Ahol családosnak lenni jó! – interjú Orfű polgármesterével

Orfű nemcsak természeti látványosságai és színvonalas vendéglátóhelyei miatt vonzó célpont a családok számára. Magyarország azon kevés kistelepülései közé tartozik, ahol – dacolva az országos tendenciával – a lakosságszám dinamikusan nő. A település polgármesterével, egyúttal az Orfűi Turisztikai Egyesület alelnökével, Füziné Kajdy Zitával beszélgetett a Család.hu az örvendetes tendencia miértjeiről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
interjú
2017. október 19. Család.hu

Mit tehet egy polgármester és egy turisztikai egyesület a családokért?

Nagyon sokat! Számtalan törvény szabta kötelezettségünk van e téren, de elsősorban mégiscsak onnan kell kiinduljunk, hogy polgármesterként a legfontosabb feladat azt segíteni, hogy a településünkön élők jól érezzék magukat, ezért valóban minden pillanatban a családok jólétéért dolgozunk. Az ember társas lény, akkor érzi magát igazán otthon valahol, ha közösségben élheti meg a mindennapjait, a hobbiját, a kreativitását. A falunk egy ezerfős kistelepülés, de huszonegy aktív civil szervezet működik itt, ami talán a legszebben mutatja meg, hogy mennyire magukénak érzik a családok Orfűt.

A Turisztikai Egyesület miképp kapcsolódik be ebbe a nyüzsgő helyi közéletbe?

Először is, ernyőszervezetként összefogjuk a civil szervezeteinket és segítjük munkájukat, de a tagjaink között vannak azok a vállalkozók is, akik a helyi turizmust működtetik. Orfűn nincsen mezőgazdaság, nincs iparunk, kiváló természeti adottságaink okán a turizmusból élünk. Ebből fakad az a feladatunk is, hogy nemcsak a településünkön élő, de az idelátogató családok kényelmét és tartalmas kikapcsolódását is szem előtt kell tartsuk.

Milyen a térség lakosságának kor szerinti összetétele és népességmegtartó ereje?

Önmagáért beszél, hogy az elmúlt tizenöt évben 635-ről 1080 főre emelkedett a lakosaink száma. Egy humoros fordulattal élve: jó a népességmegtartó képességünk, de a képességmegtartó népességünk is! Nagyon jó a lakosság összetétele, sok fiatal család költözik be, Pécsről és a környékről. Sokan eljönnek ide nyaralni és annyira beleszeretnek az itteni életbe, hogy itt is maradnak nálunk. Orfűt a hatvanas években azzal a céllal hozták létre öt település egyesítésével, hogy a pécsi, jellemzően bányász közösségnek legyen rekreációs területe. Azok, akik ekkortájt vettek itt nyaralót, mára megöregedtek. Ezeket az egykori üdülőket vásárolják meg, építik át a betelepülő fiatal családok.

Füziné Kajdy Zita

 

Van a településen ovi és iskola?

Nemcsak ovi, de családi bölcsőde is van a faluban, osztottan működik, vannak gyerekek, akik délelőtt, mások délután járnak, attól függően, mit szeretnének a családok. Van alsó tagozatos iskolánk is, sok okos, aranyos kisgyerekkel. Felsőbe a nagyobbak a szomszéd falu, Abaliget egyházi fenntartású iskolájába vagy Pécs valamelyik iskolájába járnak. A Pécsre járó gyerekeknek családi napközit biztosítunk, ha hazajöttek a gyermekek, de a szülők még dolgoznak, akkor is megoldott a felügyeletük, írhatják a leckéjüket, programokat szervezünk számukra. De nemcsak a gyerekekről igyekszünk gondoskodni, idősek napközi otthonát is működtetünk, ahol értékes időt tölthetnek együtt a korosabb lakóink.

Orfű talán legfontosabb vonzerejét a tavak és a nívós Aquapark adja. De mi történik most, mikor beköszönt az ősz?

Hála a kiváló adottságainknak, rengeteg program van ilyenkor is! A versenysportok szerelmesei szeretik a településünket, vannak itt autóversenyek, kerékpárversenyek, futóversenyek. Itt volt a regionális sportágválasztó is, de saját szervezésű rendezvényünk is sok van. Közeleg a Márton napi felvonulás, a Szalonnafesztivál, ahol minden nevező csapat egy fél disznót kap és dolgoz fel és ennek eredményét méri össze a zsűri. Halottak napja előtt társadalmi munkában megszépítjük a temetőinket, azokat a sírokat is rendben tartjuk, amelyeket nem gondoz már senki. A közösségnek az is a feladata, hogy megőrizzük és ápoljuk az előttünk járók emlékét, Orfű ebben is példásan helyt áll. Előttünk áll adventi rendezvényünk is, amire a falu apraja-nagyja készül valami kis ajándékkal: verset mondnak, muzsikálnak, egymás örömére. Gyakran vannak színvonalas képzőművészeti kiállításaink, de tartunk vezetett túrákat is. Büszke vagyok a falumra!

Az Orfűi Turisztikai Egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Védőháló pályázat egyik nyertese. Milyen vállalásaik vannak a pályázat kapcsán?

Képzésekkel, önismereti, konfliktuskezelési tréningekkel, családi életre neveléssel kapcsolatos beszélgetésekre várjuk az itt lakókat, esetleg az ide látogatókat, akik bekapcsolódnak a programjainkba. Voltak nagycsoportos rendezvényeink, ezeket nyári szezonban bonyolítottuk le, például a lovaspályán tartottunk egy különleges játéknapot, ahol a családok bevonásával hulladékokat hasznosítottunk újra, de rendeztünk egy nagyszabású egészségnapot is, ahol sok más mellett stressz-kezelési technikákat is elsajátíthattak a résztvevők. Akadálymentes turizmus napja is volt Orfűn, fogyatékkal élők számára úgy alakítottuk át a falut, hogy szabadon mozoghassanak benne. Az ősz és tél folyamán zajlanak a kisebb résztvevői körnek szóló tanácsadások, képzések, család témakörben.

A település fesztiválja, a Fishing in Orfű országos ismertségű rendezvény, idén az első Családbarát fesztivál lett a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal való együttműködés eredményeképp. A fesztivál alatt milyen a térség képe? Sok a gyermek?

Idén jubilált a Fishing in Orfű, ez volt a tizedik születésnapjuk. Korábban csak a kempingben zajlott a fesztivál, most kiköltöztek onnan, nyitottak a falu felé, több helyszín bevonásra került. Épp ezért jóval több fiatal pár és család jött-ment a faluban, még kisvonat is szállította őket a Pécsi tó körül. A Medvehagyma látogatóközpontunkban kapott otthont a családbarát helyszín is, nagyon szerették az emberek.

Önnek van családja?

Két gyermekem van, egy fiam és egy lányom, a lányom szociális munkás, a fiam vegyipari technikus. Mindketten Orfűn élnek, de szeretném, ha már lassacskán bővülne a család: nagyon várom, hogy unokázhassak!

A cikk ITT folytatódik. 

(Fotók: Család.hu)