Családháló

Kezdőoldal Beszélgetések A gyerek úgysem beszél… áldozatok és bántalmazók

A gyerek úgysem beszél… áldozatok és bántalmazók

Minden napra jut egy-egy történet, egy-egy bántalmazott. Az egész világ forrong a napvilágra kerülő megaláztatások nyomán. Néha-néha úgy érzem gyilkos indulatok, tehetetlen düh kíséri a ezeket a történeteket. Pedig a bántalmazások mindennaposak. Nemcsak a munkában, hanem a családokban leggyakrabban. Vajon a legszorosabb kötelékben elszenvedett bántalmazás magánügy?

Írta: Vajda Boglárka,

Ebben a megvadult és lelkileg felfordult világban vajon mi a mélyebb pszichológiája a bántalmazásoknak? Erre Bogár Zsuzsa tanácsadó pszichológussal kerestük a választ.

Családháló: Vajon aki gyerekbántalmazásra adja a fejét annak gyermekkorában valami törés volt az életében?

Bogár Zsuzsa: Sok tényező állhat a mögött, hogy valakiből  bántalmazó felnőtt lesz. Kevésbé a konkrét múltbéli traumákra gondolok, inkább maga a minta a meghatározó, amit a szülőtől látott gyermekkorában. Ha ez volt a bevált konfliktuskezelési stratégia vagy akár az indulatkezelés eszköze, akkor ő sem tud máshoz nyúlni felnőttként. A gyermekkori traumák, törések természetesen szintén szerepet játszhatnak, ha meghatározzák az ember személyiségfejlődésének alakulását. A szülőkkel való rossz kapcsolat, a kötődés kialakulásának hiánya, a gyermekkorban oly fontos alapvető biztonságérzet hiánya vezethet éretlen, szorongó, alacsony önértékelésű felnőtthöz, ami komoly rizikófaktora lehet a bántalmazásnak.

Ezen kívül még akár társadalmi, gazdasági tényezők is hozzájárulhatnak a bántalmazáshoz (anyagi problémák, a családok stabilitásának gyengülése, elszigetelt családok stb)

CSH: Velünk született természet is lehet?

BZS: A természet is fontos szerepet játszik, de itt főleg az indulatok kezelésén van a hangsúly. Születhet valaki impulzívabb temperamentummal, ha gyermekkorában a családjában, ami biztonságos közeget jelent számára, megtanulhatja, hogy a feszültség levezetésének léteznek elfogadott formái, ha pozitív mintákat kap a szüleitől arra vonatkozóan, hogy az indulatainkkal mit tudunk kezdeni anélkül, hogy rombolnánk a környezetünket, akkor nem lesz belőle bántalmazó felnőtt.

CSH: A bántalmazott gyermek túl tudja ezen tenni magát? Szülőként, barátként segíthetünk vagy ez egy örök trauma marad?

BZS: Nagyon sokat számít a környezet szerepe, hogy felismerik-e a helyzetet, ami sokszor természetesen rejtve marad, hisz a gyermek nem tesz segélykiáltásokat. Ha van olyan érzékeny felnőtt a környezetében, aki észreveszi a bántalmazást (tanár, szomszéd) az ő szerepe nem merül ki abban, hogy jelzi ezt a megfelelő helyeken. Úgy tud segíteni a gyermeken, ha pozitív odafordulással, megerősítéssel, élményeket, mintákat ad a gyermeknek. Sokszor felnőttként meghatározóak lehetnek ezek a gyermekkori élmények, afféle védőfaktorként működhetnek a bántalmazó család mellett. A felnőttkori terápiás munka is nagyban múlik ezen, hogy vissza lehet-e nyúlni olyan gyermekkori élményekhez, amik erőforrásként szolgálhatnak, amikből töltekezni lehet.

Sok bántalmazott, felnőttként azt a stratégiát választja, hogy megpróbálja “elfelejteni” eltemetni magában ezeket az élményeket. Ettől azonban ott maradhat, és mint egy szivárgó mérges gáz törhet a felszínre különféle pszichés problémák vagy akár testi betegségek formájában. Nem ez a jó megoldás! Szembe kell nézni a múlttal, akár azzal is, hogy a szülei okozzák rengeteg jelenlegi problémáját is. Fontos, hogy megélhesse a dühöt, a haragot, és ezeket ki is mondhassa. Nem is feltétlenül a valódi szembesítés a lényeg, hanem, hogy ő kitehesse magából. Sokszor szoktam javasolni a klienseimnek ilyen esetekben, hogy írjanak levelet a szüleiknek. Írják le az összes fájdalmukat, dühüket velük szembe. De nem kell feltétlenül eljuttatni hozzájuk, a lényeg, hogy ők megtették. Sokszor nagyon katartikusak ezek a helyzetek, előtörnek az emlékek és a hozzájuk kapcsolódó fájdalmak. Rengeteg feszültség szabadul fel ilyenkor. De természetesen a gyógyító munka itt nem ér véget, hiszen még csak felszakadt a seb. A stabil gyógyuláshoz szükség van a fent említett pozitív élményekre, erőforrásokra.

CSH: Ki tudja magát kezeltetni az, aki bántalmaz? Ha felismeri ennek a borzalmát?

BZS: Ha felismeri. Sok esetben, bár pontosan tudja, hogy mit tett és akár bűntudat is társulhat hozzá, nem képesek eljutni addig a felismerésig, hogy ezen változtatni is lehetne. Nagyon gyakori azonban a felelősség átruházása. A külső környezetet vagy akár az áldozatot hibáztatják a bántalmazásért. Ritka, ha valaki felismeri, hogy vele van a probléma és segítséget kér. Ha így is van, hosszú terápiás munka során lehet eljutni a gyógyulásig, hisz sok esetben újra kellene építeni a személyiségét.

CSH: Mi az oka annak, ha nem jelentik fel az “áldozatok” a bántalmazót. Ez miért van?

BZS: A gyerekek sokszor rejtegetik a bántalmazás titkát. Hiába tudják, érzik, hogy rossz és fájdalmas, a szüleiről van szó, akik a legközelebb állnak hozzá. Sokszor ezek a családok nagyon zártak, kifelé minimális a kommunikáció, így a gyerek számára is az a minta, hogy az otthoni dolgokról nem beszélünk. Ha csak az egyik szülő a bántalmazó, a másik ugyanúgy áldozat, valószínűleg ő is fél attól, hogy ha a titok kitudódik szétesik a család. Nagyon gyakori az egymástól való függőség, így ilyen esetben a család szétesése sokkal fenyegetőbbnek, veszélyesebbnek tűnhet számukra, mint a további bántalmazás elviselése.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A legnépszerűbb babás videók

Nem újak, mégsem nem lehet megunni őket, igaz?

Close