Hogyan mondjam el neked?

Óriásplakátokról, tévéreklámokból, magazinok oldalairól válogatás nélkül ömlenek ránk a túlfűtött, érzéki képek, amelyek a testiség szabadságát, a ma örömét és a vágy ünnepét hirdetik. Ha nem tanítjuk meg a felnövekvő generációnak, a saját gyermekeinknek, hogy amit látnak, az csak illúzió, annak súlyos következményei lehetnek. Lászlófiné Gulyás Judit fejlődésbiológussal, a Válságterhességi Tanácsadó Központ korábbi igazgatójával beszélgettünk a felvilágosítás fontosságáról, a családi tabukról, magzatvédelemről és az abortuszról.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2015. december 23. Gyarmati Orsolya

Óriásplakátokról, tévéreklámokból, magazinok oldalairól válogatás nélkül ömlenek ránk a túlfűtött, érzéki képek, amelyek a testiség szabadságát, a ma örömét és a vágy ünnepét hirdetik. Ha nem tanítjuk meg a felnövekvő generációnak, a saját gyermekeinknek, hogy amit látnak, az csak illúzió, annak súlyos következményei lehetnek. Lászlófiné Gulyás Judit fejlődésbiológussal, a Válságterhességi Tanácsadó Központ korábbi igazgatójával beszélgettünk a felvilágosítás fontosságáról, a családi tabukról, magzatvédelemről és az abortuszról.


Családháló: Ön nem csak fejlődésbiológus, de évekig dolgozott önkéntesként a Válságterhességi Tanácsadó Központban, aminek később egy éven át az igazgatója is volt. Mi inspirálta a hivatásválasztásnál?

Lászlófiné Gulyás Judit: Végzettségem szerint kutatóbiológus vagyok, ezen belül is fejlődésbiológus. Számomra a világ egyik legtitokzatosabb folyamata, hogy hogyan lesz két láthatatlan sejtből egy egész ember. Kevesen tudják, de már ilyenkor rendelkezésre áll az egész genetikai készlet. Csodálatos és misztikus, ahogy az egész zajlik. Ugyan ismerjük bizonyos lépéseit, de hogy igazából pontosan miként is működik, az még ma is titok. Még mindig nem tudtuk megfejteni, és azt sem tudjuk, hogy bizonyos dolgok miért következnek be.

CSH: A magzatvédelemmel kapcsolatos munkái is ehhez a szakmához kapcsolhatóak?

G.J.: Nem teljesen. Egy könyv indított el a magzatvédelemmel foglalkozó pályámon. 16 éves voltam, amikor elolvastam az Abortusztúlélők című könyvet. Ez egy riportkönyv, ami a kétezres évek elején íródott, és azt mutatja be, mi minden gyötri a posztabortív szindróma szorításában élőket, és ez hogy hogyan hat ki nem csak a nők, de a gyerekek és a családok életére is. Teljesen megdöbbentett, amikor olvastam, és ekkor kezdtem jobban beleásni magam a témába. Például olyan amerikai tanulmányokat találtam, amelyekben azokat a gyerekeket vizsgálták, akiknek magzati korban abortálták az ikertestvérüket. Érdekes módon, ezek a gyermekek, még ha nem is tudták, hogy volt valaha ikertestvérük, a pszichológiai vizsgálatok során, a rajzaikon, egyértelműen ábrázolták őket. Próbáltam a magyar vonatkozású adatokat gyűjteni, és így kerültem a Válságterhességi Tanácsadó Központhoz, először mint önkéntes, majd később központ igazgató.

CSH:  Mivel foglalkoznak pontosan a központban?

