Exkluzív interjú Hoffmann Rózsával

Az utóbbi hónapok mindennapjait politikai támadások kereszttüzében végigélő oktatási államtitkár egy hete felajánlotta lemondását. A miniszterelnök ezt nem fogadta el, sőt minden eddiginél markánsabban megerősítette pozíciójában. Hoffmann Rózsa reméli, hogy a jövőben így kevesebb akadályt fognak az útjába gördíteni és végre szakmai feladataira koncentrálhat. Az oktatáspolitika ezévi teljesítményét jóra, azaz 4-esre értékeli. Interjú.

– A jelenlegi kormányból kevés olyan vezető van, akinek esetleges menesztése többször merült volna fel, mint az Öné. Mégis, amikor benyújtotta lemondását, mintha váratlanul érte volna a közvéleményt. Milyen okok vezettek ide?

– Aki figyelte az elmúlt hónapok történéseit, azt talán nem érte váratlanul. De kérem, engedje meg, hogy a részletekbe ne menjek bele, maradjunk annyiban: jó okom volt rá.

– Talán a várakozásokkal ellentétben Orbán Viktor – Szijjártó Péteren keresztül – gyorsan eloszlatta a kételyeket: kijelentette, hogy továbbra is számít Önre, hiszen az egyik legközvetlenebb munkatársa. Ez elég egyértelműen jelöli ki a jövőt.

– A miniszterelnök úr megerősítése azt üzeni számomra, hogy dolgozzam tovább, méghozzá az eddiginél nagyobb lendülettel. Régóta tudatában vagyok annak, hogy Orbán Viktor nem véletlenül választott erre a posztra. Úgy vélem, sok dologban hasonló az értékrendünk, vélekedésünk. Éreztem eddig is a támogatását, a tegnapi napon ez még határozottabban nyilvánvalóvá vált, ami igen nagy erőt jelent. Remélem, hogy ezek után kevesebb akadályt gördítenek majd az utamba. Lojalitásom a miniszterelnökhöz megkérdőjelezhetetlen volt eddig is, és ez mit sem változott az elmúlt napokban.

– Egy véleménycikkben a Figyelő kettes alá osztályzatot adott az Ön elmúlt tanévére, a lemondás mögött ugyanakkor nem a teljesítménye megítélése húzódik, inkább személyes, politikai jellegű indokokra gondolunk akkor is, ha ezekről nem beszél. Ön hányasra értékeli az államtitkárság teljesítményét?

– A cikket nem olvastam. Ha azzal tölteném az időmet, hogy a rólunk született – gyakran tendenciózusan rosszindulatú – írásokat olvasgassam, nem maradna időm dolgozni. Márpedig az elmúlt évben rengeteg munkám, munkánk volt. Engedje meg, hogy csak nagy vonalakban felvázoljak néhányat az elvégzett feladatok közül. Mindenek előtt megjegyzem: az elmúlt félévben – egybehangzó vélemények szerint sikeresen – betöltöttem az Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanács elnöki tisztét is, ami jelentős többletmunkával járt. Miközben sok országban az elnökségi időre szünetel a törvényalkotói munka, mi ezzel párhuzamosan elkészítettük a közoktatási és a felsőoktatási törvény koncepcióját, (ezek jelen pillanatban miniszterelnöki jóváhagyásra illetve kormányzati vitára várnak, immár nem először),  száznál több egyeztetést szerveztünk róluk, konferenciák tucatjain jártunk. Sok más fontos jogszabályt is előkészítettünk. Ezek közül hadd említsem csak a legutóbbit, ami egyéni képviselői indítványként került a Parlament elé, de részünk volt benne: megszüntettük a pedagógusok kéthavonkénti túlórapénz-elszámolását. Ez igen pozitív változás. Egy-egy ilyen egyszerű, akár csak egyetlen paragrafust érintő törvénymódosítás is nagyon sok munkával jár, ezt sokan nem tudják vagy elfelejtik.

