Novák Katalin: a modern kori rabszolgaság Magyarországot is érinti

Ha látszólag nem is, de a modern kori rabszolgaság Magyarországot is érinti - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának (CSW) ülésszakán New Yorkban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
beszéd
2016. március 17. Csontos Dóra

Ha látszólag nem is, de a modern kori rabszolgaság Magyarországot is érinti – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának (CSW) ülésszakán New Yorkban.


Az ülésszakkal párhuzamosan a magyar, az amerikai és a liechtensteini ENSZ-képviselet közösen konferenciát rendezett a modern kori rabszolgaságról és az ellene folytatandó küzdelem esélyeiről, módszereiről. „Csak látszólag nem érint minket ez a kérdés, hiszen részben olyan tömeges jelenségről van szó világszerte, amely fölött Magyarország mint az ENSZ tagállama, nem hunyhat szemet, részben pedig a modern kori rabszolgaságnak különböző típusai vannak, s ezek közé tartozik a devizahiteles rabszolgaság is, amely nálunk húsba vágó ügy” – fogalmazott Novák Katalin az MTI-nek adott interjújában.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy mi minősül manapság rabszolgaságnak: például az emberkereskedelem, a szexuális kizsákmányolás, a hazájuktól távol munkát vállalók embertelen körülmények között és éhbérért vagy egyenesen ingyen dolgoztatása, a kapcsolati erőszak, az uzsora, vagy az adósrabszolgaság. „Én a devizahiteles csapdát is modern kori rabszolgaságnak tartom” – mondta az államtitkár asszony.

Nagy rendezvényt szerveztünk az amerikaiakkal és a lichtensteiniekkel a modern kori rabszolgaságról. Első hallásra azt…

Közzétette: Novák Katalin – 2016. március 16.

A konferencián a politikusok mellett az elesetteket, rászorulókat segítő civilszervezetek képviselői is megszólaltak: megosztották tapasztalataikat, és javaslatokkal álltak elő. Vajon mi lehet a gyors segítségen kívül a gondok megoldásának leghatékonyabb eszköze? Novák Katalin szerint – s ebben egyetértett vele a társrendező amerikai és liechtensteini politikus is – a megelőzés a legfontosabb. A politikus a magyar modell példáival ismertette meg a résztvevőket: 24 órás telefonos segélyvonal működik, az ellátórendszer titkos menedékházakat bocsát a bajba jutottak rendelkezésére, s anyagi támogatással, pszichológiai tanácsadással segíti a nehézségekkel küszködőket.

Novák Katalin beszámolt a rendezvény résztvevőinek arról is, hogy a jelenlegi magyar kormány milyen intézkedéseket hozott az uzsorások hálójába és a „devizahiteles rabszolgaságba” kerültek megsegítésére. Az államtitkár az MTI-nek azt is kiemelte, hogy az ilyen, modern kori rabszolgaságnak elsősorban oktatással, tájékoztatással, érzékenyítéssel lehet elejét venni. S megfelelő családpolitikával is – tette hozzá.

Példamutató a hazai gyermekétkeztetési program

Novák Katalin a magyar ENSZ-képviseleten – Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet személyes kezdeményezésére – megrendezett különtalálkozón is részt vett: a világ minden tájáról érkezett lányokkal, fiatal nőkkel osztotta meg tapasztalatait. Mint az MTI-nek elmondta: különösen nagy volt az érdeklődés a magyar bölcsődés és óvodás gyermekek étkeztetési programjai iránt.

A nők helyzetével foglalkozó ENSZ-bizottság ülésszaka a jövő héten is folytatódik, ám a magyar delegációnak csütörtökön vannak az utolsó programjai. Novák Katalin az Egyesült Államokban élő Polgár Judit sakkozóval találkozik az ENSZ székházában, majd hazaindul Budapestre.