Neveletlen a gyermeke? Nem lehet, hogy csak figyelemzavaros?

A figyelemzavar szinte teljes mértékben kordában tartható, ha a szülők és a pedagógusok időben észreveszik, hogy a gyermek szófogadatlansága mögött valami más lappang. Jávori Ildikó, az Eleven Team vezetője segített nekünk a figyelemzavar tüneteinek felismerésében, kezelésében és elfogadásában egyaránt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskolakezdés
2016. december 06. Csontos Dóra

Használjuk okosan az okostelefonokat!

Családháló: Milyen tünetei, jelei vannak a figyelemzavarnak, amit szülőként észrevehetünk?

Jávori Ildikó: A figyelemzavar legszembetűnőbb jelei a hétköznapokban az, ha a gyerek szétszórt, feledékeny az ismétlődő napi tevékenységeiben. Belekezd egy feladatba, de félúton abbahagyja. Például, ha azt mondjuk neki, hogy „öltözzél fel, mert megyünk a nagymamamához”, akkor magára veszi a zoknit és a bugyit, majd leül játszani. De előfordul az is, hogy az egyik cipőjét felveszi, míg a másikat már nem. Ez egyszerű figyelem elterelődéses feledékenység, mert ő okos s egyébként tudja, hogy mindkét lábra kell cipő, ha kimegyünk az utcára.

A napközbeni tevékenységükre jellemző, hogy visszakérdeznek, amikor a szülő az előbb mondta el a tennivalót. Ha megkérjük, hogy pakoljon össze a szobájában akkor ő azt nem kezdi el. Ez nemcsak fegyelmezési probléma. Fel kell merüljön a szülőben annak a gyanúja is, hogy a hallásfigyelme nem elég jó. Hallja, de nem figyel oda és ezért nem érti meg, amit kértek tőle.

Szintén tünet lehet az édes ízek iránt érzet erős igény. A gyermek szeretne mindig édeset enni és keresi is a lehetőséget, amikor édességet ehet vagy édes ízű italt ihat. Nyilván ez az agy cukorfelhasználásával függ össze – a cukor, ahogy elég energiát biztosít.

Tünet továbbá, hogy az esti elalvásnál nem lassuló a fázis, hanem hirtelen történő. Játszik, idefigyel-odafigyel, még ezzel akar játszani, igen aktív, aztán csak kidől és elalszik. Az éjszakai alvásukra jellemző a nyugtalanság, sokat forgolódnak, így ha nem gumis a lepedőjük akkor reggelre egy csomóban van alattuk.

sleeping-824601_1920

A figyelemzavaros gyerekek este is pörögnek, majd hirtelen kidőlnek és elszundítanak

CSH: Pozitív oldala is van a figyelemzavarnak?

Jávori Ildikó: Igen, rengeteg van, de erről sajnos nem sokat beszél a média. Nagyon jó a problémamegoldó képességük, okosak, humorosak és jó intellektusúak. Nem haragtartóak, könnyen átvészelnek egy kudarcot, egy sérelmet vagy egy konfliktushelyzetet. Empatikusak és segítőkészek, jó stratégák. Egyszerűen mindenre kiterjed a figyelmük. Nagyon érdekes, hogy sokszor azért nem figyelnek a saját feladatukra, mert észreveszik, hogy a csoporttársuknak megváltozott a hangulata, szomorú lett vagy bajbakerült és akkor odamennek rajta segíteni, félbehagyva a saját feladatukat.

Az is egy tévhit, hogy a figyelemzavaros gyerekek nem tudnak figyelni. A szülők nem értik, hogy miért mondják, hogy a gyermekük nem tud figyelni, amikor otthon képes másfél órát legózni vagy rajzolgatni. Tudni kell, hogy ők is képesek fókuszáltan figyelni, csak arra, ami az ő belső szükségleteiket kielégíti.  Az ovi utolsó évében vagy az iskolában már viszont el kell érni azt, hogy a gyermek arra is így figyeljen, amire megkérik. Na, ez az igazi nehézség Nekik és velük…

CSH: Az előbb felsorolt példák közül sokat egyszerűen elkönyveltem volna a kisgyermekkornak. Ha válás is történik a családban, akkor meg pláne…

Jávori Ildikó: Bizony, elég vékony a határ. Nagyon sokszor előfordul, hogy a szülők gyerekpszichológushoz fordulnak, de én nem ajánlom kezdésnek. Először mindig gyógypedagógus vizsgálatát kérjék a szülők, mert ő rögtön megtudja állapítani, hogy ez érzelmi-, nevelési-, vagy egészségügyi probléma és úgyis tovább irányítja a szülőt a  gyermekével vagy orvoshoz, vagy pszichológushoz.

