Aki nem a könnyebbik utat választotta – Bendász István története 1. rész
Egy családapa, görög katolikus lelkész, tudós, kutató, aki mindent vállalt a hitéért és a szeretteiért. Olyan naplót hagyott az utókorra, ami hiteles rajza a Gulág rémséges történetének.
Bendász Istvánt már kicsi gyerek korában sokféle lehetőséggel áldotta meg a Gondviselés. Amerikában angolul, Munkácson magyarul, Grusevón ruszinul végezte iskoláit. Mikor Máramaros szigetére betörtek a románok, nekik is menekülniük kellett, ezért az érettségit Sárospatakon a reformtus gimnáziumban szerezte meg 1921-ben. Egy rövid ideig jogi egyetemre járt, de hamar megértette, neki nem ez a feladata: így felvételizett az Ungvári Teológiai szemináriumba. 1928-ban itt fejezte be tanulmányait, és néhány nappal szentelése előtt meg is nősült, paptársa Bacsinszky Gyula lányát, Máriát vette feleségül.
Először a Técsői járásban, elhunyt édesapja helyére delegálták, később – kiváló munkája eredménye képen – Dubovszkji falu helytartója lett. 1941-ben Nagykopányba helyezték át. Innen lett 1949-ben a Gulág foglya.
Menjünk!
A szovjet ateista állam erőszakszervezetei sok görög katolikus papot kényszerítettek arra, hogy hitüket elhagyva, a szakadárnak számító, szovjet hű „pravoszláv” egyházhoz csatlakozzanak. 1945-től leszedették az iskolákról a keresztet, megszüntették a hittan oktatást, elkobozták az egyházi vagyont. Ez pontosan azt jelentette, hogy az templomokat jó pénzért kellett visszabérelniük, a parókiákról kitelepítették a papokat és családjaikat. Ezzel párhuzamosan a papokra horribilis adókat róttak ki, és azt be is hajtották. Aki nem állt kötélnek azt különböző koholt vádakkal letartóztatták. Rövid és hazugságokkal teli tárgyalások után 25 évnyi Gulágra ítélték őket.
István atya semmi módon nem volt hajlandó elhagyni a hitét. Lehetetlen körülmények között folytatta pasztorációs munkát: kitartott, amíg lehetett – és még azután is.
A letartóztatások csoportokban történtek, minden újabb ítéletet néhány újabb áttérés követett. 1949 májusának utolsó napjaiban – apósával együtt – sorra került István atya is. Ennek a letartóztatásnak a következménye újabb 15 áttérés volt.
1949-ben két csaknem felnőtt lányuk már nem élt a Bendász családdal, de Dániel 11 éves kisfiúként a helyi általános iskolába járt. Május 27-én este Mária nem érezte jó magát ezért korán lefeküdt. Dániel még ébren volt. Este 10 óra körül megérkezett egy NKVD-s hadnagy, néhány kísérővel. Feltúrták az egész lakást, az íróasztaltól kezdve a gyerekek szekrényéig. Néhány szentképet rögtön le is foglaltak. Erre a sorsra jutott még az a 2 liter szilvórium is, amit a hálóban találtak. Ennek persze azon nyomban a nyakára is hágtak.
István atyát végül elvitték. Utolsóként még megáldotta feleségét, és kisfiát. Az ajtóban még egy utolsó ajánlatot kapott: térjen át, akkor a családjával maradhat. István atya annyit mondott: „Menjünk!”
Hosszú tárgyalássorozat következett, kihallgatásokkal vegyítve. István atya minden alkalommal meg tudta cáfolni a vádlók állításait, végül a tárgyaláson mégis elfogadták három tanú hazugságait. Mikor kivezették a tárgyalóteremből a három „Júdás” épp az érte kapott pénzen osztozkodott.
István atya 25 évet kapott.
Tárgyakhoz ragaszkodni nem szabad
Augusztusi rekkenő hőségben indultak a vonatok, először csak Lembergig. Az utazás számukra nem volt olyan rettenetes, mert –a többi fülkében nem lévén hely – őket a „karcerbe” zárták. A vonaton rettenetes zsúfoltság volt: a maximum 10 személyes fülkékbe 20-22 embert nyomorítottak be.
Lembergben egy gyűjtőhelyre kerültek. Ezt a helyet átutalónak nevezték, mert minden láger innen kapta meg az emberanyagot. Itt dőlt el ki hová megy, milyen munkát fog végezni. Amíg ez eldőlt itt egy kicsit nyugtuk volt, mert bár az élelem kevés volt, de itt nem kellett dolgozni, levelet írhattak és a fegyelem sem volt olyan szigorú.
Az ifjú Bendász István (Fotó: kmmi.org.ua)
Szeptemberben István atyát tovább szállították Kijevbe. Itt 4 hónapot töltött a központi börtönben. Itt már elkezdődtek a lopások is. Senkinek sem volt ellenszere a „zsulikok”, a rablók támadásaival szemben. István atya is csak egyet tehetett: megosztotta, amije volt, így nagy valószínűséggel számíthatott ara, hogyha más kap csomagot, akkor abból neki is jut majd.
December elején 40 fokos hidegben érkeztek Moszkvába, egy újabb elosztóba. Egy hónappal később újra tovább Karagandába. István atyát egy olyan lágerbe szállították, ahol először a saját helyüket kellett megépíteni, majd egy kőszén finomítót.
A karagandai lágerek speciális lágerek voltak, itt a fegyelem sokkal szigorúbb, a bánásmód sokkal komiszabb volt, mint máshol. Itt szinte csak politikai foglyok voltak erős NKVD őrizet alatt. Politikai fogolynak nem csak az számított, aki bármilyen politikai tevékenységben részt vett, de olyanok is, akik a német megszállás idején munkát vállaltak, vagy német hadifogságba estek. Ezek a típusú lágerek 1949 után jöttek létre, addig a köztörvényes bűnözőket egy helyre zárták a politikai foglyokkal, ezzel is növelve utóbbiak kiszolgáltatottságát.
A speciális lágerekben a munkáért semmit nem fizettek, évente csak két levelet írhattak, és kaphattak, amit szigorú cenzúra ellenőrzött. A hozzátartozók nem látogathatták őket. Éjszakára a barakkokat bezárták, és még ilyenkor is figyelték, mit tesznek az alvók. Ha a norma felett teljesítettek, akkor azt nem számították be – más lágerekben, aki többet dolgozott, annak rövidülhetett a büntetése – de ha csak 75 százalékot teljesített valaki, akkor az étel fejadagja a felére esett vissza. Hetente többszöri holmi motozás, naponta kétszer személyi motozás. Semmi olyan holmijuk nem volt, amihez kötődhettek volna talán csak a csajkájuk és a kanaluk.
Reggel négykor kelés, sorban állás a reggeliért, utazás ki a munkahelyre, 2 és 3 között brigádonként ebédosztás, ami azt jelentette, hogy összesen negyed óra volt az ebédszünet. Munka végén sorakozó, létszám ellenőrzés, gyakran 4-5-ször is számoltak. Szoros kísérettel vissza a lágerbe, újra számolás, motozás, beengedés. Sorban állás vacsoráért, de a barakkba való beengedésért is. Mire az ágyukhoz jutottak gyakran régen elmúlt este 10 óra.
Forrás:
Bendász István: Öt év a szögesdrót mögött Lámpás Kiadó, Abaliget 2000)
Bendász István Kanonok-a Szent hit Mártírja http://bacsinszky.blogspot.hu/2012/12/bendasz-istvan-kanonok-szent-hit.html
Nyitókép: evangelikus.hu
