“Azért vagdosom magam, mert különben megőrülnék”

Benedek nyolc évesen kezdte el bántalmazni magát, miután az iskolában a gyerekek rendszeresen kicsúfolták, bántották, megalázták. A kisfiú először csak apró vágásokat ejtett a combja belső felén, de ahogy egyre több inzultus érte, egy idő után még parázsló gyufákat is odanyomott a lábához…

Benedek sebhelyeit a testnevelés-tanárnő vette észre, amikor az egyik tornaórán segített bekötni a kisfiú cipőjét és a rövidnadrág nem takarta el a hegeket. Benedeket szülei pszichológushoz vitték, ahol kiderült, miért tesz magában kárt újra és újra a fiuk. Kivették az iskolából és egy másik, sokkal befogadóbb közösségbe iratták. Benedek kivirult, barátokra lelt és többé sem a gyufát, sem a kisbicskát nem vette elő.

Megérteni az önbántalmazást

Sokan lehetetlennek érzik, hogy megértsék, miért tesz egy gyerek szándékosan kárt magában, és hogyan érezheti magát ettől jobban? Az önbántalmazó gyerekek és fiatalok ezt úgy magyarázzák: a fizikai fájdalom elvonja a figyelmüket attól a lelki fájdalomtól, amit valamilyen esemény, helyzet kapcsán éreznek. Azok a gyerekek, akik rettegnek valamitől (pl. bántalmazzák őket otthon), gyakran kerülnek mentálisan egyfajta zsibbadt állapotba, ami az agy természetes védekező mechanizmusa, hogy kizárja a valóságot, ami elviselhetetlen a gyermek számára. Ők azért bántják magukat, mert az önmaguknak okozott fizikai fájdalom egyfajta “ébresztőként” szolgál ebből a tompa mentális állapotból. Ami minden önbántalmazásra igaz, az a pillanatnyi megkönnyebbülés érzése, pontosabban: a düh, az érzelmi fájdalomtól való megszabadulásra tett elkeseredett kísérlet.

A mindennapok és az önbántalmazás

Az önbántalmazás nagyon komolyan kihat a mindennapi életre: először is, az a fiatal, aki rendszeresen kárt tesz magában, mindent megtesz, hogy a dolog még véletlenül se derüljön ki, éppen ezért a sebeket, hegeket, zúzódásokat mindig ruha takarja. Csakhogy ez sokszor rendkívül megnehezíti a mindennapi életet, hiszen sportolásnál, nyáron, uszodában mégsem lehet a biztonságot nyújtó, hosszúujjú pólokat és hosszú nadrágokat viselni. Az önbántalmazók éppen ezért vagy különböző kifogásokkal kerülik el az ilyen helyzeteket, vagy egyszerűen abbahagyják az adott sportot, feladnak barátságokat, emiatt azonban egyre inkább beszűkülnek emberi kapcsolataik, így még kisebb lesz az esélye annak, hogy valaki felfedezze, hogy baj van és segítséget nyújtson.

Az önbántalmazás sokszor egészen szélsőséges formákat ölthet, olyanokat is, amelyek életveszélyesek lehetnek. A leggyakoribb módja az önbántásnak a vagdosás vagy égetés, de a vannak, akik szándékosan leugranak magas helyekről, nekivágják a testüket kemény felületeknek, szándékosan eltörik a csontjaikat, kitépkedik a hajukat, illetve egészen extrém esetekben mérgező anyagokat vagy tárgyakat nyelnek le. A kutatások szerint a legtöbb önbántalmazó 11 és 25 év közötti, de – ahogy a példánkból is látható – ennél sokkal korábban is elkezdhet valaki önmagának sérüléseket okozni.

Miért?

