Hiányoztok, apukák!

Beláthatatlan károkat okoz az, ha a nyugati társadalmak elapátlanodnak, ha a férfiak kiszorulnak a családok életéből, illetve az oktatás területéről – vallja Léder László pszichológus, az Apa-füzetek egyik szerzője, akivel a férfiakra nehezedő elvárásokról és az apai hivatásban felfedezhető örömforrásokról beszélgettünk.

Írásaiban többször említi, hogy nem tartja működőképesnek az anya-gyerek centrikus családmodellt, amely napjainkban szinte egyeduralkodónak számít. Miért?

A globalizált világban a család és a nevelés területén a férfiak szerepe abnormálisan visszaszorult. Rögtön hozzáteszem, hogy ezért nem a nők a felelősek. A nők is megszenvedik azt, hogy az iskolákban nincsenek ott a férfiak. Hiányoznak a férfi tanárok, hiszen a fiúk viselkedésére, tanulási referenciáira a férfiak jobban ráéreznek. Kutatások bizonyítják: ahogyan csökken a férfi pedagógusok száma egy iskolában, úgy csökken a fiúk teljesítménye. És akkor hol vannak az óvodák! Ma már az „óvó bácsi” kifejezés is mosolyra fakaszt minket. Persze nincsenek illúzióim, az intézményes oktatási rendszerbe nagyon nehéz lenne visszahozni a férfiakat.

Pedig egy nevelés területén beszűkült férfiszerep az apaszerepet is beszűkíti. Minden szakember tudja, hogy az apa-gyerek kapcsolat ugyanolyan értékes, mint az anya-gyerek kapcsolat. Természetesen a nő szüli meg a gyermeket, és vannak időszakok, amikor pótolhatatlan, de már a várandósság idején is nagyon fontos szerepe van az édesapának. A baba felismeri, megjegyzi a hangját, és a legfrissebb kutatások szerint direkt kapcsolat is kialakul közöttük – vagyis nem csupán indirekt módon, az anyán keresztül tud hatni rá. Ehhez képest még iskolázott férfiak is sokszor azt gondolják, hogy az apa szerepe egyéves kortól kezdődik. Ez egy modern kori elképzelés; a természeti népeknél az édesapa az első pillanattól jelen van az újszülött életében. Nincs ez a fajta elkülönülés.

Csupasz családok és zöldözvegyek

Miben más ma az apák helyzete, mint egy-két generációval ezelőtt?

Korábban társadalmilag sokkal erősebb volt a szerepük. Természetesen voltak ennek negatívumai is, de most a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Megszűntek a nagycsaládok, és ezzel megszűnt a védelmező-támogató funkciójuk is. A mai „lecsupaszított” családokban az apák, anyák és gyerekek professzionális együttműködésére van szükség a mindennapok menedzseléséhez. Ennek során olyan feladatok is rájuk hárulnak, amelyeket korábban mások (nagyszülők, rokonok, dadák stb.) átvállaltak tőlük.

Nemrégiben egy előadásában kitért a „zöldözvegyek” megjelenésére is.

Az Egyesült Állomokban az ötvenes években kezdődött el egy olyan folyamat, hogy a jobb módú, középosztálybeli családok elkezdtek kivándorolni a városokból a zöldövezetbe. Hazánkban ez a tendencia a rendszerváltozástól figyelhető meg; csak Budapestről az elmúlt bő két évtized alatt több mint négyszázezer család költözött ki valamelyik agglomerációs településre. Ez szintén nagyon komoly terhet ró egy családra. Az apa hajnalban elmegy dolgozni, és általában a fürdés-fektetés idejére ér haza. Közben a feleség egy olyan településen próbál meg boldogulni, ahol nincsenek gyökerei, ahol alig ismer valakit. Egész nap egyedül kell helytállnia, gyakran nagyszülői segítség nélkül. Úgy gondolom, hogy a „zöldözvegy-szindróma” nem csupán egy szűk réteg problémája, nemcsak az agglomerációban élőkre jellemző, hanem rengeteg kisgyermekes családra is, ezért mindenképpen figyelmet érdemel.

A munkám során szervezetfejlesztéssel és coachinggal is foglalkozom. Amikor vezető pozícióban lévő férfiakkal beszélgetek, és a nehézségeikre terelődik a szó, pár mondat után kiderül, hogy mennyire szenvednek attól, hogy kevés időt töltenek otthon. Állandó lelkiismeret-furdalással küszködnek, hogy nem tudják kivenni a részüket a család életéből. Másrészt az is egy modern kori jelenség, hogy egy nő teljesen egyedül marad otthon a gyerekével. Ez nem normális dolog, ilyen soha nem fordult elő a történelemben! Akik szegényebbek voltak, azok vitték magukkal a gyerekeket a munkába, vagy a nagycsaládból vigyázott valaki rájuk. A módosabbak pedig a személyzetre bízták őket.

