„Merjünk bátran, irgalommal szeretni!”

Hetedik alkalommal rendezik meg hazánkban is a Házasság Hetét: keresőknek és házasoknak. A Magyar Evangélikus Egyház női missziói lelkésze, B. Pintér Márta évek óta lelki gondozóként támogatja a párkeresőket, a házasokat és a házasságban megfáradtakat. A lelkész asszonyt az elköteleződés buktatóiról és a mindent átölelő szeretetkapcsolatról, a házasságról faggattuk.

Ha meghalljuk azt a szót, misszió, jobbára a harmadik világbelieket térítők jutnak eszünkbe. A női misszió itt, Magyarországon milyen feladatokat vállal fel?

Az Evangélikus Női Misszió tágabb területet foglal magába, mintsem csupán a család-pasztorációt. Egyfajta női érdekvédelem az egyházunkban: papnék és lelkésznők, továbbá a gyülekezetekben szolgáló asszonyok életének kísérése is a feladatunk. Tizenhat éve alakultunk, de már az induláskor is arra irányultak célkitűzéseink, hogy a nőket segítsük felismerni, mely feladatokat kell betölteniük családjukban. De, már a hivatalos létre jötte előtt egy évvel olyan konferenciát szervezett a Női Misszió, ahová az egyedülálló édesanyákat és gyermekeiket hívta össze. Ezzel is tudatosította azt, hogy az egyháznak bizony feladata, hogy törődjön az ún. csonka családokkal, felkarolja azokat, akik a társkapcsolatok terén esetleg éppen most kudarcot vallottak. Sokak személyes példája igazolja, hogy a megpróbáltatásokból vezet kiút. Ahogyan egy az elváltak számára, angolból fordított kézikönyv alcíme is ezt sugallja: Padlóról talpra. Ez azonban azt is jelenti, hogy erősíteni kell a teljes családban, a házasságban élőket is, felkészíteni a fiatalokat arra az „igen”-re, mely a saját és gyermekeik életét is örökre meghatározza.

Sok egyházakon kívül ragadt ember érezheti, hogy számára nincs segítség…

Egyházunk világosan látja a valóságot, amiben élünk: házasságok bomlanak fel körülöttünk, köztük – és ez nagyon fájdalmas – lelkészházasságok is. Ez arra is sarkall minket, hogy a Házasság Hetében különösen is hangsúlyozzuk az elköteleződés fontosságát. De ezt nem úgy tesszük, hogy lelketlen és szigorú irányvonalakat adunk, hanem  mint akik magunk is megéljük olykor a párkapcsolati nehézségeket, annak valódi megélésével és tanúságtétellel teszünk bizonyságot a házasság öröme és hitele mellett.

Számos fiatal keresi fel iránymutatásért, mások házassági válságban bizonytalanodnak el. Miben látja a házassági válság okait? Noha ez nem csak Magyarországra érvényes probléma…

Úgy érzékelem a beszélgetésekből, hogy az emberek ma valahogy nem készültek fel a kompromisszumok megtételére. Kevésbé tűrő- képesek, konfliktus, feszültség esetén a megoldás helyett – legyen az magánéleti vagy munkahelyi – inkább továbbállnak. Pedig az a bizonyos „fogadom”, egyaránt a világi és egyházi esküvői szertartás része. A kimondott szó ereje pedig meghatározza életünket, akár akarjuk, akár nem.

Tapasztalataim szerint a nem hívők nagyon egyedül érzik magukat házassági konfliktusaikban. A bölcs nagymamákat, a női vagy férfi példaképeket talán már nem tudják megkérdezni útmutatásért, egyházhoz nem tartoznak. A hitre vágyókat hogyan képesek megszólítani?

