“A lovak többet érdemelnek!”

A lovaglásról nagyon sok embernek vezényszavak, egy halom felszerelés és egy szigorú alá-fölérendeltségi viszony jut eszébe, valamint egy divatos hobbi, ahol a lovakról igen kevés szó esik. Vajon mit mondanának a lovak, ha őket kérdeznénk erről? Micsoda? Hogy a lovak nem tudnak beszélni? A Magyarországon a lóközpontú gondolkodásmódot oktató Mészáros Gyulának erről más a véleménye. Képzésének mottója: “A lovak többet érdemelnek!” Az interjúból kiderül, hogy az emberek is.

Egy világhírű lovas, Eitan Bech-Halachmy azt mondta rólad, hogy amikor téged lát foglalkozni lovakkal, az az érzése, mintha te magad is ló lennél. Mi a lényege annak a látásmódnak, amit oktatsz?

Amit ma sokan csinálnak a lovakkal, az megalázó. Ha egy ló azért megy oda a lovashoz, mert csemegét vár tőle, vagy azért, mert fél tőle, az nem őszinte. Ha azonban nem akar elmenni a lovas mellől, az már igazi kapcsolat, amely a másik kölcsönös tiszteletén és elfogadásán alapszik. Erről szól a lóközpontú módszer. Ez az embereknél is ugyanígy megvan. A legjobb példa erre, hogy elmegy három pár a moziba. Az egyik pár hölgytagja azért hajtja a férfi vállára a fejét, mert valamit vár tőle. A másik azért, mert nem mer másképp tenni. A harmadik azért, mert nem nem tud mást csinálni, annyira egy a társával. Hátulról mindhárom pár egyformának tűnik, de csak egy az igazi. Emberben, lóban ugyanaz van: ha leveszünk minden felszerelést, minden felesleget, és megmutatjuk az igazságot, akkor derül ki, el akar-e a másik futni, vagy sem! Csak az a nagy különbség, hogy a ló nem tetteti magát, az ember pedig felvesz egy viselkedést és torzítja saját magát.

Ezek szerint a lovakkal is ki lehet alakítani egy ilyen, egymás kölcsönös elfogadásán alapuló köteléket?

Egy lóhoz lehet erőszakkal, megvesztegetéssel, és egyenrangú félként közelíteni. De ha egyszer nincs nálad csemege, lehet, hogy átgázol rajtad. És amikor jobbra a szakadék van, balról meg támad valami, a ló könnyen azt mondhatja, hogy nem csinálom, amit mondasz, mert eddig nem bántál velem jól. Ha azonban egy ló megérzi az emberben lévő békét, leengedi a fejét alázattal, “életem-halálom kezedbe ajánlom”-stílusban, és nem azért hajt fejet, mert azt a két első lába közé kényszerítik.

Mit csinál a ló az emberrel?

A ló egy kicsit olyan, mint az Isten igazsága, mert ha kicsit valahol púpos vagy, azt lefaragja, ha homorú vagy, azt feltölti, különben nem tudsz vele egyensúlyban lenni.

Hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal?

Már kiskoromban vonzódtam a lovakhoz. Nagyapámnak volt egy lovas ismerőse, Tóth Pista bácsi, aki a Gödöllői Agrártudományi Egyetem lovardájában dolgozott. Nála kezdtem 1979-ben. 83-ban már öttusáztam, aztán három évvel később Új-Zélandra költöztünk, ahol a military lovaglásnak komoly hagyományai vannak. Bejutottam az egyik legsikeresebb méneshez, és itt már találkoztam a természetes lovaglással. Érettségi után hazaköltöztünk és bekerültem a kaposvári lovasakadémiára, ahol találkoztam életem egyik meghatározó személyiségével, Monspart Gáborral, aki a neves Magyar Királyi Lovagló és Hajtótanárképző Iskola egykori diákja volt. Ő nagyon komoly vezérfonalat adott a kezembe a lóhoz való hozzáállás terén. Két évig tanultam nála, elkezdtem versenyeket szervezni, de egyre inkább azt éreztem, hogy sosem fogom tudni átélni és átadni azt a fajta lóhoz állást, amit Monspart Gábortól tanultam. Közben kialakult bennem az a vélemény, hogy a lóhoz való hozzáállás jellemzi a társadalmat: a megalázás, a gyarló viselkedés, a másik semmibevétele az emberi kapcsolatokra is igaz, és nagyon nagy szükség lenne ebből az erkölcsi és morális válságból kilépni. Volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy ezt nem csinálom tovább. Úgy éreztem, hogy amit látok, az emberekre nézve szégyen, a lovakra nézve megalázó.