CSH: Gondolom érdemes ezt minél hamarabb észrevenni, hogy időben legyen foglalkozva a gyerekkel. Mi az ideális kor, amikor sokat változtathatunk a gyereken?

Jávori Ildikó: Az ovi utolsó éve és az iskola első osztálya az, amikor ez felmerül szülőben és pedagógusban. Itt már olyan feladatok vannak, ahol a pedagógus kér és a gyereknek teljesítenie kell. A figyelemzavaros gyerekek hallják a kéréseket, legtöbbször meg is értik, de mégsem kezdenek bele az adott feladatba, csak ha a szülő már sokadjára kéri. Emögött nevelési-, és érzelmi probléma is (például egy válás miatt) állhat, de fel kell, hogy merüljön a szülőben, az óvónéniben és a pedagógusban az, hogy itt valami más áll a háttérben. Ha felmerült a gyanú akkor mindenképp gyógypedagógushoz kell vinni a gyermeket, aki felméri a látás-, illetve hallásfigyelmet, valamint megállapítja, hogy milyen gyorsan fókuszál rá az adott feladatra a gyermek.

Mi, az Eleven Teamben megnézzük a gyermek figyelmének a megoszthatóságát, az időtartamát, azt, hogy milyen gyorsan fókuszál és, hogy ez hány feladaton keresztül tart ki. Külön nézzük a vizuális, vagyis a szemmel való figyelés képességét és a hallás figyelmét is. Egészen mást fejlesztést kell kapnia a gyereknek, attól függően, hogy hol van nála eltérés.

Szem? Fül? Esetleg érzelmi probléma? Sok minden állhat a figyelemzavar mögött

Szem? Fül? Esetleg érzelmi probléma? Sok minden állhat a figyelemzavar mögött

CSH: Iskolaválasztásnál mire kell figyelnie egy figyelemzavaros gyermek szüleinek?

Jávori Ildikó: A hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekek ellátás az iskolákban pedagógus függő. Azt a pedagógust kell megtalálni, aki igényes a munkájára, és tudja kezelni ezeket a gyerekeket, van ezen a téren tapasztalata, agilis és kreatív, ha nem akkor bedarálódnak, ők lesznek a viselkedészavaros, magatartásproblémával küzdő gyerekek. Mi mindig azt javasoljuk az iskolakezdők szüleinek, hogy ne tagozatos, ne különféle program szerint válasszanak iskolát, hanem a pedagógust kell megtalálniuk a nyílt napok segítségével. Üljenek be a tanórákra, figyeljenek arra, hogy lehetőség szerint egyszemélyes padok legyenek és, hogy az osztálylétszám ne legyen nagyon magas.

A délutáni otthoni tanulásnál figyelni kell arra, hogy a gyermek figyelmét semmi ne vonja el, ne legyen előtte semmi, még a tolltartó is legyen zárva, mert ha megoszlik a figyelme több dolog között, akkor már a tanulás sem fog menni. Ha megoldható, hogy a gyermek otthon legyen napközi helyett akkor célszerű azt a lehetőséget választani, így a saját szobájában, csendben tud a tanulásra koncentrálni, míg a napköziből gyakran úgy jönnek haza, hogy nincs kész a házijuk, mivel ott csoportban kell tanulniuk, amikor az agyuk már fáradt.

CSH: Megszüntethető a figyelemzavar?

Jávori Ildikó: Az esetek 90 százalékában kordában tartható. Vannak a veleszületett figyelemzavaros gyerekek, akik vagy örökölték a figyelemzavart a szülőktől, nagyszülőktől, vagy a méhen belüli fejlődés közben, esetleg a szülés közben történt valami, ami miatt úgy születettek, hogy az agyban – főleg a homloklebeny területén – a figyelemfunkció már nem működik jól. Az ő esetükben ez sosem szüntethető meg, de nagyon jól kezelhető és csökkenthető is.

