Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Kilenc hónapos a babám, és szobatiszta

Kilenc hónapos a babám, és szobatiszta

Mikor egy anya először hall tőlem az EC-ről – azaz a természetes csecsemőhigiéniáról -, az első reakció az szokott lenni: “De ez miért jó, mikor ma már van pelenka?” Vagy éppen: “Én ezt úgyse tudnám megcsinálni. Nem is értem, hogy van erre valakinek ideje.” Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon is lehetséges a pelenkátlan gondoskodás.

Írta: Hojdák Annamária, Ajánlom

Olvasóink előtt talán már nem ismeretlen a téma: Krémer Sára kismama jógaoktató említette egy interjúnkban, hogy természetes csecsemőhigiénia-oktatást készül indítani.

 

De mi is ez az egész?

Az EC (elimination communication [“ürítés kommunikáció”], azaz természetes csecsemőhigiénia) közel sem új módszer; pont az, amit dédnagyanyáink is alkalmaztak a nagyszüleinknél – és amit ma is alkalmaznak az anyák szerte a világon, Amerikát és Európát leszámítva. Gondoljunk bele: tekintve, hogy egy baba 1-1,5 tonna eldobható pelenkát termel, mi volna, ha mondjuk Kínában és Indiában is mindenki ilyen pelenkát használna? Ha ott mesélnénk arról, hogy mennyi pénzt költünk olyan pelenkára, amely aztán 550 év alatt bomlik le, valószínűleg értetlenkedve kérdeznék meg: “Miért?”

És tényleg: miért? Hogyan jutottunk ehhez az állapothoz? Talán, amikor észrevétlenül összekevertük a szobatisztaságra szoktatást és azt az állapotot, mikor nincs szükség szoktatásra. Vagy amikor a nagyanyáinknak dolgozni kellett járniuk a babáik mellől, és nem volt idejük figyelni az ő testi folyamataikra. Megkérdeztem a férjem nagymamáját, ő hogyan látta gyerekként. Azt mondta, általában volt otthon egy idős rokon, aki ráért, hogy akár félórákat tartsa a babát a bili fölé. Már ez sem EC, de még nyomokban tartalmazza.

Kép forrása: Pinterest

 

Persze, ha már pelust használunk, és megszokta a gyerekünk, teljesen rendben van a “ne erőltessük a szobatisztaságot, amíg nem kész rá” elv. De… mikor van “kész rá”? E sorok írójának két gyereke van, és egyik sem lett nappalra szobatiszta három éves kora előtt – nem gondolom, hogy szülői mulasztás okán. Csak vártuk, hogy megérjen bennük, utalgatva rá, hogy hát jó volna, felkínálva a lehetőséget, próbálgatva, kezdettől engedve, hogy lássák nálunk a dolog működését, beszélgetve róla… De hiába produkálták az érettség minden fizikai jelét, nagyon sokáig nem volt érkezésük váltani arról, amit megszoktak. Svédországban a szobatisztasági kor 6 évre tolódott el,  Angliában is egyre több a pelenkás iskolás (5 év). Hiszen a gyerekeink megszokják, hogy a pelenka a vécé.

Az EC-ző gyerekek viszont azt szokják meg, hogy egyre inkább képesek uralni az ürítési folyamataikat. A módszer másfél éves korig alkalmazható – a pelusos babában addigra már rögzült, hogy az ürítés helye a pelenka, és sokkal nehezebb is egy totyogóval EC-zni kezdeni.

 

Mégis hogy kell ezt elképzelni?

Mivel mi nem láthattuk ezt magunk körül, meg kell tanulnunk. Ehhez persze nem árt, ha mindkét szülő nyitott a dolog felé, és kész alkalmazni.

Eleinte meg kell figyelnünk a babát, lehetőleg csupasz popsival. Mit csinál ürítés előtt? (Milyen az arckifejezése, milyen hangot ad?) Mikor szokta tenni? Aztán el kell dönteni, hogyan is akarjuk: teljes idős EC, vagy részidős? Amikor úgy gondoljuk, hogy szükséges, tartsuk oda a kiszemelt alkalmatosság (vécé, bili, erre kijelölt tál, mosdó) fölé a babát. Ha sikeres a dolog, adjunk megfelelő hangot (pl. pisi: “psss”, kaki: “mmm”). A hangokat megtanulja összekapcsolni az ürítéssel, így egy idő után kész lesz arra, hogy a bili fölött, meghallva a hangot, ürítsen.

Forrás: Pinterest

Ha az EC-t választjuk, lehetőleg mosható pelust használjunk, amiben a baba azonnal megérzi, ha nedves lett. Minél rövidebb ideig maradjon a baba nedves pelusban, hogy ne azt tekintse természetesnek! Elsőre merész a gondolat, hogy sétára, utakra is bilit, tálat vigyünk magunkkal – de úgy gondolom, a legtöbb helyen azért kivitelezhető az EC – legalább annyira, vagy valamivel jobban, mint a peluscsere.

