Rekord idő alatt rekord számú jelölés az idei Jószolgálat-díjra

A Jószolgálat-díj 2018-as díjazottjait bemutató vándor-kiállítás a két Borsod-Abaúj Zemplén megyei díjazott tiszteletére Miskolcra érkezett. A fotótárlat a hivatásos-és önkéntes segítők, szervezetek tevékenységeit mutatja be a Hősök terén 2019. január 10-ig. A sajtó nyilvános megnyitón beszámoltak az új évad eredményeiről is, az öt kategóriában november 30-ig beérkezett 789 jelölésről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
önkéntes
2018. december 10. Közlemény

A miskolci Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatót Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a Jószolgálat-díjat 2016-ban Báró Twickel György alapította, édesanyja Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő erkölcsi hagyatékának ápolására. Háláját fejezte ki a Jószolgálat-díj iránti nagyfokú érdeklődésért, a közel nyolcszáz jelölésért. A cselekvés díjára évről-évre egyre több minőségi jelölés érkezik. Tavaly 667 pályázat volt, idén rekordidő alatt, a szeptemberben megnyitott három hónapos jelölési időszak során már 789 jelölés érkezett a meghirdetett kategóriákban. Decemberben a pályázatok előszűrése, szakmai értékelése történik, majd a segélyszervezetekből álló szakmai zsűri a hivatásos kategóriákról dönt, az önkéntes egyéni és közösségi kategóriákban felterjesztéseket tesz a januári közönségszavazás jelöltjeiről. A hivatalos eredményhirdetésre, a díjátadó ünnepségre 2019. február 10-én kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

A díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák 2.000.000 forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival fejenként 500.000 forintos elismerés jár. A Jószolgálat-díjasok egy egész éven át tartó médiakampány során kerülnek bemutatásra, ahogy a 2017/18-as évad díjazottjai Németh Márta és Molnár-Gál Béla, akik a hivatásszerűen végzett szociális munkájukért kapták az elismerést.

Dr. Menyhárt Szabolcs, alpolgármesteri kabinetvezető elmondta, kiemelt figyelmet fordítanak a város szociális ellátórendszerének a kiépítésére, illetve annak korszerűsítésére. Az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektettek az időseket ellátó intézmények fejlesztésére, ezzel egyidőben a munkába állást segítő intézmények megújításáról is gondoskodtak, nemrég pedig fogyatékkal élő személyeknek nyitottak támogató információs központot, ahonnan korhatár és fogyatékossági típus korlátozása nélkül bárki segítséget kérhet.

Molnár-Gál Béla, a 2017/18-as év Jószolgálat-díjasa évek óta foglalkozik hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásával. A kazincbarcikai Don Bosco Iskola igazgatójaként segít szakmát adni a diákok kezébe, Balajt diakónusaként pedig a helyi cigány közösséget támogatja. A sokak által csak „Béla atyaként” ismert diakónus neveli, oktatja, segíti a balajti cigányokat. Beszédében kiemelte, hogy szerinte az a megoldás, ha mindenkit egyesével felkarolunk, és ha mindenkire személyre szabottan odafigyelünk.

Németh Márta már középiskolásként elhatározta, hogy vakokkal szeretne foglalkozni, ezért érettségi után gyógypedagógiai képzésre jelentkezett. A Vakok Állami Intézetének nevelőtanára, majd helyettes vezetője lett. Vámosújfalun nyílt lehetősége lakóotthont létesíteni, a Búzavirág Alapítványt. Mára már nemcsak vakoknak, hanem értelmi sérülteknek, környékbeli leszázalékoltaknak is megélhetést biztosít. Úgy gondolja, hogy mindenkinek helye van a világban, és attól lesz szebb, ha teret adunk másoknak is.

A Jószolgálat-díjasokat bemutató szabadtéri kiállítás Miskolcon 2018. december 6. – 2019. január 10. között ingyenesen megtekinthető.

A 2017/2018-as évad díjazottjai:

Életműdíj:

Kisné Lovasi Mária

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Németh Márta

Biró Dániel

Molnár-Gál Béla

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória:

Nem Adom Fel Alapítvány

Oltalom Karitatív Egyesület

  1. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ (FENO)

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Nádudvari Péter

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória:

Budapest Bike Maffia

Szakmai zsűri különdíja:

Fábián Sára

Heti Betevő Egyesület