A modern család: csapatmunka

A kisgyermekes nők ráadásul igen nehéz helyzetben vannak a munkaerőpiacon is…

A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy azok a nők vállalnak szívesen újabb gyereket, akik nem tűnnek el teljesen a munkaerőpiacról. Ha ugyanis egy nő negatív élményként éli meg az otthon töltött éveket, a teljes izolációt, akkor nem nagyon vállalkozik rá újból. Persze akadnak olyanok is, akiket teljesen boldoggá tesz az, hogy a hátteret biztosítják, hogy ellátják a háztartást, a gyerekeket, és ettől nem válnak befelé fordulóvá, neurotikussá.

Véleményem szerint az igazi megoldás az lenne, ha a nők részmunkaidőben tudnának dolgozni, és ha az apák is több időt tudnának otthon tölteni a gyerekekkel. Ez munkakultúra kérdése. Nemegyszer látom, hogy egy munkahely büszkén hirdeti magáról, hogy családbarát, mert van pelenkázóhelyiség az irodában, a főnökök mégis húzzák a szájukat, amikor egy édesanya három órakor elindul hazafelé. Az is gyakori, hogy négyórás munkaviszonyban alkalmazzák, ám a valóságban inkább hat és fél órát tölt bent… Jó lenne, ha a munkahelyeken a család mint érték megjelenhetne.Ha az is természetes lenne, hogy egy férj bizonyos napokon négykor hazamegy.

Hogyan lehetne igazságosan megosztani egy házasságban a teendőket?

A hozzám forduló férfiakat gyakran biztatom arra, hogy vegyék át időnként a feleségük feladatait. Ilyenkor rögtön kiderül, hogy milyen komoly munkát végeznek nap mint nap! Például amikor én viszem a lányom az óvodába meg balettra, már az öltöztetés-vetkőztetéstől kikészülök.

Nem lehet senkitől elvárni, hogy a gyerekek körüli összes feladatot egyedül ő végezze. Én azt vallom, hogy a modern család: csapatmunka. Nem lehet szétdobálni a szerepeket, hanem egymás között kell arányosan felosztani a feladatokat, az egyéni adottságokat, affinitásokat is figyelembe véve. Ne döntse el a nő előre, hogy miben, hogyan segítsen neki a férfi, hogyan legyen jó apa, de a férfi se zárkózzon el a házimunkától. Nyugodtan elkészítheti ő is a vacsorát, ha éppen neki van több szabad kapacitása. A nők azzal tehetik a legtöbbet, ha nem elvárásokat fogalmaznak meg a férjük felé, hanem hogy engedik nekik, hogy kipróbálják magukat a gyerekek vagy a háztartás körüli teendőkben, és közben biztatják, bátorítják őket.

Játszani is engedd!

Sok férfi azért is találja meg nehezen a helyét apaként, mert nincsenek jó minták előtte. Hogyan lehet ebben segíteni őket?

Néhány generációval ezelőtt a férfiak legalább láttak egy apát maguk előtt – jót vagy rosszat, de láttak. Ma már sok férfi úgy nő fel, hogy sosem lakott együtt az apjával. Ugyanakkor bármilyen jó minta képes arra, hogy beindítsa azt az őssémát, amely bennünk rejlik – például egy barátunk édesapja is lehet ilyen példakép.

Én egyébként azt tapasztalom, hogy a mostani harmincas férfiak törekszenek arra, hogy jó apák legyenek. Ha a témáról előadást tartok valahol, alig tudok eljönni, annyi mindent kérdeznek még. Őszintén keresik a megoldásokat.

Mi a titka a jó apa-fiú kapcsolatnak?

A szereteten alapul. Abból a fiúból, aki érzi az apja szeretetét, egészséges férfi lesz, nem kell ehhez macsófesztiválra, iszapbirkózásra járni. Ezek a legtöbb férfi számára idegen maszkulin szerepek, modern devianciák. Erre régen nem volt szükség. A férfiakat elvitték katonának, nem kellett külön „keménykedni”. Én általában azt szoktam javasolni az apáknak, hogy próbáljanak meg minőségi időt együtt tölteni a gyerekeikkel. Egyszerűen csak legyenek együtt velük – türelemmel, elfogadással, szeretettel.

A legtöbb férfi ösztönösen is jókat tud játszani a gyerekeivel. Sokszor apa az, akivel bolondozni lehet, aki mindenféle mókában benne van.

Néha az anyák meg is jegyzik: „Te csak játszol a gyerekekkel!”, pedig a játék nagyon fontos tevékenység, szocializációs program is. Észrevétlenül megtanítunk vele szabályokat, kommunikációs stratégiákat, fejlesztjük az érzelmi intelligenciát és egy sor más dolgot…

A gyerekek rendkívül hálásak azért, ha egy férfi apaként fordul oda hozzájuk. Nagyon hamar reagálnak rá. Sok férfi nem hiszi el magáról, hogy jó apa, és nem meri átadni magát az apaságban rejlő örömöknek. Egy nő rengeteget tehet azzal, ha bátorítja ezen a téren a társát, ha elismeri, értékeli az erőfeszítéseit. Ezzel ő is nyer, hiszen egy jó apa sok terhet levesz az ő válláról is.

(Megjelent a Family 2016/2. számában.)