Családháló

Kezdőoldal Történetek Csak egy randi volt… – Rohr Magdolna története, 1. rész

Csak egy randi volt… – Rohr Magdolna története, 1. rész

Sokan közülünk voltak már rosszkor rossz helyen. De arra csak nagyon kevesen gondolnak, hogy egy randi után gyorsan felfirkantott név egy egész életet megváltoztathat. Hősünk csak néhányszor találkozott a fiúval, akinek a noteszébe került a neve és a címe.

Írta: Családháló,

Magdolna háromgyerekes családból származott: két bátyjával, a nagymamával és a szüleivel élt Budapesten. Történetünk kezdetén tizenhat éves volt, kereskedelmi iskolába járt.

„Mindjárt jövök!”

1945 szeptemberében egy civil ruhás és egy katona öltözetű ember csöngetett be a lakásukba. Magdolna a nagymamával volt otthon. Mikor ajtót nyitott, a két férfi nagyon udvariasan annyit kért tőle, hogy egy kis beszélgetésre tartson velük. Mivel nem voltak erőszakosak, Magdolna semmi rosszra nem gondolt, csak beszólt a szobában üldögélő nagymamának, hogy rögtön jön.

Az utcán egy dzsip állt, katonák ültek benne. Ahogy közelebb értek az autóhoz, a civil ruhás csak rá vakkantott: „beszállni”, és már lökte is az autóba. A Frontharcos Szövetség házába vitték, ott szabályosan behajították egy üres cellába, rázárták az ajtót, és másnap reggelig senki felé sem nézett. Magdolna halálra volt rémülve. Először csak dörömbölt, aztán már sírt is, de senki rá sem hederített.

Másnap reggel nyílt a cellaajtó, bejött egy tatár külsejű férfi és tört magyarsággal neveket kezdett sorolni. A barátnőjét, annak az udvarlóját, és egy fiúét, aki akkor kezdett udvarolni Magdolnának. Néhányszor együtt sétáltak, beszélgettek, de ezen kívül semmi közük sem volt egymáshoz.

 

Rohr Magdolna és barátnője fiatalon. Fotó: http://magyarokagulagon.pestisracok.hu

 

A tatár akkor ráförmedt, hogy vallja be, mit csináltak, a barátnője már úgyis mindent elmondott. Mikor Magolna értetlenkedve ránézett, a tatár a pisztolyát a homlokának szegezte, és közölte, ő most tulajdonképpen itt helyben agyon is lőhetné. Magdolna se élő se holt nem volt a rémülettől. A tatár sarkon fordult és kifelé indult, de az ajtóból még visszaszólt: írjon a szüleinek, hogy küldjenek neki meleg ruhát.

A kért holmi meg is érkezett, de az csak hosszú évekkel később derült ki, hogy akik a holmijáért mentek a családjához, a tangóharmonikáját is elhozták. Persze nem neki…

A kihallgatások során aztán kibontakozott, mivel vádolják Magdolnát: fegyveres összeesküvésben vett részt a Szovjetunió ellen. Az ötlet onnan eredt, hogy Magdolna udvarlójának családja akkor már nyugatra menekült, a fiú is a családja után akart szökni. Kőszeg közelében elfogták, és a zsebében talált noteszből neveket, címeket gyűjtöttek össze. A lista alapján aztán, akit megtaláltak, azt összeszedték.

 

Egy klasszikus per a szovjet megszállás kezdetéről

Pár nappal később Magdolnát teherautóra rakták. Az autóra felkerült Magdolna barátnője, annak barátja, és a Kőszegen elfogott fiú is. Mellettük géppisztolyos katonák ültek. Ha valamelyikük megszólalt, a katonák ráförmedtek: nem beszélhetnek.

Hárman – Magdolna, a barátnője és Magdolna udvarlója – egy bizottság elé kerültek, ahol három férfi lefolytatta a tárgyalást, oroszul. Ők persze egy szót sem értettek az egészből. Az egyik őr tudott néhány szót magyarul. Mikor a három férfi már nem beszélt tovább, az őr felemelte mind a tíz ujját.

