A felszínességet nem viselik el a gyerekek

Nagyon fontos a minőségi idő, a teljes odafigyelés. Páli Judit gyermekklinikus, pedagógiai-és neuropszichológus szerint ez a legfontosabb, amikor a szülők a gyermekükkel játszanak. A szakember azt tanácsolja: kapják meg a gyermekek karácsonyra azt a játékot, amelyre vágynak, de emellett a szülők készítsenek számukra személyes ajándékot is, olyat, amely a kapcsolatukról szól.

Mi volt a kedvenc játéka gyermekkorában?

Páli Judit: A labdajátékokat nagyon szerettem. A falra dobálósat, a labda iskolásat és a partizánt. De elementáris, boldogságos, katarzisos emlékem az, amikor a nagymamáéknál nyaraltam, és a szomszéd néni kertjéből gyűjtöttük a rózsaszirmokat. Azokat kiáztattuk, és gyógyszertárosat játszottunk. Eszméletlen színű oldatokat készítettünk, ezek két nap alatt lebomlottak és kezdtük elölről az egészet. Egy teljes nyári program lett belőle. Aztán a következő nyáron már más volt a társaság, más gyerekbanda gyűlt össze. Akkor kirándultunk, barlangot kerestünk.

Fontos volt a társaság?

PJ: Nagyon. Ez egyébként minden játék lényege. Körülbelül a 6., 7. életévre alakul ki, hogy az együttműködésnek szerepe lesz a játékban. Ekkortól a gyermekek már nem nagyon szeretnek egyedül játszani.

Ez már mintha változott volna.

PJ: Biztosan változott. Ez a nemzedék már mást tart szórakoztatónak, mint a korábbi. Individualizálódtak. De, most mondja meg, mikor engedhetjük ki ma a gyermekeket egyedül délután az utcára? Régen ez úgy működött, hogy jelentkezni kellett ebédkor, meg vacsorára. És a kutya nem nézett utánunk, hogy merre járunk, mit csinálunk, mégis mindenki hazaért időben és épségben.

Tulajdonképpen mi is az a játék?

PJ: A legjobb definíciót erre Grastyán Endre idegfiziológus, akadémikus adta. Jól jelzi a tanár úr nagyságát, hogy egyik tanítványa, Buzsáki György két agykutatóval 2011-ben megkapta a Brain prize-t, melyet az agykutatás Nobel-díjának neveznek. Visszatérve Grastyán tanár úrhoz, az ő iskolájából kerültek ki olyan tudósok, akik a mai napig keresik a hippokampusz szerepét a játékban. A hippokampusz tulajdonképpen az agy szervere. Grastyán Endre sok-sok kísérlete után azt mondta, a játék az, amit önként, örömmel vállalunk fel úgy, hogy akadályt állítunk magunk elé, amit végül leküzdünk. Ez elvileg valóban minden játékra igaz. Voltak és vannak más játékelméletek, de a grastyáni mindegyiket összefoglalja. Olyan belső agyi működésről beszél, amely nagy endorfin felszabadulással jár, ez az anyag felelős az örömérzetért.

Van jó és rossz játék?

PJ: Van. Aminek mi, pszichológusok nem örülünk, az az, ha egy gyermek a romboló játékokat szereti. Ez bizony az ő belső lelki világának a tükre. Valamit jelez, ami róla, és nem a játékról szól.

Mi a játék szerepe?

PJ: Hogy a fejlődést hordozza magában. Változik, érik tőle a gyermek, összerendeződnek az idegrendszer folyamatai. Olyan szabad gyakorlási tevékenység, amelynek nincs tétje. Ezért is más, mint a tanulás.

Ha ilyen meghatározó szerepe van, akkor nyilván nem mindegy, hogy melyik életkorban mit játszik a gyermek. Honnan hová kell eljutni?

PJ: Az első félévben a baba a hangjával és a látvánnyal játszik. Amit lát és hall, az számára a játék. A második félévben elkezdődik a kutatómanipuláció. Vagyis ilyenkor összeüt, megráz, eltol. A harmadik félévben lesz három, vagy soktárgyas a játék. Egy egy év körüli gyermeknek már óriási örömet okoz például a Kelj fel Jancsi, mert mozog, csilingel, fölborul, visszajön. Aztán jönnek az utánzó játékok. Vízválasztó a kétéves kor. Ekkor alakul ki a szimbolikus funkció, megkettőződik a világ. A belső, vagyis a gondolat, elképzelés vegyül azzal, amit kívül tapasztal a gyermek. Ennek jó példája a sok „mintha” játék. Tudja a kicsi, hogy nem eteti meg anyával a homokpogácsát, elég, ha anya azt mondja, hogy nyam–nyam, nagyon finom. Ezzel párhuzamos az építőjáték és később a fantázia- és a szerepjáték. A társ, a társaság igénye 6 – 7 éves korban jelenik meg. Ezt megelőzően párhuzamosan játszanak a gyermekek egymás mellett, és bár a tevékenységek illeszkednek egymáshoz, nincs közöttük hosszabb interakció.

Tanulni kell a játszást, vagy a fejlődéssel együtt jön és változik magától?

PJ: A figyelést és a kitartást tanulni kell.

Tehát van dolguk a felnőttnek.

PJ: Van bizony. Mert ugye, azért az nem úgy van, hogy gyermek nő, mint a gomba, játszik egyedül, amit akar. A szülőnek az a feladata, hogy állványozza a játékot. Ezt azt jelenti, hogy nem a gyermek helyett cselekszik, hanem engedi, hogy a létra fokán föllépjen. A természetes fejlődés kis lépésekből áll. Azt is mondhatnám, hogy mediálni kell. Például, amikor szerepjátékot játszanak, a gyermek teremt egy helyzetet, a szülő meg bonyolít rajta egy kicsit. Aztán persze figyeli, hogy a gyermek ebbe belemegy, vagy nem.

