Ennek örülünk: 4 év, dupla adókedvezmény a kétgyermekes családoknak

A következő négy évben duplájára emelkedik a két gyermeket nevelő családok által igénybe vehető adókedvezmény mértéke - jelentette ki az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. október 16. Paulik András

A következő négy évben duplájára emelkedik a két gyermeket nevelő családok által igénybe vehető adókedvezmény mértéke – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.


Novák Katalin elmondta: amíg jelenleg havi húszezer forintnyi adókedvezményben részesülnek a kétgyermekes szülők, 2019-ben ez az összeg már havi negyvenezer forint lesz.

A politikus felidézte, hogy 2010 előtt szinte nem működött családi típusú adózás, csupán a három gyereket nevelő családoknak járt gyerekenként havi négyezer forintnyi adókedvezmény, vagyis összesen 12 ezer forint. Ma a kedvezmény összege egy három gyermeket nevelő család esetében 99 ezer forint. A kormányoldal kiterjesztette a kedvezményt az egy- és kétgyermekes családokra is, vagyis a családok 95 százaléka ma már igénybe veheti – ismertette az államtitkár.
Novák Katalin úgy vélekedett, hogy a kormány családpolitikai intézkedései eredményesek, hiszen átlagosan egy családban húsz éve nem született annyi gyerek, mint az idén.