A zene nyugalom és rend

Aki mostanában Bayreuth-ban, Liszt Ferenc sírjánál jár, a régi emléktáblák mellett egy bronz Madonna-szobrot lát, amelynek talapzatán ez áll: Ave Maria, 1811-2011, Hálás magyar honfitársai. Azt már csak mi tudjuk, hogy ez a többes szám nem széles tömegeket takar. Ránki Dezső és Klukon Edit zongoraművész házaspár érdeme, hogy Mátyássy László: Mária a gyermek Jézussal című szobra tavaly szeptember óta minden magyar nevében fejezi ki a honfitársak főhajtását a Mester előtt.

– Hogyan jött az ötlet? – kérdem a művész házaspártól, akinek otthonában áll a szobor eredetije.

K.E.: Tavaly nyár elején Weimarban koncerteztünk. Hazafelé tartva megálltunk Liszt Ferenc sírjánál Bayreuth-ban. Az emléktáblákat nézve a sírkápolnában felmerült bennünk, milyen jó lenne az évforduló alkalmából magyar részről nem egy új táblát, hanem valami személyesebb, méltóbb emléket állítani. Ismerjük Liszt műveiben, leveleiben mindenhol megnyilvánuló mély vallásosságát, Mária-tiszteletét. Így született meg az ötlet.

– Liszt Ferenc példája mutatja, mennyi munka kell ahhoz, hogy egy komolyzenei életmű népszerűvé, közkinccsé váljon. Míg a könnyűzene automatikusan bekúszik a fiatalok életébe, a komolyzene mintha továbbra is a kiváltságosok jutalma lenne. Hogyan látják ezt maguk a zeneművészek?

K.E.: Néhány száz évvel ezelőtt a zene művelése és hallgatása általában szertartásokhoz kapcsolódott, lényege a szakralitásban rejlett. És persze fontos családi esemény, házasság, születés, halál, ünnep sem múlhatott el zene, éneklés nélkül. A természeti népeknél, és néhol vidéken még ma is így van. A muzsikától teljesen idegen a manapság mindent meghatározó üzleti jelleg. A hatalmas színpadok és nézőterek nem segítik elő, hogy létrejöhessen a közvetlen kapcsolat „művész” és befogadó között.

R.D.: Nem szeretem a „komolyzene” kifejezést. Csak zene van, értékes, jó vagy rossz. Miért nevezünk például egy Rossini-vígoperát komolyzenének, mikor ellenállhatatlanul mulatságos? Én egyébként szívesebben játszom nagy térben, másként beszorítva érzem magam. A túl nagy koncerttermekben viszont az árnyalatok nem érvényesülnek, fel lehet ismerni, milyen darabot játszanak, de hogy hogyan, azt már alig.

Megjelent a Képmás májusi száma! Keresse az újságárusoknál, vagy fizesse elő a szerkesztőségben!