„A szabadság szükséges, de nem elégséges feltétele a boldogságnak”

A boldogság témáját feszegette a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tavaszi szimpóziumán.  amelynek címe "A boldogság nyomában – minden út egymáshoz vezet!" rendezvény főszervezőjével, Pásztor Benedekkel beszélgettünk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. április 14. Gyarmati Orsolya

A boldogság témáját feszegette a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tavaszi szimpóziumán.  amelynek címe “A boldogság nyomában – minden út egymáshoz vezet!” rendezvény főszervezőjével, Pásztor Benedekkel beszélgettünk.


Családháló: A Szent Ignác szakkollégium múlt héten a boldogság lélektanáról tartott szimpóziumot. Miért van erre szükség? Miért kell ma definiálni, újra és újra tudatosítani, mi a boldogság?

Pásztor Benedek: Sokféleképpen meg lehet határozni, hogy mi az emberi élet célja. Egy lehetséges magyarázat erre az emberi teljesség iránti vágyakozás, a boldogság állapota felé való törekvés. Ezt részben megtapasztalhatjuk a Földön is, így a boldogsággal kapcsolatos képünk tudatosítása, annak különböző nézőpontokból való megközelítése ma is kiemelt fontosságú. Ezzel folyamatosan érdemes foglalkozni, szimpóziumunk pedig előbb tudományos, majd személyes perspektívákat mutatott az értelmezéshez. Célunk az volt, hogy körüljárjuk a boldogság kérdéskörének, ezen belül a közösségi igények és a belső szabadság konfliktusának, illetve harmóniájának kérdéseit. A felkért professzorok, előadók készségessége, illetve a közel 200 fős közönség jelenléte, reflexiói mind-mind jó visszajelzések voltak témánk fontosságára és aktualitására.

CSH: Régen az egyén elsősorban a közösség része volt. Boldogsága a közösség boldogsága, bánata a közösség bánata volt. Amióta felbomlottak az ilyen keretek, sokan elveszettnek érzik magukat. Hozzájárulhatott ez ahhoz, hogy a boldogság ma már mindenkinek mást jelent?

P.B.: Kultúrkörönként, tudományterületekként más-más megközelítésből kereshető a megoldás a boldogság meghatározására. A temérdek különböző válaszban szinte hihetetlen, de vannak közös elemek. Az egyik ilyen a közösség szerepe az egyén boldogságában. Az április 8-i szimpóziumon a színésztől (Rudolf Péter) az államtitkárig (Novák Katalin), a közgazdász apácától (Dr. Baritz Laura Sarolta) a másfél lábú fiatal lányig (Lukoviczki Réka) mindenki ennek a fontosságát hangsúlyozta. Közösség alatt természetesen sok mindent lehet érteni: család, barátok, vallás, nemzet, vagy éppen egy szurkolótábor. Gyerekkorom óta ráz a hideg és boldogság érzetem van a Himnusz éneklése közben. Ádám Veronika professzor asszony előadása végén bemutatta azokat a biokémiai folyamatokat, melyek mérhető módon lezajlanak egy magyar, vagy például egy svéd ember agyában, miközben a Himnuszt hallgatja. Ugyanaz a dallam, teljesen eltérő érzelmek: a boldogság egyik összetevője a közösséghez való tartozás élménye.

CSH: Ön szerint, hogy ma ekkora szabadságot, teret kap az egyén, akár a közösség rovására? Lehet úgy boldognak lenni, hogy közben nem veszem figyelembe mások igényeit?

P.B.: Nagyon fontos értéknek tartom a szabad akaratot, a belső szabadságot. Közhely, de igaz: tévút összekeverni a szabadosságot a szabadsággal, az élvezetek hajkurászását a boldogság keresésével. Előbbiek látszólag egyszerű utat kínálnak, utóbbiak pedig végső soron egymáshoz és felfogásom szerint egyfajta nagyobb teljességhez vezetnek. Más szemszögből nézve, számomra valódibb értéket képvisel egy tudatosságon, szabad akaraton, szabadságon nyugvó elköteleződés, mint egy megszokáson és külső kényszereken alapuló döntés. A kérdésre válaszolva tehát véleményem szerint a szabadság és egy közösség melletti elköteleződés nincs ellentétben egymással, éppen ellenkezőleg: valódi boldogságra jutni csak a körülöttem levőkkel együtt tudok. Ez a függés bizonyos fokú felismerését rejti magában, másfelől azonban felelősséggel is felruház a körülöttem levőkkel kapcsolatban.

CSH: Ön hogyan látja, mitől lesz boldog egy ember? És mitől boldogtalan?

P.B.: Mai világunk veszélye az élvezetekhez való könnyű hozzáférés, melyek könnyen függővé tesznek, így csökkentve szabadságunkat, végső soron pedig megakadályozva a boldogságunkat. Véleményem szerint a szabadság szükséges, de nem elégséges feltétele a boldogságnak. Ez utóbbi elérése érdekében mindenképp szükség van még az emberben hálára, kiegyensúlyozottságra, nagyon sok szeretetre, illetve, ahogyan azt szimpóziumunk hangsúlyozni kívánta, a közösséghez való tartozás élményére.