Mi történik azzal a gyermekkel, akinek a szülei nem ilyen tudatosak?

PJ: Ez nagyon változatos, temperamentum kérdése. Vannak önjáró gyermekek, nekik maguktól is jól működik a fantáziájuk, úgy is mondhatnám, ők azok, akik gurulnak, mint a labda. A másik csoportba a nehezen felmelegedő, passzív személyiségek tartoznak, nekik sokkal több segítségre van szükségük, de őket akár egy jó pedagógus is az optimális aktivitási szintre hozhatja. A harmadik táborba a nehéz gyermekek tartoznak, akiknek túl sok az energiájuk, nehezen összpontosítanak. Nekik már szükségük lehet külső segítségre is.

Milyen problémával jönnek Önhöz a gyermekek?

PJ: Főleg tanulási nehézségekkel.

Ezen is a játékkal segít?

PJ: Csak a játék segíthet. Már a feltáró vizsgálat is játékokkal történik. Abból látom, hogy a kis kliensem mennyire fejlődő képes. A tanulási képességnek ugyanaz az alapja, mint a játéknak. A figyelem, a monotónia tűrés, az emlékezet és a képzelet. A játék olyan kulturális funkció, amely nem veszti el a relevanciáját a felnőtteknél sem.

Már 40 éve foglalkozik a játékkal. Milyen fejlődést vagy visszaesést tapasztal?

PJ: Kevésbé konstruálnak a mai gyermekek, az egyszerű anyag helyett a bonyolult kell nekik. Van erre példa a saját ismertségi körömből is. A gyermek minden karácsonyra kap egy több tízezer forintos Legot. Azt pillanatok alatt összerakja, majd soha többé nem szedi szét. Elmarad a konstrukció, az igazi modellezés, az alkotás. Régen a tévé, a számítógép, a  telefon nem szívta el a rengeteg energiát. Ma nehéz ezek elől kitérni. Azt, hogy ez jó–e, később a társadalmi beilleszkedés igazolja majd vissza. De az biztos, hogy a szülőnek figyelnie kell arra, hogy másfajta élmény is érje a gyermeket. Kirándulás, biciklizés, színházba járás. Bármi, de mindenből jusson valamennyi.

Hamarosan itt a karácsony, tanácstalan szülők állnak a játékboltokban. Mit javasol nekik?

PJ: Először is vegyék meg azt a játékot, amire a vágyik a gyermek. Aztán készítsenek valami személyes ajándékot, amely a kapcsolatukról szól. Ez lehet egy adventi naptár, vagy egy hajtogatott figura. És kell egy olyan ajándék, amely kicsit előremutat a fejlődésben. Van még egy tanácsom. Anélkül, hogy bántanám a multikat, szeretném felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan játékboltok, ahol nyitva vannak a dobozok, ki lehet próbálni a termékeket. Én is ilyen boltban vásárolok az unokámnak.

Milyen játékot nem vesz meg?

PJ: A gagyit.

Ezen mit ért?

PJ: Például az elrontott konstrukciót. Amikor az én gyerekeim kicsik voltak, imádták a Babilont. Ez ugye az a játék, amikor lyukas gömbökbe pálcikákat kell dugdosni. Csakhogy a pálcika vagy nem ment bele a lukba, vagy kiesett belőle. Így aztán építésre teljesen alkalmatlan volt a készlet. Na ezért fontos a vásárlás előtti próba. A mai napig vannak hasonlóan elrontott játékok. Múltkor még én is pórul jártam. Mivel ismertem a játék nagyobbaknak szóló változatát, próba nélkül vásároltam egy olyat, amely 3-6 éveseknek készült. Ez egy olyan billegős játék, amire pakolni lehet. Csakhogy nincs meg az a tartója két oldalt, amely a rápakolt elemeket megtámasztja, ezért egy bizonyos magasság után nullára lerepül róla minden. Hosszú próbálkozás után a 12 évesnek sikerült először megoldani a feladatot, a 3-6 éves meg kínjában különböző témák, például méret vagy szín alapján csoportosította a korongokat. Csak hát ugye a készlet nem erre készült. Egy ilyen elrontott konstrukció tönkre teheti az örömöt.

Hogyan töltsék a szülők és a gyermekek a karácsonyt, az ünnepeket?

PJ: Nagyon fontos a minőségi idő, a teljes odafigyelés. És ez nem csak az ünnepekre igaz. Nem lehet azt csinálni, hogy megy a mosógép, fő a krumpli, szól a telefon, ezekhez a szülő fölkel lekapcsolni, leönteni, beleszólni. A felszínességet nem viselik el a gyermekek. Amikor a szülő a gyerekkel foglalkozik, mindent zárjon ki, ne akarjon párhuzamosan csinálni valamit. Ez a követelmény korosztálytól független, nem a játék árán múlik. Mindegy, hogy a nagy kamasszal sétál, vagy a kis óvodással virágot szed. Az a szülő, aki így tesz, észreveszi, hogy sokszor elég akár 20 perc közös játék is, és a gyerek boldog, fejlődik. Később pedig képes lesz egyedül is alkotni. Így jutnak el a gyermekek az alsó tagozatra, hogy kialakul a saját érdeklődésük, képesek olyan tevékenységet végezni, amelyben jól érzik magukat. És még valami, ami nagyon fontos. A kezet és a szemet művelni kell. A képi vagy a zenei világ tevékenységei vagy alkotása minden későbbi kreativitás alapja. A művészeti tevékenységek biztosítják az agynak azt, hogy rugalmas, kreatív, a szakmájában alkotó ember váljon a gyermekből.