“A puszta korlátozás hatástalan!”
A Médiaunió Neked8? elnevezésű kampánya a különböző közösségi csatornák tudatos, felelősségteljes használatára hívják fel a figyelmet. Dr. Kósa Évával a szülők felelősségéről, a fiatalokra leselkedő veszélyekről beszélgettünk.
A Médiaunió Neked8? elnevezésű kampánya a különböző közösségi csatornák tudatos, felelősségteljes használatára hívják fel a figyelmet. Dr. Kósa Évával a szülők felelősségéről, a fiatalokra leselkedő veszélyekről beszélgettünk.
Családháló: Ön szerint kik azok a fiatalok, gyerekek, akik leginkább veszélyben vannak a kéretlen, káros tartalmakat illetően?
Dr. Kósa Éva: Azok a fiatalok a legveszélyeztetettebbek, akik – az átlagosnál jóval nagyobb mértékben – az internetet elsősorban és nagyon intenzíven a kapcsolatteremtésre és a kommunikációra használják. Ők általában társaikhoz viszonyítva jóval kevésbé tekintik az internetet a tanulás, az információszerzés vagy a játék eszközének. Ők létesítenek leggyakrabban kapcsolatot idegenekkel, és náluk a legvalószínűbb, hogy személyes kontaktusra is sor kerül.
A fokozottan veszélyeztetett gyerekek szülei általában passzívak, elhanyagolóak vagy nemtörődöm magatartás jellemzi őket – anyagi helyzettől függetlenül is (pl. kezdetben a Tv mint baby-sitter, későbbiekben a korlátlan és ellenőrizetlen médiahasználat, stb.). Ilyen esetekben a környezet nem ad egy alapvető iránytűt és vértezetet a káros hatások elkerülésére és kivédésére, és az egyre intenzívebb médiahasználat során ezek a gyerekek nélkülözik leginkább a szülők, a felnőttek segítségségét. Ők korlátlan és ellenőrizetlen médiahatásoknak vannak kitéve.
Mindemellett jelentős szerepű a többi szocializációs hatás minősége is, az iskolázottság, a tájékozottság.
CSH: Az Ön tapasztalata szerint mennyire fogékony pl. egy lázadó kamasz arra, hogy leüljön és végighallgassa, végiggondolja, milyen veszélyeket rejt a felelőtlen internethasználat?
K.É.: Ez elsősorban attól függ, hogy ki és milyen körülmények között beszél erről a fiataloknak. Őket elsősorban a „hiteles” források győzik meg: pl. mérvadó felnőttek objektív tájékoztatása, vagy kortársak valós történésekkel kapcsolatos beszámolói. Az általános és üres intelmek , vagy a puszta korlátozás hatástalan.
CSH: Van arról statisztika, hogy hány fiatal válik internetes zaklatás áldozatává Magyarországon (a kortárs és a felnőtt zaklatókat is beleértve)?
K.É.: Biztos, hogy a zaklatások jó részéről nincs tudomásunk. Akit érint, többnyire nem szívesen beszél róla, főleg azok nem, akik saját aktivitásuk révén kerültek ilyen helyzetbe (pl. feltettek kihívó, „csábító” fotókat magukról; megadták adataikat, stb.) Hazai önbevallós, anonim felmérések szerint kb. a fiatalok 20%-a számol be arról, hogy már érte valamilyen típusú zaklatás. Ez kicsivel jobb arány, mint az európai átlag, de az önbevallás őszintesége ellenőrizhetetlen.
CSH: Azt tudjuk, hogy mit tehet a szülő, de mi van, ha maga a szülő is függő, és esetleg ő is örökké a televízió előtt ül, a mobilját nyomkodja és az internet megszállottja?
K.É.: Ez az egyik legrosszabb forgatókönyv, mivel a példa is ragadós. Ilyen esetben még többet számít, milyen a fiatalt körülvevő tágabb társas közeg és hatásrendszer: van-e, vannak-e valaki/k, akik másfajta aktivitást, célt tudnak nyújtani (pl. hobbik és sportok szerepe). Sajnos az ilyen szülő elhanyagoló is egyben, és megnőhet a – nemegyszer negatív, akár deviáns- kortárscsoportok vonzereje is.
CSH: Ha egy gyerek zaklatás áldozatává (pl. osztálytársai célpontjává) válik a neten, mik a legfontosabb teendők?
K.É.: Itt a pedagógus szerepe kiemelkedő, legtöbbször ő az, akitől várják a megoldást. Jó esetben ez az osztályközösséggel történő , akár „katartikus” megbeszélés sikerrel jár. Sokszor segíthet az iskolapszichológus is, vagy olyan tanár, aki jól látja egy osztály társas-, szociometrikus viszonyait. Gyakran a szülők bevonása is szükséges- de a kooperáció sajnos nem mindig adott. Fontos szakemberhez fordulni, ha a zaklatott fiatal állapota ezt megkívánja.