Kiemelném a „Társadalmi Szolidaritás” program sikeres beindítását is. Ezt azért hirdettük meg, hogy megerősítsük a magyar társadalomban az egymás iránti felelősségérzetet azáltal, hogy a fiatalokat megismertetjük a közösségi szolgálat fontosságával. Több száz középiskolás gyerek 20-30, esetleg még ennél is több órát töltött azzal, hogy másoknak segítsen. A program zárása e hét végén lesz, később ezt az érettségi előfeltételévé is szeretnénk majd tenni. Megindító volt a vörösiszap-katasztrófa után általunk meghirdetett „100 forintos akció”, amelynek eredményeként mintegy 73 millió forint gyűlt össze az iskolások apró adományaiból. Nem szóltam eddig még egy olyan munkánkról, amely ugyancsak sok időt, rengeteg energiát emésztett fel, ez pedig a Nemzeti Alaptanterv (NAT) átdolgozása, a kerettantervek kidolgozása. Ehhez – ahogyan az érettségi rendszer átalakításához is – szükség van az új közoktatási törvényre, ettől függetlenül már hónapokkal ezelőtt megkezdődött az előkészítésük. A NAT, a kerettantervek kidolgozása igazából majd a következő tanév oktatáspolitikai „slágere” lesz. Ezen kívül elvégeztünk minden szükséges rutin jellegű feladatot, miközben átalakítottuk a kormányzati rendszert is. Az új struktúra kiépítése és működésbe hozatala természetesen szintén sok időt követelt, lassított bizonyos folyamatokat. Csúsztunk is néhány területen, de egyetlen olyan határidő sem változott, ami a működést akadályozta volna.

– Mindezek után hányas lenne az a bizonyos érdemjegy?

– Az osztályzatot természetesen nem én adom, de azt hiszem, joggal értékelhetem az államtitkárság munkáját jó (4) teljesítményűnek. És nagy köszönettel tartozom a valamennyi munkatársamnak az elvégzett feladatokért.

– Milyen fázisban tart jelenleg a pedagógus életpálya-modell?

– A pedagógus életpálya-modell mostanra része lett a közoktatási törvénynek. Kezdetben a nagyobb hangsúly miatt ugyan külön törvényben gondolkodtunk, de többek javaslatát megszívlelve végül beépítettük a közoktatási tervezetbe.   Azt reméljük, hogy a két program összevonásával gyorsabban megy át a törvény a Parlamenten. Megismétlem: részünkről a program elkészült, a belső egyeztetések megtörténtek, a koncepció a kormány asztalán van. Mihelyt megkapjuk a jóváhagyást vagy az esetleges újabb instrukciókat, felgyorsítjuk a munkát.

– Erre szükség is lesz, hiszen a kezdetben oly jó kapcsolata megromlani látszik a pedagógus érdekképviseletekkel.

– Kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy az érdekképviseleti szervekkel megszülessen és fennmaradjon a párbeszéd. Tavaly nyáron – amint az államtitkárság összeállt – ismerkedő látogatáson fogadtam képviselőiket, ettől kezdve pedig számos konzultációt folytattam velük. Észrevételeik közül több mint hatvanat beillesztettünk a koncepcióba. Tettem mindezt annak ellenére, hogy semmiféle törvényi kötelezettség nincs erre vonatkozóan. Ezek után elfogadhatatlan számomra, hogy az egyeztetés hiányára hivatkozva hívtak össze sztrájkbizottságot, szerveztek demonstrációt. Amikor épp a demonstráció előtti héten külön, kétoldalú egyeztetéseket is tartottunk. A szakszervezetek részéről ezek a tiltakozó akciók a politikai térnyerés kategóriájába tartoznak, a tiltakozás indoklása pedig enyhén szólva csúsztatás.

Ezzel együtt sincs harag, szó sincs a párbeszéd beszüntetéséről, a nekik tett ígéreteimet tartani fogom: mihelyt a törvény-koncepció írásos változata nyilvános lesz, a szakszervezeteknek is megküldjük. Ezt követi majd az újabb konzultációs sorozat.

– Jelen pillanatban folyik valamilyen egyeztetés Önök között?

– Éppen nem, két hete nem találkoztunk, de azért azt látni kell, hogy a két törvény előkészítésével kapcsolatban legalább félszáz partnerünk van, nem egyeztethetünk naponta mindenkivel. Az elgondolásainkat a megbeszéléseink során felvázoltuk. Amint kész tervezet lesz, folytatjuk az egyeztetéseket.

–  A legnagyobb nyilvánosságot az iskolabezárások miatti felháborodás kapott. Iskolákat bezáratni nem népszerű dolog.