Az önbántalmazó gyerekek és fiatalok a bennük lévő elviselhetetlen feszültségtől akarnak megszabadulni, és mivel kilátástalannak ítélik helyzetüket, ezért nem segítséget kérnek, hanem ilyen módon próbálják “kiengedni” a bennük tomboló dühöt, félelmet, fájdalmat. Sokuk azért bántja magát, mert ez a tevékenység egyfajta kontrollérzetet nyújt nekik: ilyenkor ők irányítják az életüket. Természetesen ez a gondolat mindig abból fakad, hogy egyébként tehetetlen bábnak érzik magukat, akivel bárki bármit megtehet következmények nélkül. A leggyakoribb okok, amelyek miatt egy fiatal elkezdi magát bántani, a következők:

– iskolai zaklatás
– konfliktus a szülőkkel
– feszültség vagy aggodalom az iskolai teljesítménnyel és az ott elvártakkal kapcsolatban
– kirekesztettség érzése
– a szülők válása
– a gyereket vagy a múltban, vagy jelenleg is zaklatják (fizikailag, szexuálisan vagy verbálisan)
– egy, a gyerekhez közel álló személy öngyilkossága
– alacsony önértékelés
– az elutasítottság érzése (család, környezet)

Tévhitek és sztrereotípiák

Az önbántalmazást nagyon sokan értik félre, és magyarázzák rendkívül negatív előítéletekkel, ami még kevesebb esélyt ad az önbántalmazó gyerekeknek arra, hogy segítséget kérjenek. A leggyakoribb sztereotípia, hogy ha egy gyerek önmagában kárt tesz, akkor figyelemre vágyik. Ám az önbántalmazás egyik legfontosabb jellemzője éppen az, hogy a gyerek mindent megtesz, hogy a dolog titokban maradjon. A másik gyakori tévhit, hogy az önbántalmazás az öngyilkosság “előszobája”. Ám az önbántalmazó gyerekek nem akarják megölni magukat: ők “csupán” így próbálják kezelni a számukra rendkívül nehéznek bizonyuló körülményeket, eseményeket és a bennük élő negatív érzéseket. .

Hogyan segíthetünk?

Bár az önbántalmazás egyik jellemzője éppen az, hogy nagyon nehezen derül ki, mégis: ha ilyen gyermekkel találkozunk, netán saját gyerekünkön fedezzük fel az önbántalmazás nyomait, rendkívül fontos, hogy elfogadóak, megértőek és segítőkészek legyünk. A vádaskodás, a szidás, a fenyegetés csak még rosszabb helyzetet szül. Az önbántalmazó gyerekkel rendkívül fontos megértetni, hogy bízhat bennünk, hogy nem ítéljük el, hogy nincs miért szégyenkeznie – és hogy szeretjük. Biztosítsuk róla, hogy támogatjuk és hogy elmondhatja, miért bántja saját magát. Sokszor egy szülő, egy pedagógus nem tudja kideríteni, mi az oka az önbántalmazásnak, ezért érdemes gyermekpszichológust felkeresni.

Amit viszont nem szabad:

– túlságosan irányítani a dolgot, hiszen sok gyerek épp azért menekül az önbántalmazásba, hogy legyen valamiféle kontrollérzete
– kiborulni, ha a szülő képtelen saját maga megbeszélni ezt önbántalmazó gyerekével (mivel érzelmileg túl közel áll hozzá)
– ultimátumokat adni, pl: “Hagyd abba, különben…”

Van kiút

Cikkünk végén összeszedtünk néhány dolgot, ami segíthet helyettesíteni a sokszor függőséghez hasonló tünetekkel járó önbántalmazást. (A tippek olyan gyerekektől származnak, akik korábban bántalmazták magukat.)

– boxzsákkal levezetni a feszültségeket, dühöt
– párnák verése, vagy belekiabálás a párnába
– a bőr felületének dörzsölése jégkockával ott, ahol korábban vagdosta magát a gyerek
– kimenni a szabadba és futni
– bármilyen sportot űzni
– leírni a negatív érzéseket és aztán összetépni
– naplót írni
– beszélni az érzésekről másoknak
– kreatív munka
– önsegítő oldalak, könyvek olvasása