A tejesdoboztól a plüssmackóig

Noha szerencsére nem személyes érintettség okán kezdett el foglalkozni az eltűnt gyerekek ügyével, kétgyermekes apaként maximálisan át tudja érezni azok helyzetét, akik átéltek hasonlót. Kárász Róbert az „Ezer Lámpás Éjszakája” elnevezésű akció sikere után ma már a fogyatékkal élők foglalkoztatásáért is küzd, szerinte a mackógyártásban rejlenek kiaknázatlan lehetőségek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. június 18. szabo.daniel

Noha szerencsére nem személyes érintettség okán kezdett el foglalkozni az eltűnt gyerekek ügyével, kétgyermekes apaként maximálisan át tudja érezni azok helyzetét, akik átéltek hasonlót. Kárász Róbert az „Ezer Lámpás Éjszakája” elnevezésű akció sikere után ma már a fogyatékkal élők foglalkoztatásáért is küzd, szerinte a mackógyártásban rejlenek kiaknázatlan lehetőségek.


– Minek kell történnie egy ember életében ahhoz, hogy eltűnt gyerekekkel kezdjen el foglalkozni?
– Mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor élni szeretne azokkal a lehetőségeivel, amelyek megadatottak neki és szeretne felkarolni olyan ügyeket, amelyeket kiemelten fontosak gondol. Az elmúlt években sikeres televíziós műsorokat gyártottam különböző kereskedelmi tévéknek, emellett rengeteg médiatréninget is tartottam. Volt azonban egy régi álmom: felkarolni olyan társadalmi ügyeket, amelyekről – meggyőződésem – muszáj, hogy egy kicsit többet beszéljünk. Összeállítottam magamnak egy listát és eldöntöttem, hogy első kampányommal a gyerekek eltűnésével kapcsolatos megdöbbentő adatokra fogom felhívni a figyelmet. Két hónapom volt a május 25-ei dátumig, 1979 óta ezen a napon tartják ugyanis az Eltűnt Gyermekek Világnapját. Ezt az ügyet Magyarországon még senki nem karolta fel, nem szervezett köré rendezvényt. Így született meg aztán az „Ezer Lámpás Éjszakája” elnevezésű kampány.

– Sok olyan társadalmi probléma létezik, amelyet még senki nem karolt fel. Miért éppen eltűnt gyerekeket akar megtalálni?
– Magam hála Istennek nem vagyok személyesen érintett, és nem is szeretnék belekerülni ebbe a körbe. Ugyanakkor nagyon sok olyan embert ismerek és ismertem meg menet közben, akik sajnos elszenvedői a jelenségnek. Ennél rosszabb dolog egy szülővel nem történhet meg. Amikor az ember beleássa magát egy ilyen súlyos témába, újabb és újabb veszélyforrásokkal ismerkedik meg, melyekre korábban talán nem is gondolt.

– Jobban félti a gyermekeit, mióta ezzel foglalkozik?
– Azt szoktuk mondani, hogy minden szülőnek a gyermeke a „szeme fénye”. Nekem két „szemem fénye” is van, a két lányom. Természetes, hogy az ember rájuk figyel a legjobban, ám az a legszomorúbb, hogy néha még a száz százalékos figyelem sem garancia arra, hogy valakivel nem történik meg a baj. Hiszen a gyerekek nem minden esetben vannak a szüleik közelében. Ott vannak az óvodában, vagy iskolában, esetleg fakultatív programokon és hetente hosszú órákat töltenek közlekedéssel , így nem tudunk a nap huszonnégy órájában mellettük lenni. A veszély mindannyiunkra leselkedik és a „védőangyalunk hangját” nem mindig vesszük észre.

– Milyen csatornákon keresztül érdemes felhívni az emberek figyelmét a csellengőkre?
– Amikor ez az ügy körvonalazódott a fejemben, fontos volt, hogy olyan kampányelemekkel próbáljak előrukkolni, amelyek rendhagyóak, szokatlanok egy kicsit, esetleg már hallottunk róluk, de még nem voltak jelen Magyarországon. Nagyon sok minden eszembe jutott: milyen jó lenne közösségi portálokat bevonni ebbe a kampányba, óriásplakátokon hirdetni a világnapot, vagy a sajtót megmozdítani, hogy jobban figyeljenek erre a jelenségre. Amikor a barátaimmal elkezdtem ezekről a dolgokról beszélgetni, jött az ötlet: az Egyesült Államokban már régóta használják e a célra a tejesdobozokat. Azt hiszem, az egész kampánynak ez volt az egyik sarkalatos pontja, amivel igazán sikerült felhívni a tragikus esetekre a figyelmet.

