“Az egyház a karitásztevékenység nélkül nem lenne hiteles!”

Ételt osztanak, házat építenek. Adnak és segítenek. Gondoskodnak és odafigyelnek. A Katolikus Karitász munkatársai mindenhol ott vannak, ahol szükség van rájuk. Écsy Gábor atyával beszélgettünk, aki egyházmegyei Karitász-igazgatóként 17, országos igazgatóként öt éve dolgozik a szervezetben.

Több akciójuk, programjuk is most zajlik, vagy a napokban zárul, többek között a Jónak lenni jó, vagy az Egymillió csillag a szegényekért.

A Jónak lenni jó program már tavaly is nagyon eredményesen zárult: az MTVA szervezte akció keretében akkor Böjte Csabának gyűjtöttek, méghozzá nagyon eredményesen. Idén a Katolikus Karitász volt a program kedvezményezettje. Ez azt jelenti, hogy az MTVA november óta kíséri azokat az eseményeket, akciókat, programokat, amelyeket a Katolikus Karitász végez. A stáb ott van velünk adományok fogadásánál és kiszállításánál, étel- és ruhaosztásoknál, élelmiszercsomagok készítésénél. Ezeket a tevékenységeket év közben is végezzük, de a karácsonyi időszakban egy kicsit fokozottabban tesszük mindezt, hiszen nagyobb az igény rá. Ez nem csak azért fontos, mert mi is több figyelmet kapunk, hanem azért is, mert a közvetítések által nagyon sok ember megismeri a tevékenységünket, és látják, hová kerülnek azok az adományok, amelyeket eljuttatnak hozzánk. Számtalan hívást, felajánlást, e-mailt kapunk olyan emberektől, akik a Jónak lenni jó kapcsán mozdultak meg. Nemrég például valaki Zala megyéből felajánlott 50 fenyőfát. Ezt az MTVA bemutatta, s épp most érkezett az e-mail, hogy egy cég látta a tévében ezt a tudósítást, ezért most küldenek az 50 fenyőre elegendő szaloncukrot. Nagyon pozitív, hogy a jó is generálja egymást, hogy az emberek azokra is gondolnak a karácsony közeledtével, akiknek nehezebb a helyzete.

Mi a célja az Egymillió csillag a szegényekért akciónak?

Ez a programunk szintén az utca emberének figyelmét hívja fel arra, hogy vannak olyanok, akik segítségre szorulnak. A kezdeményezést Franciaországból indult, nálunk négy éve működik, és egyre több Karitász-csoport kapcsolódik bele.

A Katolikus Karitász munkája nélkül el tudna érni olyan eredményeket az egyház, amelyeket Önök felmutathatnak?

Ahogy azt a Szentatya is hangsúlyozza, az egyház a karitásztevékenység nélkül nem lenne hiteles. A tevékeny szeretet gyakorlása nélkül a mi keresztény szeretetünk, hitvallásunk mindenképpen csorbát szenved. Azt, amit hiszünk és vallunk ezzel a munkával tudjuk igazolni, és ez legalább olyan fontos, mint az, hogy megéljük a hitünket.

Sok embernek, a “karitatív tevékenység” kifejezés hallatán az jut eszükbe, hogy “ja, igen, ők azok, akik levest osztanak a téren”. Ennél azonban a Katolikus Karitász tevékenysége sokkal több: az élet minden területén jelen vannak.

Két éve indítottuk el krízisprogramunkat, hiszen nagyon sok ember került nehéz helyzetbe azáltal, hogy a közüzemi adósságait nem tudja rendezni. Ebben segítünk nekik: átvállaljuk ezeket a költségeket, így sok embernek lehetősége lesz egyenesbe jönni. A pénzügyi gondok átvállalása mellett életviteli tanácsokat is adunk nekik annak érdekében, hogy ne kerüljenek újra ilyen helyzetbe.  

Nem mindig a pénzügyi nehézségek jelentik a problémát: számos függőségben szenvedő emberen is igyekeznek segíteni…

A szenvedélybetegek (alkoholista, drogos, játékfüggő) esetében a szenvedély hozta magával a többi problémát. A RÉV szenvedélybeteg-segítő szolgálatunk igyekszik jó irányba terelni ezeket az embereket.

Mi a legnehezebb ezeknek az embereknek az esetében?

