Császármetszések Európában: szélsőséges arányok

Ahány ország, annyiféle a császármetszések aránya Európában. Ebből is látszik, mennyire nem egységes a beavatkozás megítélése, írja egy tanulmány.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
arany
2015. november 26. Gyarmati Orsolya

Ahány ország, annyiféle a császármetszések aránya Európában. Ebből is látszik, mennyire nem egységes a beavatkozás megítélése, írja egy tanulmány.


Az Egyesült Királyságban minden negyedik, Cipruson minden második szülés császárral végződik. Svédországban ez az arány mindössze 17 százalék. A BJOG című folyóiratban publikált tanulmány 26 európai országban végzett felméréseket annak érdekében, hogy kiderüljön, miért vannak ilyen nagy eltérések császármetszések alkalmazásában.

A londoni City University szakemberei szerint a császármetszések aránya folyamatosan emelkedik a legtöbb EU-s országban. Ennek több oka is lehet, amelyek közt serepel a beperléstől való félelem, financiális megfontolások, de az is, hogy sok nő kifejezetten kéri, hogy császármetszéssel szülhessen.

A császármetszések akkor valószínűbbek, ha egy anya első gyermekét készül világra hozni, amikor ikrek születnek vagy a szülő nőnek korábban már volt császármetszése.

A legtöbb programozott császármetszést Cipruson végzik (38,8 százalék). Ugyanez az arány Olaszországban 25 százalék. A legkevesebb ilyen beavatkozás a skandinávokra jellemző: Finnországban és Norvégiában 6,6 százalék, Hollandiában 7,7 százalék a tervezett császármetszések száma. Angliában a nők 9, Walesben és Skóciában 11, Észak-Írországban pedig 14,6 százaléka dönt úgy előzetesen, hogy császármetszéssel szeretne szülni.

A sürgősségi császármetszések aránya Romániában a legmagasabb (33 százalék), Svédországban pedig a legalacsonyabb (8,6 százalék).

Alison Macfarlane, a londoni City University perinatológus professzora a BBC-nek elmondta: „Látnunk kell, milyenek az egyes országok erre vonatkozó politikája és ajánlásai, annak érdekében, hogy a klinikai gyakorlatot minél inkább a tényekre lehessen alapozni.” Macfarlane hozzátette: fontos, hogy az anyák és a babák egészsége prioritást élvezzen.

Gail Johnson, a Royal College of Midwifes (Királyi Bábakollégium) tanácsadója szerint a nagy különbségek az egészségügyi szolgáltatásmodellek közti eltérésekkel magyarázhatóak. „A császármetszés sürgősségi beavatkozás, amit akkor lenne szabad csak végezni, ha nincs mód normál szülésre. Nem szabadna választhatónak lennie, és noha biztonságos műtétről van szó, mégis több kockázatot rejt, mint egy hüvelyi szülés.”

Forrás: BBC (via)