G.J.: A Központban ingyenes terhességi teszttel és tanácsadással segítik a hozzájuk forduló lányokat. Én ugyan már nem dolgozom ott, de hosszú évek tapasztalata alapján mondhatom, hogy leginkább azok a lányok kerestek fel bennünket, akik úgy gondolták, hogy nem tartják meg a babájukat, ugyanakkor nem voltak száz százalékig biztosak a döntésükben. Én nagyra értékeltem ezeket a fiatal lányokat, hiszen, aki bejött hozzánk beszélgetni, annak fel kellett vállalnia előttünk az arcát, a legintimebb életét és a döntéseit. Ugyanakkor ők egy rendkívül zűrzavaros és kiszolgáltatott állapotban vannak, nem ritkán az idő és esetleges más külső körülmény szorításában.  Ezért a legtöbb interakció a központtal leginkább telefonon zajlik. Van egy 24 órás segélyvonal is, amit bármikor lehet tárcsázni. Bár helyileg Budapesten van a Központ, volt már telefonhívás Angliából, Csehországból, és Lengyelországból is.

CSH: Miért fordulnak ezek a lányok ismeretlen segítségért?

G.J.: Mert félnek, bizonytalanok, és mert egyébként nem tudnak kihez fordulni. Sajnos Magyarországon nincs erre semmilyen szakirányú képzés. Kevés a szakember, akinek esetlegesen meglenne a kellő háttere és tapasztalata, hogy segítsen ezeknek a lányoknak. Nagyon óvatosan kell beszélgetni velük, úgy, hogy ne gázoljunk a lelkükbe és valóban hatékonyan segíthessünk. Hogy kellő bizalommal legyenek irántunk, és el tudják mondani, mi történt velük.

CSH: Miért nem a családjukat avatják be a titkukba a lányok?

G.J.: Azért, mert a testünkkel, szexualitásunkkal kapcsolatos dolgok még mindig tabunak számítanak. Sokszor a szülők nem is tudják, hogy a lányuk nemi életet és vagy esetleg babát vár. Konkrétan tudok olyan esetről, ahol az éppen érettségi előtt álló lány abortuszhoz való hozzájárulását az egyik tanára írta alá a szülő helyett. A legtöbb szülőnek még mindig tabu, hogy a saját szexuális életben megtapasztalt dolgokat megfelelő módon átadja a gyermekének. Akkor hogyan várhatnánk el, hogy a gyerek pont ezzel kapcsolatban megosszon bármilyen tapasztalatát a szüleivel? A szexuális szabadság soha nem volt ilyen nyíltan ábrázolva, mint most. De az, hogy apu meg anyu otthon szereti egymást, arról nem lehet beszélni. Ez sokak számára még mindig a tökéletes tabu, amiről nem beszélnek a gyereknek.

CSH: Mi a legnagyobb baj?

G.J.: Az, hogy az szülők nem világosítják fel a gyermekeiket, ha otthon szóba is kerül, akkor a két leggyakoribb eset az általában magyarázat nélküli tiltás vagy a fogamzásgátló tabletta azonnali felirattatása. Egyértelmű tapasztalatom a magyar régióban, mindegy, hogy faluról vagy városról beszélünk, hogy ugyanazok a kérdéseik a már válságterhességben lévő lányoknak. Azzal kapcsolatban, hogy az anyával tudtak-e korábban erről beszélgetni vagy volt-e valamiféle iránymutatás, az egyértelmű válasz általában az, hogy nem, mert nem lehetett erről otthon beszélni, vagy anyának nem volt konkrét véleménye. A tiniksem tudják, vagy nem merik otthon megkérdezni, így inkább egymástól vagy az internetről informálódnak, hiszen ott arctalanul, névtelenül is gyors választ kaphatnak.  Sajnos azt kell mondanom, hogy nagy általánosságban az anya példája hiányzik. A fontos testiséget érintő kérdésekről vagy nem beszélnek, vagy valami olyat mond az anya, ami bizonytalanságban tarthatja a gyermeket. Pedig lényeges lenne, hogy a kamaszok tudják, hogy mi tartozik pontosan az egészséges testiséghez, és hogy ennek mi a szerepe a párkapcsolatban? Egyébként az én családomban sem volt effektív felvilágosítás, de ha megkérdeztünk valamit, akkor a szüleink mindig, őszintén és korrekt módon válaszoltak. Véleményem szerint, egy ideális világban a felvilágosítás a család szerepe kellene hogy legyen, de ez ma nem várható el. Hogyan is várhatnánk el, ha az anyák többsége sincs teljesen tisztában a teste működésével, vagy ő is sérült korábban vagy a szexualitásában, vagy esetleg volt terhesség megszakítása.  A megoldás az lehetne, ha az oktatásban tudnánk valami olyan pozitív változást indukálni, ami hatással lehetne a most felnövő generációra.