Mi volt az, ami visszafordított ebből a lelkiállapotból?

A Lovas Élet című magazinnak írtam nagyon sokáig, és egy napon elmentem egy interjúra, amire egyáltalán nem készültem fel, mert már nem érdekelt az egész. A sajtótájékoztató keretében részt vettünk egy bemutatón, amit egy férfi öt órán át tartott. Az elején leesett az állam és utána csak egyre nyúlt és nyúlt, és akkor azt mondtam: oké, most megkaptam a jogosítványt a “hülyeségemhez”.

És ki volt ez a titokzatos ember?

Pat Parelli, aki módszerével igazolta, hogy igenis lehet máshogy állni a lóhoz, és megerősített abban, hogy ettől kezdve nyugodtan képezhetem ez alapján a lovakat és a lovasokat. Beléptem Parelli világszervezetébe és megkaptam a visszaigazolást, hogy a módszer lényege a lovak viselkedésének tökéletes ismerete, hiszen aki jó lovas akar lenni, annak mindent tudni kell a lóról. Innentől kezdve elkezdhettem a képzéseket. Eljutottam Ray Hunthoz, Parelli mesteréhez is, kinyílt a világ, elkezdtem merni csinálni, amit éreztem magamban. Jelenleg lovaimmal az Erdőkertes és Vácegres közötti központomban oktatok, és itt foglalkozom az elindításra váró, illetve a problémás lovakkal is.

Mit kaphatunk, ha megváltozik a lóhoz való hozzáállásunk?

Isten útjai kifürkészhetetlenek, de mindent úgy csinál, hogy az a javunkra váljon. Emlékszem, egyszer ráeszméltem, hogy a bölcsesség az, hogy van egy olyan tudásod, amikor már nem lépsz még egyszer ugyanabba a sárpocsolyába. Az üzeneteket, a “bölcsesedést” én a lovon keresztül kaptam, ez formál engem. Sosem az érdekelt, mennyit keresek a munkámmal, hanem az, hogy mit juttatok el ezen a dolgon keresztül az emberekhez. Számomra az üzenet a következő: emberek, viselkedjetek jobban egymással, szeressétek egymást! Ez az üzenet a gyerekeinknek is emberi tartást, jó egymáshoz állást, empátiát ad. Annál nincs nagyobb dolog, amikor valaki idehozza a lovát, és egy idő után rájön, hogy viselkedésben, gondolkodásban kell megváltozzon ahhoz, hogy jobb legyen és javuljon a lóval való kapcsolata. Amikor valaki eljut erre a szintre, és rádöbben, hogy ő maga is mennyire más ember lett, az elképesztő lelki élmény!

Csakhogy az ember önigazoló lényként mindig igyekszik hárítani, és nehezen fogadja el, hogy mások és a külső körülmények kritizálása helyett belül kéne változtatnia!

A lovak nagyon őszinték, éppen ezért az emberek előbb-utóbb elhiszik nekik az üzenetet. A ló nagyon jó intermedier, azaz közvetítő. Sokszor fordul elő, hogy valaki odajön hozzám azzal, hogy “gondom van ezzel a lóval, tudnál rajtam segíteni…illetve rajta?” Egy kicsit foglalkozok a lóval, és általa az emberrel, és egy kis idő után azt mondja az illető, hogy “de jó, most nem kellett depressziós gyógyszert beszednem…”

Miért nem egyértelmű mindenki számára, hogy a lovakat “lószámba” kéne venni?

