Meddőséget okozhat a levegőszennyezés?

A környezetszennyezés és a meddőség kapcsolatának vizsgálatába fognak kínai kutatók, mivel sejtésük szerint a környezeti okok is hozzájárulnak a fogamzásképtelen felnőttek arányának ugrásszerű növekedéséhez az országban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. szeptember 10. Gyarmati Orsolya

A környezetszennyezés és a meddőség kapcsolatának vizsgálatába fognak kínai kutatók, mivel sejtésük szerint a környezeti okok is hozzájárulnak a fogamzásképtelen felnőttek arányának ugrásszerű növekedéséhez az országban.


A Cajhszin gazdasági és pénzügyi magazin szerint ez lesz az első témával kapcsolatos országos szintű felmérés. A kutatás a tudományos és technológiai minisztérium, a tudományos akadémia és három kelet-kínai egyetem együttműködésében valósul meg, s várhatóan öt évet vesz majd igénybe.

A vizsgálat egyik vezetője, Csang Csün a lapnak elmondta: mindenekelőtt azt veszik nagyító alá, hogy a hormonrendszert károsító, a levegőben megtalálható szerves szennyezőanyagok hogyan befolyásolják a női termékenységet. Bár minden ilyen szennyezőanyagot nem tudnak megvizsgálni, igyekeznek kimutatni a leggyakrabban előforduló mintegy két tucat hatását, köztük növényirtó szerekét is.