Alapdolog, hogy a függőségben szenvedők szembenézzenek ezekkel a problémákkal, hogy bajnak, betegségnek érezzék az addikciót. Meg kell látniuk, hogy a nem jó úton járásnak a betegség, a pénztelenség, a kapcsolatok megromlása mind-mind a következményei. Ha ezzel a ténnyel azonosulni tudnak és segítséget kérnek, támogatjuk őket, és akkor elindulhatnak egy olyan úton, ami kivezeti őket ebből az élethelyzetből. Hazugsággal, hárítással azonban semmire sem mennek. Hatalmas akaraterő is szükséges ehhez, mert egyedül ez nem megy: a Jóisten segítségére is szükség van.

Munkájuk során a Katolikus Karitász munkatársai nagyon sok nehéz sorsú felnőttel, gyerekkel találkoznak. Mi ad erőt Önöknek ahhoz, hogy ne fásuljanak bele a munkába, másrészt hogy ne veszítsék el a reményt abban, hogy ezeknek az embereknek jobb lesz?

Ebben  a munkában nagyon sok öröm is van a nehézségek mellett, hiszen embereken tudunk segíteni, akik kilábalnak egy-egy csapdahelyzetből, s egyenesbe jön az életük. Ez mindig erőt ad, mint ahogy az is, hogy milyen sok jószándékú ember van, akik hajlandóak segíteni másokon. Ugyanakkor rendszeresen szervezünk a munkatársainknak képzéseket, amik azért fontosak, mert a karitászmunka nagyon összetett, ahogy a hozzánk forduló emberek problémái is. A jószándék kevés az eredményes segítségnyújtáshoz: valamilyen szintű szakértelem is kell a különböző esetek, helyzetek kezelésére. És természetesen szükség van az anyagi háttér előtermetésére is, hogy az egyes Karitász-csoportok megállhassanak a lábukon. Amikor adunk, akkor nem csak egy puszta tárgyi dolog odajuttatásáról van szó, hanem arról is, hogy aki kapja a segítséget, az megérezze, hogy van szeretet, gondoskodás, odafigyelés, törődés. Ezeknek át kell sugároznia a mi tevékenységünkön, hiszen ez az igazi karitászmunka. Nagyon jó dolognak tartom, hogy az iskolákban bevezették a kötelező önkéntes munkát, mert így a fiataloknak is meg tudjuk mutatni a segítő szolgálat örömét. Volt számos ellenhang a programmal kapcsolatban, de én azt látom, hogy nem volt igazuk azoknak, akik féltették ettől a gyerekeket, hiszen ők alapvetően nagyon jó szándékúak: ha eljönnek egy beteglátogatásra, csomagkészítésre, ételosztásra, akkor meglátják, hogy ez a támogatás eljut a rászorulókhoz, és akkor rádöbbennek, milyen nagy örömet szereztek. Talán amikor már ők adhatnak a sajátjukból, már valóban önként fognak ilyen dolgokban részt venni.

A 17 év alatt mi volt a legmeghatóbb élménye?

A mi tevékenységünk különösen fontos a katasztrófahelyzetekben. Az ilyen események áldozatai nagyon kétségbe vannak esve, és ilyenkor a Katolikus Karitász (is) próbálja kezelni az elkeseredésüket, a dühüket, a türelmetlenségüket. A borsodi árvíz után nagyon sok házat építettünk újjá, de sok volt a feladat, s sokan türelmetlenkedtek, hogy miért nem haladnak a  munkák gyorsabban. Az egyik néni panaszlevelet írt az egyházi elöljáróinknak, de mire a levél megfordult és válaszoltak rá, addigra már pont odaértünk és folytattuk az építkezést.  Ez a néni kicsit szégyenkezve mondta, hogy “azt a kezet haraptam meg, amelyik simogat.” Nagyon sok a hálás visszajelzés is: pár hete adtuk át Mohácson az árvíz után felújított házakat, és egy öreg bácsi meghatva mondta, hogy milyen gyorsan segítettünk.

Az idei karácsonyra mit üzenne az embereknek?

Úgy gondolom, akkor lesz igazán szép lelkileg is a karácsony, ha minden ember valaki másnak is széppé teszi az ünnepet, s akkor mindegy, mit rejtenek a csomagok a fa alatt.