“A jövő szentjeit is látni kellene”

Idén szeptember 12-én kerül sor a KATTÁRS-ra (Katolikus Társadalmi Napok). A Debrecenben tartandó esemény egyik előadójával, Dr. Papp Miklós morálteológussal, görög-katolikus lelkésszel, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Erkölcsteológia Tanszék vezetőjével beszélgettünk arról, milyen megtartó erők kellenek ahhoz, hogy egy gyermekből gyökereit megőrző, morálisan szilárd alapokkal rendelkező felnőtt váljon.

Családháló: Az idei KATTÁRS-on tartandó előadásának témája a személyiség kibontakozása a családban.

Dr. Papp Miklós: Nem csak a múltról, vagy a jelenről szeretnék beszélni e téma kapcsán, hanem kicsit a jövőről is. A KATTÁRS egy jövőbe mutató rendezvény, éppen ezért én is arra tenném a hangsúlyt, hogy milyen irányba fognak változni a dolgok, és hogyan kell azokra felkészülni? Az egyháznak alapvető feladata (lenne), hogy ne csak kullogjon az események után, hanem próbáljon meg kicsit azok elé szaladni. Én is arról szeretnék beszélni, hogy melyek azok a friss szempontok, amelyekre hangsúlyt kell helyeznünk, hogy a gyerekeink a jövőben képesek legyenek megállni a helyüket.

CsH: Milyen szempontokról van szó?

P. M.: Egy család többek között akkor működőképes, ha a konzervativizmus és a progresszió egyaránt megtalálható benne. Vannak alapértékek, amelyek Istentől valók, s ezekhez makacsul ragaszkodni kell: ilyen többek között az, hogy házasság kizárólag egy férfi és egy nő között köttethet. Ez egy örök, isteni terv, amely szilárd marad, bármilyen liberális lesz is a világ. Ehhez ragaszkodni kell. További alapértékek a család, a munka szeretete, a szolidaritás mások iránt. Ugyanakkor bizonyos tekintetben progresszíven is kell működnie a családoknak, hiszen gyermekeink életstílusa egészen más, mint amilyen a miénk volt, s ebben nekünk, szülőknek engednünk kell: a mai fiatalok sokkal többet utaznak, sokkal gyorsabban jutnak információhoz, máshogy élnek közösségi életet. Nagy részük legalább pár évet külföldön fog tanulni, dolgozni, éppen ezért arra kell felkészítenünk őket, hogy mi az, amiben sziklaszilárdnak kell lenniük, s miben lehetnek rugalmasak.

CsH: Hogyan lehet erre szülőként felkészülni?

P.M.: Ha a gyermekeinket az alapértékekre neveljük, egy idő után bíznunk kell bennük. Néha azt érzem, hogy sok szülő nem képes erre. Pedig hogy örül egy gyerek, amikor azt mondja neki az édesapja vagy az édesanyja, hogy “bízom a döntéseidben!”  A Jóisten jónak teremtett minden gyermeket, a kegyelem ott él bennük. Higgyünk és bízzunk bennük, na és abban, hogy előbb vagy utóbb, de megtalálják a maguk útját.

CsH: Tudhatja önmagától ezeket a dolgokat egy szülő, vagy ezt a fajta hozzáállást tanulnunk kell?

P.M.: Szülőként a hangsúly a családi életen van, amelyet nem lehet csupán intuícióval működtetni. Legyen akár kisbabánk, kisgyermekünk, kamasz gyermekünk, egyetemistánk, minden helyzet újat hoz, amely folyamatos tanulásra kötelez minket. Manapság különösen sok lehetőség van arra, hogy ilyen módon is képezzük magunkat: egyre több helyen működik ún. szülők iskolája, példaértékű összefogások vannak az országban. Az egyházak is nagy hangsúlyt fektetnek az ilyen témájú előadásokra, fórumokra, beszélgetésekre. Nálunk, a Sapientián két pszichológus hölggyel rengeteget beszélgetünk erről a Családteológiai Intézetben. Előadásaink mindegyike tömve van, mert az emberek éhesek erre a fajta tudásra, segítségre, útmutatásra. Házasság, család, kamaszodás, felnőtté válás, gyász – ezek csupa olyan témák, amiknek a kezelését tanulni kell. Járjunk előadásokra, beszélgessük erről közösségeinkben, olvassunk erről szóló könyveket! A családot működtetni kicsit olyan, mint egy vállalkozást irányítani, de erről sokan elfeledkeznek, és azt hiszik, ha megvolt a szentségi házasság, minden megy majd magától. Pedig ez nem így van, viszont a működtetés megint csak tanulható lenne. Kialakítható egy adott életstílus, egyfajta családi menetrend, amelyben pontos helye van az ünnepnek és a hétköznapnak, a szabadidőnek, a vallásosságnak, a megtartásnak és a megújításnak.  Csak a szentséget hangsúlyozni és a válás ellen prüszkölni ugyanis nagyon kevés.

CsH: Hogyan lehet okosnak lenni szülőként annak a hatalmas felelősséggel járó feladatnak a kapcsán, amit a gyermekvállalás – és nevelés jelent?

P.M.: Minden gyermeknek az a dolga, hogy előbb-utóbb leváljon a szüleiről, ám a szülőnek ott van a felelőssége, hogy tudja: hová válik le az a gyerek? Kik a barátai? Van-e egyházi közösség, ahová tartozhat? Egyházi iskolába íratjuk-e? Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyeket szülőként idejében végig kell gondolnunk. S ha már iskolába jár a gyerek, nagyon fontos megemlíteni a kortárs felelősség kérdését, amelyről az utóbbi időkig alig esett szó. A liberális individualizmus abból indul ki, hogy nem szólok bele az életedbe, te se szólj bele az enyémbe. Ez azonban nem szeretet és tisztelet, hanem a másik magára hagyása. A kortárs felelősség arról szól, hogy közös úton vagyunk, és ha bajba kerülsz, számíthatsz rám, ha problémád van, szeretnék rád hatni – szeretettel.

CsH: Milyennek látja a világot mondjuk húsz év múlva?

P.M.: Rendkívül mobilisnek. A házasságok labilisabbak lesznek, az emberek könnyebben házasodnak majd más nációkból valókkal. Sokat gondolkozom azon, hogyan lehetne a hazájától elszakadt emberek gyökereit utánuk vinni? Egy unokatestvérem Luxemburgban dolgozik. Az ottani magyar közösség minden vasárnap összedobja egy repülőjegy árát, amelyből egy magyar lelkész oda tud utazni hozzájuk, hogy misét tartson nekik. Számukra a magyar szó, a magyar istentisztelet rendkívül fontos: nekik sikerült mobilizálni a megtartó erőt. Erre kellene nekünk is koncentrálnunk, mert a piac világa kimondottan a mobilitásnak örül, hiszen így el tudja szipkázni a jó munkaerőt, miközben a család, mint a nemzet alappillére hidegen hagyja. Ennek azonban óriási ára van. Ami segíthet, az az ún. elit, vagyis azok az emberek, akik ebben a közegben is képesek jól csinálni, működtetni a családot, a házasságot, a közösséget, megtartani a hitet. Minden korszakban vannak ilyen elitek, őket kell felkutatni és tőlük kell tanulni – az igazán elhivatott emberektől. Az egyházak sokszor csak a múlt felé figyelnek, arra, hogy a szentek hogy csinálták, de én úgy érzem, egy kicsit a jövő szentjeit is kellene látni – és utánozni.