Az embereknek útjában van a ló. Nem jó a koordinációjuk, a fellépésük. A mai embernek nincs már rá szüksége, hogy használja a testét, nem tudja, hogy mennyire fontos a testbeszéd. A legtöbben azt hiszik, verbális lények vagyunk.

Ez rendben van, de miért kell ehhez a ló?

Azért, mert közvetít.

De a legtöbb ember életében nincs jelen a ló!

Az nem baj! Mindenkinek megvan a saját közvetítőeszköze. Bármiben meg lehet tapasztalni az Isteni közvetítést, az alázatot. A ló csak egy lehetőség. Ha az alázatot megtanítja valaki, akkor rájössz, hogy arra mész, amerre az út engedi. A ló mindig azt csinálja, amit mi kérünk tőle, de ez többnyire nem egyezik meg azzal, amit mi szeretnénk. Minél kevésbé van ott az egónk valahol, minél kevésbé akarunk valamit, minél átengedőbbek vagyunk, annál többet kapunk. Nagyon örülök, hogy én megkaptam a lovon keresztül ezt az érzést. Van olyan, hogy visszahívod a lovat, de van olyan is, hogy már hívni sem kell, elég kinyitni az ajtót. A ló küldhető, hajtható, lovagolható lesz. El kell engedni, hogy visszajöjjön. És ez az emberi kapcsolatokra is igaz.

Van alá-fölérendeltség ember és ló között ebben a gondolkodásmódban?

Van egy pont, amikor a ló átengedővé válik. Tulajdonképpen ez egyfajta alárendelődést jelent, de ha megvan ez a kapcsolat, akkor a lovas mégsem fölérendelt, hanem javaslattevő lesz, ami óriási különbség és nagy-nagy felelősség, hiszen innentől kezdve a ló átengedi magát ezeknek a javaslatoknak, lovagolhatóvá, küldhetővé, hajthatóvá válik.  

Miért alakult ki a lovakkal szembeni agresszív bánásmód? Gyorsabb, látványosabb eredményt lehet így elérni?

Sajnos az ember számára az erőszak alkalmazása természetes dolog. Ha nem jön le egy anyacsavar, hozol egy villáskulcsot. Ha úgysem jön le, hozol egy erőkart. Ha úgysem megy, akkor lerobbantod. Mindegy, hogyan, de megoldod. Sajnos a lovaglás külcsíny lett, elmaradt a valódi kapcsolatkialakítás igénye, mert a lóval való együttdolgozás funkcionalitását vesztette. Nincs háború, nem kell a lóval olyan dolgokat megoldanod, amin az életed múlhat. A ló már nem a társad. Így aztán azok, akik így, funkció nélkül lovagolnak, azt a rövid időt, amíg alattuk van a ló, megoldják erőből. Ha azonban éles lenne a helyzet, kiderülne, hogy ez hazugság. Sokszor pénzből vagy erőből tartanak meg lovakat, és sajnos embereket is. Pedig ha nem megy valami, azt fel kell vállalni. A sportolókat hallgatva szinte mindenki tökéletes lovas és mindenki világbajnok, csak az a “tetű” ló áll az útjában. A lovasok semmilyen eszköz alkalmazásától sem riadnak vissza!. A ló feje magasról és helyes tartásból lekerült a lába közé, és nagyon sokan azt mondják, hogy a ló közben jól érzi magát, tehát az, hogy a fejével a lába között fut, az teljesen jó. Egy állat sem mozog így! Ez a tartás a megalázottságról szól, amikor a ló nem létezhet lóként. Ha létezhetne, akkor fenntartaná a fejét, akkor kapcsolat nélkül elszaladna. Mit tesz az emberek többsége ezért?  El dugja a lova fejét! És akkor, hogy tud kiderülni az igazság? Vegyük le a lovainkról a felszerelést és nézzük meg, mi történik utána? Ottmarad a ló, vagy elmegy?  Meg kell dolgozni ezekért a dolgokért, meg kell próbálni minden nap meghalni egy kicsit. Ha ezt nem teszed meg, ha nem kérgesedik a tenyered, az eredményed látszateredmény lesz.