CSH: Mire gondol pontosan?

G.J.: A mostani iskolásoknak nagyon sok lexikális tudást kell feleslegesen elsajátítani, például a tanulók elenyésző hányadának lesz később fontos, hogy meg tudjon oldani egy trigonometriai feladatot. Viszont az emberek nagy százaléka párkapcsolatban, ráadásul jó párkapcsolatban szeretne élni, aminek alapvető eleme a jó és kiegyensúlyozott szexuális élet. Sokkal fontosabb lenne megtanítani a diákoknak azt, hogyan működünk, hogyan kell vigyáznunk magunkra, és hogy mi is pontosan a szex és hol a helye a kapcsolatban. Egyértelműen azt gondolom, hogy nem demagóg módon vagy rémisztgetéssel, hanem interaktív pedagógiai szemlélettel az egészséges párkapcsolat különböző oldalait bemutatva lehetne pozitív változást elérni. Szerintem kötelezően a tantervbe illesztve kellene egy részletes tananyag erről, egy életkorilag felmenő rendszerben. Engem sokszor hívnak előadni, és a biológia tanárok mindig panaszkodnak, hogy sajnos ők nem tudnak időt szentelni a témának, mert annyira feszített a tempó, hogy nem tudnak áldozni egy órát sem erre.

CSH: Mi a legnagyobb baj a téma elhallgatásával kapcsolatban?

G.J.: Hogy nem készítjük fel gyermekeinket a nemi életre és a párkapcsolatra. Nem foglalkozunk sem a felvilágosítással, sem a prevencióval. Ezekről a témákról általános iskolai kortól az intézményi rendszer keretein belül kellene beszélni, ha a mutatók szerint a családokban ezt nem teszik meg. Beszélgetni arról, hogy mi a párkapcsolat, mi a szexualitás, mire való ez az egész? Nem rémisztgetni, és elriasztani kell őket, hanem elmagyarázni nekik, és előre felkészíteni őket. És meghallgatni a diákok véleményét, kérdését. Nemrég az egyik prevenciós előadásom után megkérdezte egy 14 éves fiú, hogy komolyan mondom azt, hogy már az első alkalom után is teherbe lehet esni? Mert ők azt olvasták az interneten, hogy az elsőn soha, csak a második együttlét után. Fontosnak tartom még, hogy a lányoknak önértékelését kell olyan szintre emelni, ami tartást ad nekik. Meg kell érteniük, hogy életük egész ívére ható testi-lelki sérüléseket kaphatnak egy elhamarkodott szexuális együttlétből. Sajnos az a legvalószínűbb, hogy ha egy ilyen alkalommal kisbaba fogan, akkor a fiú le fog lépni, a lány pedig ott marad egyedül az összetört lelkével, szívével, álmaival, és az összetörésre váró testével. Ilyenkor a lány legfeljebb a családjára számíthat, de a legtöbbször ott is a terhesség megszakítás az egyedül elfogadott lehetőség. Így nem tehet mást, mint elmegy a műtétre.

CSH: Mit tanácsol, mit tegyen a szülők?

