez nem következik be minden esetben. A módszer mindenesetre  segít abban, hogy a párok sokkal jobban megértsék, mi történik a testükben és mit lehet tenni egy egészséges várandóság érdekében.


29 éves vagyok, van két csodálatos kislányom. Amikor férjemmel összeházasodtunk, hosszú ideig nem estem teherbe, mert PCO szindrómában szenvedtem, ami azt jelenti, hogy ritkán volt peteérésem és azt sem tudtam, hogy az pontosan mikor következik be. Tartott mindez addig, amíg meg nem ismertem a Creighton modellt! Egy csodálatos szakember segített, hogy megértsem a ciklusom működését és azt, hogyan ismerhetem föl az alkalmas pillanatot a megtermékenyüléshez.


Mesterséges, vagy természetes?

A mesterséges reproduktív módszerek és az  NPT megközelítésében alapvető különbség van. Az utóbbi arra törekszik, hogy a megtermékenyülés természetesen, a testben (in vivo), szexuális együttlét eredményeként jöhessen létre. A mesterséges technológiák a babát testen kívül ( in vitro ) hozzák létre.


Az Asszisztált Reprodukciós Eljárások (Assisted Reproductive Technology -ART), közé tartozik a mesterséges megtermékenyítés (In-Vitro Fertilisation (IVF)), és az ICSI (Intracytoplasmic Sperm Injection, amikor a petesejtbe egyetlen spermiumot juttatnak be mikrotűvel.

Az NPT ötvözi mind a gyógyszeres, mind pedig a sebészeti eljárásokat. A kezelések során gyógyszereket, (bioazonos) hormonokat vagy vitaminokat írnak fel, hogy a peteérést és a reprodukciós működést normalizálják. Vannak azonban esetek, amikor sebészeti beavatkozásra van szükség a termékenységért felelős szervek gyógyításához. Az NPT különlegességének alapja, hogy a terápiákat ötvözi a páciensek megfigyeléseivel, így segíti a párokat a gyermekáldáshoz.


http://www.fertilitycarecenterck.org/testimonials/

http://www.babyandbump.com/problems-trying-conceive/435201-napro-technology.html

http://www.naprotechnology.com/

http://www.catholicinfertility.org/naprotechnology.html

http://www.popepaulvi.com/

http://www.lifefertilitycare.co.uk/

A cikk megírásához Schaffler Orsolya ír és angol szakirodalmi adatait használtuk fel.

(Az írás megjelent a Képmás 2011. decemberi számában.)