Minden, amit tudni érdemes a szájvizekről

A száj ápolása rendkívül fontos, hisz a fogak elvesztése, az íny elsorvadása komoly egészségügyi problémákhoz vezethet (nem mellékesen még emésztési nehézségeket is okoz), illetve módosul a hangképzés és megváltozik a beszéd. Hogy ezeket elkerülje, naponta legalább kétszer-háromszor – főként étkezések után – mosson fogat, majd használjon rendszeresen fogselymet és szájöblítőt is.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. március 13. szabo.daniel

A száj ápolása rendkívül fontos, hisz a fogak elvesztése, az íny elsorvadása komoly egészségügyi problémákhoz vezethet (nem mellékesen még emésztési nehézségeket is okoz), illetve módosul a hangképzés és megváltozik a beszéd. Hogy ezeket elkerülje, naponta legalább kétszer-háromszor – főként étkezések után – mosson fogat, majd használjon rendszeresen fogselymet és szájöblítőt is.


Miután a fogselymeket múltkor már kiveséztük, most a szájvizeket járjuk körül alaposan, bónuszként pedig eláruljuk, hogyan tud otthon fillérekből előállítani olyan szájöblítőt, amelyben semmi mesterséges anyag nincsen, és úgy ízesítheti, ahogyan csak szeretné. Az utóbbi tulajdonság leginkább gyerekeknél lehet húzóerő, szóval hajrá!

A fogselyem mellett másik nagy szájápolási termékcsoport a szájöblítő termékeké. Néhány baktériumnak a szájüreg a természetes tartózkodási helye, ami nem lenne gond, hiszen szükség van rájuk, igaz, csak kis mértékben, hisz segítségükkel kezdődik meg a táplálékok emésztése. Ha azonban a fogakon megtapadt ételmaradékokban elszaporodnak, savakat termelnek, illetve különböző forrásokból nem oda illő baktériumokat juttatnak a szájüregbe. Ezért fontos a száj tisztán tartása, mivel így meg lehet gátolni a baktériumok káros elszaporodását. „Megtisztítjuk a fogaink minden felszínét, a fogközöknél, illetve a nyelvet is, és egy szájöblögetővel jól átmosunk mindent, hogy csökkentsük a baktériumok számát. A szájöblögetőből elég egy kortyot a szájban tartani, jól átzubogtatni háromszor-négyszer a fogak között, hogy a szájüreg minden zugát átmossa, és utána köpjük ki. Ha véletlenül nyelünk belőle, nem okozhat semmi gondot, de figyeljünk az alkalmazásakor” – tanácsolja Kis Mónika klinikai fogászati higiénikus.  
 
A szájvizek

Hatásukat tekintve két nagy csoportra lehet osztani a szájöblítőket: terápiás és mindennapos használatra kifejlesztett szerek. A terápiás szerek valamilyen éppen aktuális problémára valók, például ínygyulladás esetén afta kezelésére, fog- és szájsebészeti műtétek előtt és után, vagy éppen gombás fertőzések gyógyulásának elősegítésére. Egy fellángoló ínygyulladás esetén például hasznos olyan szájöblítőt használni, aminek a baktériumölő hatása jóval erősebb, mint a hétköznapi szájvizeké. Ezt kúraszerűen lehet egy-két hétig alkalmazni, utána viszont vissza kell térni a „hagyományos” öblögetőre, mivelhogy hosszú távon a terápiás készítmények használata nem ajánlott, mellékhatások alakulhatnak ki és elszínezhetik a fogakat. Figyeljen oda vásárláskor, és olvassa el figyelmesen a tájékoztatót az üveg címkéjén, hogy miképpen javasolja a gyártó az alkalmazását.