G.J.: Szerintem a legfontosabb, hogy mindig válaszoljanak a feltett kérdésre a korosztálynak megfelelő szinten, de őszintén. Én szülőként azt tenném (és teszem is), hogy hangsúlyozom, hogy az egészség és a testünk ajándék és nagy kincs, így vigyázni kell rá. A gyerekeinknek, bár még mindhárman 8 év alattiak, sokat beszélek a felfázásról, a vese és a petefészkek védelméről, és arról, hogy miért fontos, hogy ezekre vigyázzunk. Tudják, hogy miért menstruálnak a lányok, és miért kell egészségügyi betétet használni. A felmerülő aktuális korosztályos kérdéseket is megbeszéljük, például hogy miért nem csókolózunk mindenkivel az oviban vagy az iskolában. Együtt nézegetünk könyvet a test működéséről. Beszélünk arról, hogy hol voltak a hasamban, és miért úgy születtek, ahogy. Azt javaslom, hogy a szülők mindenekelőtt olvassanak utána a témának. Sajnos nem tudok konkrét kiadványt mondani, de ajánlom, hogy böngésszék a könyvesboltok polcait, és a szakirányú oldalakat az interneten. Ne a gyerek kezébe adják először, hanem a szülők olvassák el, és szűrjék meg, hogy mi az, amit ebből átadhatnak a gyereknek. Én nagyon fontosnak tartom a szemléletes oktatást, így akárhová megyek órát tartani gyerekeknek vagy fiataloknak, mindig magammal viszek egy élethű és méretarányos 10 és 12 hetes babát. Úgy gondolom, hogy azzal, hogy látják, fogják, nézik és beszélünk róla, sokkal jobban megmarad a későbbiekben is, hogy nem csak egy szövetcsomó, hanem egy kicsi ember.  Megmutatom nekik, hogy egy 12 hetes magzatnak ebben a korban már megvan mindene, innentől már csak növekedni fog. Egyébként ma Magyarországon a 12. terhességi hétig az anya minden különösebb ok nélkül megcsináltathatja a műtétet. Sokan akkor zuhannak bele hirtelen az abortusz utáni szindrómába, amikor megtudják, hogy mekkora volt a baba a műtét idején. Fontos tudni, hogy a 12. hét csupán egy mesterséges jogi határ, a növekedésen kívül semmi olyan történés nem zajlik a 11+6 és 12+1 terhességi kor között, ami alapján azt mondhatnánk, hogy addig még nem, onnantól már viszont embernek tekinthető az embrió vagy magzat.

CSH: Mi alapján döntenek ma a lányok az abortusz ellen vagy mellett?

G.J.: Nagyon sok esetben a család hozza meg helyettük a döntést. Egyébként két nagy irányzat létezik: a pro choice és a pro life vonal. A pro choice a választás szabadságát hangsúlyozza. Ez az irányzat azt hirdeti, hogy mindenki eldöntheti, mit akar kezdeni a saját testével és a saját életével, beleértve azt is, ha megfogan egy baba. A pro life irányzat viszont az életet pártolja mindenek felett, az élet védelmét helyezi előtérbe. Ez persze pozitív, de ha egy lánynak már az abortusz témában kell pro vagy kontra dönteni, akkor a döntésben mindenképpen sérülni fog. Ha egy lány továbbtanulni készül, de szeretné megtartani a babát, akkor a legtöbbször fel kell adnia az álmait a gyermeke miatt. Ha mégis az abortusz mellett dönt, nem biztos, hogy rögtön előjön a döntésének a hatása, de az biztos, hogy a posztabortív szindrómával szembe kell néznie valamikor. Sajnos a műtét után a lányok nem kapnak a kórházban semmiféle mentális támogatást, és itthon is összesen három, kifejezetten ezzel a témával foglalkozó szervezetről tudok, pedig egyértelműen szükséges lenne támogatásra az abortusz után is. Erre egyelőre nincs azonnali mód. Fontos kiemelnem, hogy a műtétet végző egészségügyi személyzet helyzetével sem foglalkozik senki. Egy magyar kórházban átlagosan negyven abortusz történik hetente. Ezeket az abortuszokat orvosok és a műtőben segédkező asszisztencia végzi, az ő lelkiállapotukkal, azzal, hogy ők ezt hogyan dolgozzák fel, szintén nem foglalkozik senki. És ebbe aztán többen beleroppannak, és otthagyják a pályát.

CSH: Lát-e pozitív példát máshol a világban? Hogy csinálják ezt külföldön?

G.J.: Sajnos nincs pozitív trend máshol a világon sem. Itthon sem látok döntéshozó pozícióban olyan embereket, akik ez ellen tenni tudnának. Sokszor fehér hollónak érzem magam, hogy a prevenció fontosságát próbálom hangsúlyozni. Persze azért már megindult valami. Például azt nagyon jó döntésnek tartom, hogy a hatalmas lobbi ellenére, a kormány nem engedte bevezetni az abortusztablettát. Ez nem azt jelenti, hogy itthon nem használják, hiszen akinek szüksége van rá, az simán átruccan Bécsbe az abortuszklinikára, ahol közel százezer forintért megveheti.