Később „megszerezhető” a figyelemzavar, egy megkésett beszédfejlődés miatt, de allergia, vagy gasztroenterológiai problémák is okozhatnak akár hónapokra is figyelemzavart. Azok az ovisok, akik iskolaéretlenül kerülnek be az első osztályba, várhatóan dekoncentráltak is a tanórákon, és az sem mellékes, hogy a tehetségígéretes gyermekek koncentrálása is nagyon hullámázó. Mindezek mellett érzelmi probléma miatt is kialakulhat figyelemzavar, amit nemcsak a szülők válthatnak ki. Egy gonoszkodó kortárs is válthat ki olyan szorongást, ami miatt nem tud figyelni a kölyök. Ezekben az esetekben érdemes megkeresni a kiváltó okot és vélhetően a figyelemzavar is kiküszöbölhető lesz.

A tanulási zavarokkal, mint például a diszgráfia, diszkalkulia és a diszlexia mindig együttjár a figyelemzavarnak valamilyen mértékű tünete. Ezeket mind meg kell vizsgálni, ahhoz, hogy teljességgel megállapíthassuk, hogy melyik csoportba tartozik a gyermek és ez alapján kell kezelni.

A teljesítménykényszer is válthat ki frusztrációt

A teljesítménykényszer is válthat ki frusztrációt

CSH: Lehet tudni, hogy hány gyereket érint ez Magyarországon?

Jávori Ildikó: Az elmúlt évek statisztikai adatai arról szólnak, hogy 10 gyerek közül kettőt biztosan érint. Ez azt jelenti, hogy egy harmincfős osztályban 3-4 gyermek is figyelemzavaros lehet.

CSH: …akik lehet, hogy nem is tudják, hogy ebben szenvednek. Felnőttként milyen tünetei vannak a figyelemzavarnak?

Jávori Ildikó: A feledékenység felnőttként is jellemző. A férjem diagnosztizált figyelemzavaros felnőtt. Ez nehézséget okoz a családi életben és a munkahelyén is. A napi rutinban elfelejtik, hogy ezt vagy azt meg kellett volna csinálniuk, jellemző rájuk a halogatás, ők a „tűzoltás-technikájával” élnek. Ők azok, akiket folyamatos kontroll-lal tud a környezetük, a családtagok vagy a munkatársak megsegíteni. A monotonitástűrésük nagyon alacsony és nem operatívak. Ezek a feladatok gyengén mennek nekik.  Hihetetlenül jó ötleteik vannak, de nem tudják jól végrehajtani, mert elvesznek a részletekben és nem figyelnek eléggé a lépésekre.

CSH: Milyen jótanácsokat tudna adni otthoni „kezelésre”?

Jávori Ildikó: Sokat javíthat a figyelemzavarosok állapotán az egyéni sport, és főleg a keleti küzdősportok. Idősebb gyerekeknél, felnőtteknél szoktuk javasolni az okostelefon pozitív kihasználását: emlékeztetők beállítása egy órával/egy nappal a fontos esemény előtt. Kicsiknek, ovisoknak pedig a lakás fontos pontjain (bejárati ajtó, fürdő, gyerekszobaajtó, játékpolc, fürdőszobapolc) rajzos emlékeztetőt kiragasztani, hogy tudja mit kell ott csinálnia. Ezek a lapok mindig egyszínűek legyenek. Fontos, hogyha megkérjük valamire, akkor mindig a keresztnevén szólítsuk, például: „Csabi, hozd ide az autódat!” ahelyett, hogy „hozd ide az autót!” Plusz ráhatás, hogy amikor kérünk valamit, akkor érintsük is meg őket. Ne csak a fülének adjunk jelet, hanem a testének is: váll, felkar, fej hátsó érintése nagyon jó pontok.

Használjuk okosan az okostelefonokat!

Használjuk okosan az okostelefonokat!

A nagyobb gyerekek asztalán legyen naptár. Hiába élünk az okostelefonok világában, az asztali naptár a telefonnal szemben folyamatosan vizualizálja nekik az időt. Oda is beírhatjuk a tennivalókat. A többcsatornás napi menedzsment az alaptétel náluk. Amikor kérünk tőlük valamit, akkor érdemes röviden beszélni hozzájuk és tőmondatokban fogalmazni. Nagyon jó instruáló szavak a MOST, HAJRÁ, GYERÜNK! Ezek arra ösztönzik az agyat, hogy cselekedjen.