“A szegénység teljesen felemészti az embert.”

 

 

– A díjra a Szimpla Kerti Háztáji Piaccal pályáztunk, tehát az érdem közös. Nagyon jó érzés, hogy határainkon kívülről ilyen elismerést lehet bezsebelni. Fontos a díj, mert erőt ad a folytatásra. Egy ilyen elismerés híre itthon is több emberhez eljut, és reméljük, másoknak is kedvük lesz csatlakozni a jó ügy érdekében. 

 

 

– A helyzet siralmas. Egyre több a rászoruló, az idő telik és úgy érzem, gyorsabban kellene  cselekedniük a döntéshozóknak, valódi megoldásokat találva. Itt többek között a hajléktalan emberek kriminalizálására, kitiltására gondolok, és az e témában kialakult egy helyzetre, de említhetném azt a közel négymillió embert is, akik egyik napról a másikra élnek. Megtakarításuk nincs, nem tudnak miből félre tenni, ezáltan nincs jövőképük, a túlélésre játszanak. Ezt látni borzasztó érzés, hiszen  egy végtelenül elkeseredett  társadalmi  képet mutat. Ebben persze könnyen irányíthatóvá is válik az egyén.  Sokszor halljuk, hogy van aki megbékélt azzal, hogy az utcán kell leélnie az életét.  De mi mást tehetne?  Nincs olyan jól működő program, ami nagy számban visszavezeti őket a társadalomba, vagy olyan, ami a társadalmat veszi górcső alá, és igyekszik elfogadtatni és megtanítani azt, hogy ők is az embertársaink és segítenünk kellene. Utópisztikus gondolatnak tűnik, pláne ha a flaszterről nézi valaki éjjel kettőkor.

Mind az utcán élőknél, mind a családoknál van aki szégyelli, hogy szegény. Nem csoda, hisz gyerekkorunk óta azt nevelik belénk, hogy versenyezzünk. Pedig ez marhaság,  ezen sok minden áll vagy bukik. Túl kell lépni ezen, meg kellene értenünk végre, hogy az egyensúlyra kellene törekednünk valahogy úgy, ahogy az a természetben is működik. Ettől persze az egészséges verseny nem rossz, ha nemes célokat szolgál, vagy legalább nem mások kárára történik. 

 

 

 

– A szegénység teljesen felemészti az embert. Kreativitása, önbecsülése, méltósága elvész. Ez pedig azt generálja, hogy a valódi céljai helyett csak arra fókuszál, hogy túlélje a mindennapokat és egyszer ki tudjon mászni ebből az állapotból. Ez a napi szinten megélt frusztrált állapot pedig félemberré teszi az embert, és a valódi célok egy idő után lehet, hogy homályos légvárrá válnak. 

 

 

– Ez a gyakorlatban az ország irányítóinak, a döntéshozók és az erre szakosodott szervezetek dolga lenne, függetlenül attól, hogy épp melyik párt ül a legmagasabban. Hosszútávon mindenképpen látunk lehetőséget a változásra, de ehhez az agyakban kellene rendet tenni.  Az empátia, a tolerancia, a tisztelet, vagy épp a szeretet szavakat minden reggel elolvastatnám és megértetném azokkal, akik képesek a saját gőgjüket más arcába pakolva élni,  például esztétikai kérdést csinálni abból, hogy egy hajléktalan embert látnak az utcán,  vagy ha bármiféle felsőbbrendűséget  érezni attól, hogy nagyobb a keresetük, mint másnak.

Mi azért dolgozunk, hogy ez megváltozzon, az alapértékek a helyükre kerüljenek. Ebben a munkában kiemelten fontosnak látjuk megcélozni  a fiatalokat és a fiatal felnőtteket. 

 

 

 

– A kitiltás nem megoldás. Kirakják őket a peremkerületekre és máris tapsolhatnak azok, akiket zavarnak az utcán élők, azt gondolva, hogy a probléma meg van oldva azzal, hogy a hajlék nélküliek nincsenek szem előtt. Ettől még vannak, és a probléma is létezik. Azt a segítséget, amit eddig legalább az arra járó jóindulatú emberektől megkaptak, most a kitiltás után kevésbé vagy egyáltalán nem kapják meg, sőt könnyebben eltűnnek a segítő szervezetek látóköréből is. Engem ez a hozzáállás sokkal jobban zavar, látva azt is, hogy nincs elegendő és megfelelő hely arra, hogy méltó körülmények között elszállásolják őket és foglalkozzanak velük. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy szerintem jó, ha ezek az emberek az utcán élnek. Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy az utcán él, az nem azt jelenti, hogy azt annyira élvezi, hanem azt, hogy a kevésbé rosszat választja. 

 

 

– A “Válassz egy családot te is ” program az én fejemből pattant ki, épp most igyekszem  kidolgozni a részleteket. Ahogy haladok vele, egyre több és több kérdés merül fel, hogy hogyan lehet a legoptimálisabban, legjobban leginkább hatékonyan  működtetni ezt. A Vacsi szervesen kapcsolódik a Szimpakerti Háztáji Piacon már több mint egy éve működő adománygyűjtésünkhöz. Egy olyan mátrixot szeretnék létrehozni, ahol az adományozó választhat, melyik családot szeretné hónapról hónapra támogatni, és ha módja és igénye van rá, akár valamilyen formában kontaktust kialakítani velük. Természetesen mindez – ugyanúgy, mint az eddigi akcióink – teljesen átlátható módon történik, folyamatosan  kommunikálunk kifelé a támogatókról és a támogatottakról, követjük a felajánlások útját.  Ezt a transzparens adományozás és hitelesség mellett azért is  tartjukfontosnak, mert azt látjuk, egy- egy felajánló újabb és újabb felajánlókat generál, ami újabb és újabb családok életét javíthatja.

 

 

– Nagyszerűen! A hideg és az esőre hajló idő ellenére 40 bringás jött el és szállított ki 175 adag meleg ételt, konzerveket, csokit, kekszeket, szőlőcukrot. A Platniban roma és nem roma fiatalok, asszonyok és férfiak főzték az ételt és készítették elő az adományokat, ami aztán különböző bungalókban, aluljárókban, vagy épp az utcán érte a rászorulókat. Ez több mint 50 önkéntest jelent, akik a szombatjuk egy részét áldozták erre. Persze este meg is ünnepeltük mindezt, és már tervezgetjük is a következő akciót. 

 

 

– Hogy szükség van ránk, fiatalokra, a tettekre, az összefogásra, a figyelemfelkeltő akciókra egymásért, és ezért folytatjuk továbbra is a megkezdett tevékenységünket.  így is fog maradni. Szegénység – sajnos – mindig lesz. A Budapest Bike Maffia célja az, hogy formálja az emberek gondolkodását, és ezen belül megszólítsa azokat a fiatalokat, akik 5-10 év múlva gyereket vállalnak, hogy a következő generációt már ebben a szellemben nevelhessék fel. 

Ha most nem kezdünk el dolgozni ezen, legyintünk rá, a gyerekeink, unokáink és az országunk halálos ítélete. Ha hagyjuk, hogy a széthúzás, a gőg, a gyűlölködés határozzon meg minket és őket, azzal sokkal rosszabbat teszünk mint gondolnánk.