A család minden fejlődés alapja

A manapság tapasztalható családokat övező nehézségek részben orvosolhatók lennének családbarát összefogással. Ennek érdekében a „Család nevében” (Uime obitelji) elnevezésű horvát civil szervezet együttműködésben számos európai szervezettel, köztük az Emberi Méltóság Központtal, tapasztalatcserére hívta a különböző földrajzi és szakterületekről érkező előadókat és érdeklődőket.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. október 25. Csontos Dóra

A manapság tapasztalható családokat övező nehézségek részben orvosolhatók lennének családbarát összefogással. Ennek érdekében a „Család nevében” (Uime obitelji) elnevezésű horvát civil szervezet együttműködésben számos európai szervezettel, köztük az Emberi Méltóság Központtal, tapasztalatcserére hívta a különböző földrajzi és szakterületekről érkező előadókat és érdeklődőket.


A Zágrábban megrendezett kétnapos nemzetközi konferenciát magyar előadások is színesítik. A programon családok segítésében elhivatott szakemberek, civil szervezetek, politikai döntéshozók és vállalkozók vesznek részt. Céljuk felhívni a figyelmet a család szerepére a társadalom fennmaradásában.

A konferencián Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár bemutatta a magyar demográfiai helyzetet és a hazai családtámogatási program legfontosabb lépéseit. Emellett szlovák és olasz politikusokkal egy kerekasztal beszélgetés keretében rávilágítottak az állam szerepére a családok támogatásában.

A konferencia magyar előadói, az Emberi Méltóság Központ igazgatója, Frivaldszky Edit és az Otthon Segítünk Alapítvány vezetője, Lehőcz Monika voltak. Frivaldszky Edit a családok szemszögéből mutatta be a magyar helyzetet, emellett röviden szólt az Európai Bizottsághoz múlt héten benyújtott Anya, Apa, Gyerekek európai polgári kezdeményezésről (www.mumdadandkids.eu). Lehőcz Monika a kizárólag önkéntesekre támaszkodó, fiatal családokat segítő munkájukat mutatta be.

A zágrábi konferencián vendégként a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is részt vett. A küldöttség tagja volt Krizsán Vilmos, a vajdasági nagycsaládos szövetség vezetője, valamint Görcz Gyula és felesége, akik az anyaországbeli családokat képviselték a rendezvényen. A KCSSZ 2015-ben hozta létre a „Családvédelem az Európai Unióban és egyéb nemzetközi fórumokon” elnevezésű civil projektjét. Az új kezdeményezés támogatni kívánja a családbarát szemlélet érvényesülését az Európai Unió javaslattételi és döntéshozatali mechanizmusában, valamint egyéb nemzetközi platformokon is.

Horvátországban civil kezdeményezésre 2013-ban népszavazást tartottak a házasság definíciójáról, mint az egy férfi és egy nő szövetsége. A sikeres népszavazás eredményeként a definíció bekerült a horvát alkotmányba.