– Először is szeretném nyomatékosítani, hogy az Oktatásért Felelős Államtitkárság egyetlen iskolát sem záratott be, az önkormányzati hatáskör. Három tényezőt tudok felsorolni, amely megköti a kezünket. Az egyik, talán legsúlyosabb az, hogy olyan közoktatási rendszer alakult ki Magyarországon az 1993-as törvény és későbbi módosításai következtében, amely lényegében kizárja az oktatást irányító miniszter illetve államtitkár beavatkozási lehetőségét egy-egy térség, megye iskolaszerkezetének alakításába. Ez ma kifejezetten az önkormányzatok feladata. Konzultálni persze tudunk, meg is tettük, befolyást is tudunk egy-két esetben gyakorolni, de semmiféle jogi eszköz nincs a kezünkben.  Ez azért nem jó, mert az intézkedéseket ennek ellenére nekünk tulajdonítják, rajtunk kérik számon. Az új közoktatási törvényben az ilyen döntésekben is növekedni fog az állami szerepvállalás mértéke.

A következő ok igen fájdalmas, ismert minden felelősen gondolkodó magyar ember előtt: folyamatosan csökken a gyermekszám. Ez szükségszerűen vezet iskolák feleslegessé válásához. Iskolarendszerünk körülbelül kétszer annyi gyerek befogadására van tervezve, mint amennyi ma egyáltalán megszületik. Emberileg teljesen érthető a megszűnő intézmények miatti fájdalom,  de ilyen körülmények mellett irracionális az az elvárás, hogy az iskolák változatlan számban tovább működjenek. Ugyanakkor óvakodnék attól, hogy csupán statisztikai adatokból kiindulva hozzunk döntéseket, hiszen Magyarország településszerkezete és történelmi hagyományai  szükségszerűvé tehetik az optimálisnál kisebb létszámú iskolák fenntartását is. A korábbi kormány gyakorlatával ellentétben ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy a falvakban legalább az alsó tagozat megmaradjon. Természetesen a már bezárt iskolákat nagyon nehéz újra életre kelteni. A kisiskolák újraindítása ügyében megmutatkozott passzivitás vagy a gyermekek hiányából adódik, vagy a szándék, az akarat foszlott szerte.

A harmadik ok: az önkormányzatok, mint iskolafenntartók finanszírozása az elmúlt években sajnos olyan hátrányosan alakult, hogy egyszerűen rákényszerülnek oktatási intézményeik összevonására, átszervezésére, esetleg bezárására. A kifosztott költségvetés pedig bezárja a segíteni akarásunk előtti utakat.

– Az imént „szándékokról” is beszélt. Kampányt építettek az iskolába járáshoz kötött segélyezés bevezetésére. Milyen eredményeket hozott, többen szándékozták látogatni az iskolát?

– Az eddig ismert eredmények elég meggyőzően mutatják a program működőképességét. Míg a tavalyi tanévben 44 ezer esetben kellett eljárást kezdeményezni a túl sok igazolatlan hiányzás miatt, addig ez a szám a most zárult tanév áprilisáig mindössze 8 ezer néhányszáz volt, ami még mindig sok, de csak töredéke az előzőnek. Az adatokból pedig további információk is kiolvashatók: a hiányzók döntő többsége 16 év feletti. Vagyis jónak mutatkozik az a kormányzati szándék, hogy a tankötelezettségi korhatárt két évvel leszállítsuk. A jövőben is figyelemmel kísérjük a számok alakulását, kiterjesztve az okok feltárására is

– Most biztosnak tűnik, hogy a következő tanév végén is Önnel fogjuk értékelni a tanévet. Mit szeretne akkor mondani?

– Azt, hogy megszületett az új közoktatási törvény, megszületett az új Nemzeti Alaptanterv, elkészültek, de legalábbis készhez közeli állapotban vannak a kerettantervek, és megindultak az első tankönyv-felülvizsgálatok is. Ezen túl nagyon remélem, hogy jövőre már elmondhatom, lehet érezni annak a rengeteg apróbb változtatásnak is az előnyeit, amelyeken eddig dolgoztunk, vagy amelyeket az új közoktatási törvény hoz. Az elmúlt tanévben nagyon sok olyan vélemény jutott el hozzám, amely arról tanúskodik, hogy a szülők, a pedagógusok és a gyerekek is megértették, az oktatás új irányítása a tisztességes munkát helyezi előtérbe az iskolákban, a korábbinál sokkal nagyobb szerepet szán a nevelésnek.  Mi a gyermekek normális erkölcsi fejlődését támogatjuk, nem a rendbontóknak kedvezünk. A látszólag romló eredmények ellenére hazánkban rengeteg tehetséges diák és igen sok kiváló, elhivatott pedagógus dolgozik. Így tehát reális esélyünk van arra, hogy az oktatáson keresztül az országot újra talpra állítsuk.

Fotó: Ancsin Gábor