Fontos, hogy EC mellett is öltöztessük a babát (legalább bugyit adjunk rá), hiszen azt szeretnénk, ha megszokná, hogy ürítés előtt kell időt hagyni a vetkőzésre is. Ha bárhol ürít, az nem EC – hanem olyan, mintha az egész világ vécé volna:).

 

Miért jó ez?

Az EC természetes, gyengéd folyamat – ez azt is jelenti, hogy nem nyilvánítunk véleményt pozitíve vagy negatíve az eredményről. Nem ujjongunk, ha sikerül, mert természetes dolog, és nem szidjuk le, ha nem sikerül. Nem korai szobatisztaságra nevelést jelent, hanem segített szobatisztaságot – a szobatisztaság nem célja, hanem végterméke. Abban segítjük a babát, amire az életkora alapján képes, vagyis megtanítjuk, mikor lazítsa el a záróizmait – az eredmény pedig általában az, hogy valamikor kilenc hónapos és másfél éves kora között el tudja hagyni a pelenkát, és kb. másfél éves korára valós módon szobatiszta lesz. A cél nem az, hogy minden kakit, pisit “elkapjunk”, hanem az, hogy segítsük elsajátítani a vécébe ürítést, amit majd későbbi életében tenni fog.

Az EC felől nézve átértelmeződik a pelenkahasználat.

A szobatisztaságra szoktatás tulajdonképpen egy olyan probléma kezelése, amelyet maga a pelenkázás hoz létre. Dupla munka: egyszer arra tanítani a babát, hogy a pelenkát használja vécének, és csak dolga végeztével szóljon; majd, pont a dackorszak közepén újra megtanítani arra, hogy észlelje ürítési igényét, és a bilit használja vécének.” (Forrás: Krémer Sára/ EC – Természetes csecsemőhigiénia csoport)

Sok babának nem természetes, hogy maga alá piszkítson, és sokkal kellemesebbnek találná az EC-t – vegyük csak a pozíciót: nem éppen könnyű fekve üríteni… A legtöbb szülő nem is sejti, hogy ez is állhat a hosszadalmas “hisztik” hátterében. Az EC-vel tehát egy nyűglődési faktort kiiktathatunk, és higiénikusabbá tehetjük az egész folyamatot. Tény, hogy nekünk látnunk kell a dolgot – de ez miért is lenne rossz nekünk?

A szülő-baba kommunikáció érzékenyebbé válik az EC által, jobban egymásra hangolódnak, ami kihat az élet más területeire is. A megérzés nem valami misztikus dolog – mi ugyanúgy képesek vagyunk rá, mint a régi őseink. Miért ne lennénk? De nem csak a megérzéseinkre támaszkodhatunk: ott vannak az általános időpontok, mint ébredés után, utazás előtt-után, sok ülés után…

Forrás: http://www.stoneageparenting.com

Nyilván ehhez az egészhez kell némi nyitottság. Az anyatejes kaki, pisi kvázi steril, a kultúránkban mégis szinte általánosnak mondható az idegenkedés tőle – mint a saját testnedveinktől is. Hallottam olyan anyáról, aki a másfélévese összekakilt nadrágját már dobta a kukába – ő azt ugyan ki nem mossa.

Engem az eldobható pelenkák okozta környezetterhelés vitt a moshatózás felé. Mire az EC-ről hallottam, azt hittem, a nagyobbikom túl nagy már hozzá – mikor pedig a kicsi született, nem éreztem elég erőt magamban újat tanulni, figyelni. Utólag sajnálom. Nem gondolom, hogy ha mindent összeadok, így könnyebb vagy jobb volt. Rengeteg pelust mostam, rengeteg eldobhatót dobtam ki még így is (- kétévessel már nem találtam megfelelőnek a moshatót), rengeteget küzdöttünk, mire a gyerekek megértették, mit és hogyan kellene tenniük, és mire rá is vették magukat. Ha egyszer lenne harmadik, most már mindenképp kipróbálnám az EC-t. Szeretném megtapasztalni, hogy csakugyan lehetséges megéreznem a kisbabám szükségletét, szeretnék ezáltal jobban összehangolódni vele – és szeretném megpróbálni kibekkelni azt az éktelen mennyiségű pelust, amely most öt évig az életem része volt.

 

Információkat nyújt és segít az EC megtanulásában ez a csoport. A fájlok között sok a segítő anyag, és a kérdéseinket is feltehetjük. Szakértőként Krémer Sárát kereshetjük.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
8 dolog, amit egy egyedülálló anya elmondana a barátainak

A scarymommy.com cikke olyan témát feszeget, amelyet talán kevésbé ismer, aki nincs benne: az egyedülálló szülőség nehézségeit.

Hordozás nyáron 2. – Nagyobb babák

Nyaraláskor, mikor egész napos városnézés, kirándulás van porondon, még olyan családoknak is jelentős könnyebbség lehet a totyogó szülőre applikálása, akik...

Close