Meleg kabátok képében mutatkozik meg az emberség

Verőfényes délelőtti napsütés, –7 fok, Budapest, Ferenciek tere. Az Egyetemi Könyvtár előtt egy ruhatartó állványon tucatnyi kabát sorakozik. Idős házaspár válogat közöttük. A tévében látták vagy olvastak róla valahol, már nem is tudják, honnan értesültek az akcióról. – Négy gyerekünk van, és világéletünkben adományokból éltünk, nincs rajtam egyetlen ruhadarab sem, amely ne a karitásztól lenne – mondja az asszony, miközben egy kék kabátba bújtatja be fájós kézfejét, amelyet aztán dörzsölgetve melenget. – Érszűkületes vagyok, és borzasztóan tudok fázni – magyarázza, majd arról beszél, hogy itt laknak a közelben, könnyen lehet, hogy hoznak is néhány ruhadarabot még az állványra. – Gyakorlott elfogadók vagyunk – teszi hozzá, és nyakig húzza a meleg kabáton a cipzárt.

Az egész ország jótékonykodik

„Ha tested fázik, lelkem Rád adom, / Két vállad bársonnyal betakarom.” A költői fantáziát is beindította a Szabadfogas mozgalom, amelyhez a makói óvoda a fenti József Attila-sorokkal csatlakozott, de olyanok is akadtak, akik saját verset faragtak elragadtatásukban. A jótékonykodás e könnyed és egyszerű formája beindította az emberek fantáziáját. Óráról órára újabb gyűjtőpontok létesülnek, és az eltelt néhány nap alatt nem csak a hazai sajtó karolta fel az ügyet, már az Euronews is tudósított róla. A cunamit egy fiatal blogger, Kozma Júlia indította el január 5-én azzal, hogy lefordított és kitett Facebook-oldalára egy képet egy hasonló angliai kezdeményezésről. Nem sokat kellett várni az első hazai ruhaállvány megjelenésére. A balassagyarmati használtruha-üzlet elé kirakott állványon a kabátok mellett megjelent a felirat is, amelyet Gerlóczy Zsigmond Vígszínház elé állított ruhaakasztója és az általa létrehozott Facebook-esemény nyomán órákon belül átvett az egész ország.

A jelek szerint néha fordítva működik a termodinamika: a társadalmi lelkiismeret mélyén rejtőző jót kiolvasztották a mínuszok. A kabátok mellett megjelentek a cipők és egyéb meleg ruhák, Békéscsabán vizespalackokba töltött meleg teát is hordanak az állványok tövében elhelyezett, újságpapírral bélelt ládákba, a pécsi Jókai tér fáin pedig színes, kötött sálakat, kesztyűket lenget a téli szél. Vácon a piac sarkánál már évek óta találni „szabadcipőt”, Velencén pedig még a múlt év végén kitett a helyi rászorulókat és nagycsaládosokat támogató klub egy „adok-kapok” bokszot, amely eddig csak ételeket közvetített az adakozók és a rászorulók között, mostantól azonban ruhákat is találnak benne, akiknek szükségük van a segítségre. A Szabadfogas Facebook-esemény oldalán folyamatosan aktív párbeszédet folytatnak egymással a civil önkéntesek és a szimpatizánsok a legújabban „telepített” és az esetleg eltűnt állványokról, amelyek helyét – megérdemli, hogy őt is név szerint említsük – Gerner Péter fáradhatatlanul frissíti egy Google-térképen. A közkinccsé tett értékeket ugyanis csak közösen lehet megóvni a csapadéktól – na meg az illetéktelenektől.

Kabáthalmozó

Délelőtt, amikor a Ferenciek terére érkeztem, egy fiatal nőt láttam az állványtól néhány lépésnyire. Tétován gombolt magára egy kabátot, amely alatt egy másik, egy harmadik, egy negyedik bontakozott ki előttem, ahogy egyre közelebb értem. Csak amikor megszólítottam, vettem észre, hogy miközben gombolkozik, még két jó karban lévő férfikabátot is fixíroz, amelyet félretett a könyvtár bejáratánál. Kérdésemre angolul felelt, majd szemmel láthatóan elszégyellve magát, zavartan visszapakolt az állványra, míg én az idős házaspárral beszélgettem.

A cikk itt folytatódik!