– Nehéz volt elérni, hogy felkerüljenek a fényképek a dobozokra?
– Nem volt egyszerű. Nagyon sok tejipari céget felkerestem, de legtöbbször azt a választ kaptam, hogy „köszönjük Kárász úr, de nagyon negatív ez az üzenet”. A manapság oly sokszor hangoztatott „társadalmi felelősségvállalás” fontossága ellenére az az igazság, hogy sok helyről egyszerűen kirúgtak. Végül eljutottam az Alföldi tejhez, ahol szinte pár perces beszélgetés után, egy napos gondolkodást kérve igent mondtak.

– Az „Ezer Lámpás Éjszakájának” üzenete eljutott annyi emberhez mint a tejesdobozok?
– A világnapra időzített akció olyan rendezvény volt, ahol megpróbáltam mindent megtenni, amit első nekifutásra, az első évben meg lehetett: civil szervezeteket állítottam magam mögé, az ORFK-t, BRFK-t, bekopogtattam a kormányzathoz is, ahol Nagy Anna kormányszóvivő volt a segítségemre. A rendezvényre rengeteg család és sok fiatal is eljött, estére mintegy két és félezren voltunk, így abszolút sikeresnek könyvelem el. A kampány főtámogatója a Crystal International Kft volt, ahol a cégvezető Szabó László mindenben támogatott, sőt saját forgalmazású termékein is feltűntették a keresett fiatalkorúak fényképeit. Összességében elmondható, hogy sokkal több mindent sikerült megvalósítani, mint amit először gondoltam és mindezt nagyon kevés pénzből. Sokan mosolyognának, ha tudnák. Ezzel együtt jövőre vagy a következő időszakban szeretném sokkal nagyobb méretűvé tenni, hogy ne csak Budapesten legyen Ezer Lámpás Éjszakája, hanem több vidéki nagyvárosban is.

– A jeles nap elmúlt, mivel folytatódik az akció? Gondolom ez mindennapos munka.
– Úgy álltam hozzá ehhez a kampányhoz, hogy ne csak május 25-éig tartson, hanem legyen folytatása, hiszen a célkitűzés az, hogy az eltűnt gyerekekről fontos, értékelhető, hasznos információk birtokába jussanak elsősorban a szülők és a nyomozóhatóság. A tavalyi évben 97 olyan gyerekről tudunk, akiknek tartózkodási helyét a mai napig nem ismerjük, akikről azt mondhatjuk, hogy nyomtalanul eltűntek. Nagyon szeretném, ha ennek a 97 fiatalkorúnak a fotója év végéig rákerülne a tejesdobozok oldalára.  Az lenne a legnagyobb öröm, ha minél több gyerekről megtudnánk, hogy hol vannak. Ha ismerjük a hollétüket, akkor találjanak haza, hiszem a célunk az, hogy ezek a gyerekek hazakerüljenek, mert mindenkinek otthon lenne a helye. Az Alföldi Tej Kft vezetője éppen a napokban azzal hívott fel, hogy duplájára emelik az eltűnt gyerekek fényképével ellátott tejesdobozokat, így több, mint fél millió doboz kerül a polcokra 8 eltűnt gyerek fényképével és adataival.

– Nem sokkal e kampány zárását követően újabb társadalmi probléma felé fordult. Ezúttal a fogyatékkal élőket akarja munkához segíteni. Miről szól ez pontosan?
– A „Fogadj örökbe egy macit” névre hallgató kampányunk középpontjában a fogyatékkal élők foglalkoztatása áll. Magyarországon jóval kisebb a fogyatékosok foglalkoztatottságának az aránya, mint az európai uniós átlag. Első állomásként szeretnék megkeresni több tucat olyan, köztiszteletben álló személyt Magyarországon, akik megőrizték gyerekkori mackójukat és szívesen felajánlanák egy jó ügy érdekében. Ezeket a mackókat elárvereztetjük, ezzel párhuzamosan pedig igyekszem megtalálni az országban azt az alapítványt, vagy szervezetet, ahol fogyatékkal élőket foglalkoztatnak, annak érdekében, hogy valamiféle plusz támogatáshoz jussanak. Következő lépcsőként szeretnék létrehozni egy olyan „manufaktúrát” Magyarországon, ahol szintén fogyatékkal élők dolgoznak és semmi mást nem gyártanak, mint macikat. Ha minden működik és minden jó úton halad, akkor távlati célom az első olyan kiskereskedelmi bolt, majd később bolthálózat elindítása, ahol csak olyan termékeket árusítanánk, melyet fogyatékkal élők készítettek.