A lányok először nevetni kezdtek. Sejtették, hogy ez az ítélet, de olyan abszurd volt a helyzet, hogy a lányokból ez csak az értetlenség röhögését váltotta ki, hasukat fogva kacagtak, csak az udvarló meredt csöndben maga elé. Később kaptak rendes tolmácsot is, ő sem tudott mást mondani, mint azt, hogy valóban tíz évet kaptak, amit a Szovjetunióban kell majd letölteniük. Később megtudták, hogy a barátnője udvarlója azért nem volt velük, mert az ő ügyét külön tárgyalták, halálra ítélték, és még aznap kivégezték.

 

Forró víz és csendőrvirtus

Néhány nappal a 17. születésnapja után Magdolnát és a barátait vonatra tették, amit aztán Csapnál egy „orosz vonatra” – széles nyomtávú vasútra – cseréltek: egy új világ kapuján léptek be. Az első megálló Lembergben volt. Itt Magdolna átélte élete első igazán megalázó élményét. Teljesen meztelenre vetkőztették őket, es mindenkiről leborotválták az összes szőrzetet. A nőkről férfiak, a férfiakról nők. Magdolna nem értette, hogy mit beszélnek, de az nyilvánvaló volt, hogy rajtuk röhögnek.

Fertőtlenítésképpen a ruhájukat egy forró vizes dézsába kellett tenniük. Először csodálkoztak, hogy semmi mást nem kaptak, csak forró vizet, semmilyen fertőtlenítőszert. Később azt tapasztalták, hogy ez is elég, minden betegség, élősködő elpusztult tőle.

Fotó: huszadikszazad.hu

 

Ebben a táborban szembesültek először azzal a ténnyel, hogy a tábort nem a tábort őrző katonák irányítják, hanem a köztörvényes bűnözők. Ezek gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak. Ha például kártyáztak és vesztettek, fizetség képen egy rabnőt adtak a nyertesnek. A rabnőnek semmilyen panaszlehetősége nem volt. A lágerparancsnok nem tudott, és nem is akart ilyen apróságokkal foglalkozni.

A köztörvényesek uralma ellen más lágerekben sem találtak gyógyszert. Rendkívül jól szervezett hírhálózatuknak köszönhetően az ország bármely pontjáról üzenetet küldhettek akármilyen messzire. Ha valaki árulóvá vált, annak esélye sem volt arra, hogy egy másik lágerben, akár ezer kilométerre, elbújjon azok elől, akiket elárult. Néhány napon belül biztosan megölte valaki.

Egy esetről azért mégis tudomást szerezhettünk. Egy alkalommal magyar csendőrök kerültek összetűzésbe egy csoportnyi köztörvényessel. Először úgy tűnt, hogy nincs esélyük, de a csendőrök összezártak, és nem hagyták magukat. Olyan verekedés alakult ki, hogy a lágert őrző katonák kihátráltak, és rájuk zárták a barakkot. Meg akarták várni a verekedés végét, hogy már csak a halottakat kelljen eltakarítani. Ám legnagyobb meglepetésükre, a zaj elültével, mikor kinyitották a barakk ajtaját, a köztörvényeseket egy kupacban, eszméletlen állapotban találták. A csendőrök pedig egymás hátát lapogatták, és röhögve mesélték a bunyó részleteit.

Szegény Magdolnáéknak nem volt szerencséjük ilyen dolgokat látni. Lemberg után –mint oly sok mindenki mást –őket is újra vonatra rakták, és a szerelvény megindult Szibériába, a Bajkál-tó felé.

 

Forrás: Gereben Ágnes: Beszélgetések a Gulágról (Helikon 2008)

Hozzászólások

hozzászólás

Ez is érdekelhet!
Read previous post:
Cserey Miklós: „A szülőség legyen a társadalmi közbeszéd része” – 2. rész

Interjúnk első részében a Szülőnek lenni konferenciáról kérdeztük a főszervező Cserey Miklóst, most pedig egy másik ötletéről, a nemrég megnyílt,...

Close