Alszik, nem alszik?

Hogyan lesz egy gyerekből jó alvó? Vagy éppen rossz? Jó az, ha a szoptatás és az altatás kéz a kézben járnak? Egy háromgyerekes anyuka tapasztalatai arról, miért is más minden gyerek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. június 20. czefernek.lena

Nagyon nem mindegy, hogy az ember hányadik gyerekével kapcsolatos tapasztalatairól mesél, hiszen nem csak a kicsik eltérő adottságai, személyisége, de a szülői tapasztalatok, és a gyerekek egymáshoz való viszonya is meghatározó szerepet tölt be a nevelésben – mesél Judit, aki szerint a szoptatás és altatás témakörét nem lehet szétválasztani. Elmondása szerint három gyerekes anyukaként minden végletet megtapasztalt altatás terén.

Első kisbabája nagyon kis súllyal született, ráadásul a kórházban majdnem kiszáradt, így aztán nem volt kérdés, hogy szigorúan be fogják tartani az orvos által javasolt háromóránkénti etetést. Ezzel csak az volt a gond, hogy néha fel kellett hozzá ébreszteni a gyereket, de akkor természetesen az volt a legfontosabb, hogy a kicsi szépen gyarapodjon. Ezért néha akkor is megetették, ha nem volt evésidő, csak sírdogált.

A nagy könyvben ugye az van, hogy a gyerek 15-20 perc alatt megeszi, amire szüksége van, de a felébresztett kicsi néha egy órán át szopott, aztán jött a fejés és mire azzal végeztem, kezdődhetett az egész előről – mesél a tapasztalatairól Judit. Évike egyébként is hasfájós volt, így aztán sokat sírt, keveset aludt, de arra nem számítottunk, hogy ebből kialakul egy rossz alvási rendszer.

Judit a mai napig nem tudja, melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Az biztos, hogy a kicsit a szoptatási időszak után is alig lehetett elaltatni, órákat tologatták a babakocsiban, mire nagy nehezen elaludt. Utána persze fél óra múlva felébredt. Gondok voltak az esti elalvásnál is: mindig szükség volt rá, hogy valaki bent legyen a szobában, és ha elszundított és megpróbáltak kisurranni, jött a bőgés és az újabb altatás. Az biztos, hogy nagylánya a mai napig rossz alvó – a legkisebb zajra felébred, és az elalvással is vannak problémái.

A következő gyerek már rendes súllyal született, és jókat aludt. Igaz, természetre eleve nyugisabb volt, és a hasával sem voltak problémák…

 

Fotó: Flickr/vivianejl