CSH: Miért nem engedélyezik itthon a tabletta forgalmazását?

G.J.: Azért, mert ez a gyógyszer radikálisan avatkozik bele a szervezet működésébe. Ez egy kétkomponensű, hormon tartamú tabletta. Az első bevétele után az embrió elhal, mert a gyógyszer hatására elsorvad az a terület, amelyen keresztül az oxigént és a táplálékot kapja. A második tablettát két nap múlva kell bevenni. Ez pedig egy erős, menstruációszerű vérzést indukál, lelöki a nyálkahártya felső harmadát, és ezzel vérzéssel együtt távozik a baba is a méhből. De mivel minden embernek más a gyógyszerlebontó képessége, nem tudni, hogy pontosan mikor kezd el vérezni a kismama, mekkora fájdalmat fog érezni, illetve hogyan és milyen körülmények között távozik a baba a szervezetéből. Ez egy sokkszerű élmény is lehet, amit sokan nem ellenőrzött keretek között, teljesen egyedül élnek át. Itt ejtenék pár szót az esemény utáni tablettáról is, amit a védekezés nélkül történt aktus után 72 órán belül kell bevenni. Erről is nagyon keveset tudnak a lányok. A nőgyógyász felelőssége lenne, hogy elmondja ennek a gyógyszernek a kockázati tényezőit. Sajnos ez is sokszor elmarad. Ismertem olyan lányt, aki három egymást követő hónapban vett be ilyen gyógyszert. Már egy tabletta bevétele is felér egy lórúgással a szervezetnek, három viszont olyan mértékben beavatkozik a hormonrendszerbe, hogy beláthatatlan következményei lehetnek.

CSH: Hogyan tudjuk megértetni a most felnövő lányokkal, hogy mennyire fontos, hogy odafigyeljenek magukra, a testükre, a szexuális életükre?

G.J.: Sajnos a mai lányok többsége nem ismeri a saját testét, és így sajnos a folyamatokat se tudja értelmezni. Ezért történhet meg olyan dolog is, amit talán nem is szeretnének. Tudniuk kell, hogy amikor egy kislány megszületik, már megvan benne minden petesejtje, amiből kisbabája lehet. El kell mondanunk, hogy milyen következményekkel járhat, ha fogamzásgátlót szed. Beszélnünk kell arról, hogy a hormonrendszerünk egy zárt rendszer, és ha egy zárt rendszerbe bármilyen kicsi dolgot is juttatunk be kívülről, annak valamekkora fluktuáció lesz a következménye. Minden szervünk hormonérzékeny, és a hormonrendszer egy olyan összetett rendszer, amiben minden mindenre hatással van. Ha szülés előtt ebbe a rendszerbe kívülről bedobunk valamit, fogalmunk sincs, milyen hatással lehet ez később a rendszer egészére, a szervezetre, és a születendő babára. Vagy például ha egy fiatal lány elmegy abortuszra, akkor mesterségesen szétfeszítik a méhszáját, lekaparják a méhfalát, aminek a következményei lehet, hogy csak akkor jönnek majd elő, amikor eljön az az idő, hogy tudatosan vállaljon babát. Ezzel társadalmi szinten kellene foglalkozni, ugyanúgy, ahogy az egészséges párkapcsolatra neveléssel is. A mostani 18-20 évesek tudják, hogy a felelőtlen szexnek mi lehet az eredménye. Elvileg tudják, hogy milyen fertőzéseket kaphatnak el, vagy, hogy egy nem várt terhesség is lehet egy egyéjszakás kaland következménye. De azt gondolják, hogy velük ez nem történhet meg. A szülők hibája is, hogy nem tanulják meg a felelősségteljes gondolkodást. Azt kell észrevennünk, hogy a jövőt ugyan az unokáink generációja fogja meghatározni, de azt, hogy az unokáink milyen mintát hoznak otthonról, és milyen szülői példát látnak, az nagymértékben tőlünk függ.