Missziónkkal folyamatosan jelen vagyunk nemcsak az egyházban, de a világban is. A kétévente megrendezésre kerülő Szélrózsa Találkozónkra például eljönnek olyan érdeklődő fiatalok, akik még keresők. Remélem, hogy meg tudjuk őket is szólítani. Magam pedig évekkel ezelőtt indítottam el a „Páratlan Klubot” társkeresők számára. A „páratlan” jelző azt is takarja, hogy minden ember valóban páratlan, egyedüli nagyszerűség az Isten művében. Így természetes igénye és örömforrása az, hogy legyen mellette egy másik ember, aki társa, a párja. A harminc-negyven éves párkeresőinket tematikus alkalmaink – filmklub, teaház – mellett abban is bátorítjuk, hogy lelkigondozói beszélgetéseinken vallhatnak őszintén a gondjaikról: miért nem tudnak elköteleződni, vagy, ahogy tapasztalom sokszor, épp a fordítottja gátolja meg őket az önátadásban, azaz túlságosan sokat adnak magukból és túlságosan hamar.  Mindkét eset nagy erővel gátolja egy harmonikus, meghitt párkapcsolat létrejöttét.

E bizonytalanságokból eredeztethető talán a válások magas száma is?

Hívő emberként fel kell, hogy hívjam a figyelmet egy fontos viszonyítási pontra, amelyet én Gondviselésnek hívok.  E híján bizony törékeny egy emberi kapcsolat. A Harmat Kiadó gondozásában a Házasság Hete alkalmából megjelent Fogadom! című könyv egy megrázó történetet tár fel az olvasóknak. Azt a kérdést veti fel, hogyan lehet hűségesnek maradni az esküvőn kimondott szavunkhoz a mérhetetlen nagy próbák közepette. Ez a könyv azok vallomása, akik mindezeken a viharokon jutottak túl. Megdöbbentő őszinteséggel ír a férj arról az időszakról az életükben, amikor egyetlen dolog kötötte össze őket csupán: az Istenbe vetett hitük. Egyetlen kapaszkodójuk volt: az Úristen irgalmas szeretete. Én sem tudok mást ajánlani, még a velem kapcsolatba kerülő vallástalan pároknak sem, minthogy próbálják meg Istennel!

Az új párkapcsolatokkal kialakuló mozaikcsaládok létrejötte nem csak Magyarországra érvényes jelenség. Ha távlatból tekintjük a kérdést, hol a gondok gyökere? 

Az Evangélikus Egyház világszerte több, mint 80 millió lelket számlál. A szinte teljesen evangélikus skandináv országok – demokratikus hagyományaik miatt is – már évtizedekkel ezelőtt egyenjogúsították a nőket, amely törekvés ma már egy kicsit a visszájára fordult. Azaz Svédországban, Norvégiában egyre inkább az a feladata egy nőnek, hogy újra felfedezze magában igazi asszonyi arcát, a valódi női jellemvonásokat.  Afrikában viszont – és ezt számos nemzetközi konferencián tapasztaltam – még mindig a hagyományos, gyakran többgenerációs családot értik a család fogalma alatt. Bizony nehezükre esik elfogadni a nyugati országok által bevezetett mozaikcsalád modelljét. Nagyon találónak tartom a „patchwork” elnevezést, amit magyarul foltvarrásnak hívunk. Bizony ilyen „folt mellé folt” családokat hozunk létre sajnos már Kelet -Európában is, azzal, hogy felelőtlenül elválunk és újabb kapcsolatokba lépünk bele…

Sokan hazánkban is elválnak, majd újraházasodnak. Van ennek az akár egész életen át tartó nyugtalan keresésnek értelme?

Az ember nyugtalan, amíg a párjára nem lel. Ám a házasságnak épp a megállapodás helyévé kellene válnia. Valaki mellett elköteleződtem, s ehhez tartom magamat. Egyik keresztény felekezet esküvői fogadalmában olyan kedvesen hangzik ez el: vele megelégszem. Vagyis a keresés kérdőjelei után – Ki lesz a társam? – végre egy pont kerül: őmellette döntöttem, és ezért többé nem keresek.  Ám tényleg az a valóság, hogy vannak néhányan, akik elhamarkodottan, nem a hozzájuk illő mellett döntöttek. Számtalan házaspárt ismerek, akik a nyilvánvalóvá vált különbözőségeik ellenére is hűséggel élik életüket együtt. Nem szenvednek, csupán felmérték, mire ügyeljenek, hogy szeretetkapcsolatuk töretlen maradhasson. Ugyanakkor az evangélikus egyház összeadja az elvált párokat is. Természetesen nem pártoljuk a válást, de nem is ítéljük el azokat, akik újra házasodnak. Ha megbélyegeznénk őket, kevélyek lennénk, s megtagadnánk Isten irgalmas szeretetét.