Több ezer családot óvnak meg

Új hátralékkezelő programot indít az áramszolgáltató és a Máltai Szeretetszolgálat

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. június 05. Gyarmati Orsolya

Új hátralékkezelő programot indít az áramszolgáltató és a Máltai Szeretetszolgálat


Jövő év végéig várhatóan újabb négyezer családon segít a Máltai Szeretetszolgálat és az EDF–Démász közös akciója, amelynek keretében 150 millió forintot költenek a hátralékos, valamint a még fizető, de nehéz helyzetben lévő fogyasztók megsegítésére, hogy megóvják őket a villany kikapcsolásától, s ahol ez már megtörtént, ott újra legyen világosság – tudta meg lapunk. Támogatást az kaphat, aki vállalja, hogy a hátralék 50 százalékát kifizeti.

Újabb hátralékkezelő programot indított az EDF–Démász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat azért, hogy több ezer olyan családon segítsen, akiknél már kikapcsolták az áramot, illetőleg akiket ennek veszélye fenyeget. A támogatást Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, s a Pest megye déli részén élő rászorulók kérhetik.

– A program most indul negyedik alkalommal. 2012-ben 100 millió forint állt rendelkezésre, 2013-ban pedig 47 millió. Most jövő év végéig újabb százötvenmilliót bocsát rendelkezésünkre az áramszolgáltató – mondta lapunknak Major Gábor. A Máltai Szeretetszolgálat programjának vezetője leszögezte: tavaly 1840 családon segítettek, közülük több mint 1100–nak hátraléka volt, a többiek még fizettek, de nehezen. A mostani összegből reményeik szerint újabb 4 ezer család otthonában lehet megőrizni az áramot. Az ehhez szükséges összeget az áramszolgáltató adja, ám a kérelmeket a szeretetszolgálat bírálja el. A pályázatot elektronikus úton lehet benyújtani a www.halozat.maltai.hu weboldalon.