Az ember szeretet nélkül meghal

“Szomorú, ha nem családban nő fel valaki. Nekünk a szeretet kell, ezt pedig ugyanúgy meg kell tanulni és meg kell tanítani mint minden mást.”(…)”Befutni könnyű, a pozíciót megtartani nehéz. Egy jótanács létezik, mégpedig az, hogy csinálni kell, mert azt nem fogja senki helyettünk.” Szikora Róberttel a közelgő R-Go koncert kapcsán beszélgettünk.

Szombaton ismét R-Go koncert lesz az Agárdi Popstrandon. Ha az ember végigcsápol egy ilyen fellépést, az a legszembetűnőbb, hogy Szikora Róbertből ugyanaz a lendület, energia sugárzik, ami pályája kezdetén. Honnan jön ez a tűz?

Nem tudom, azt hiszem, én alapvetően ilyen vagyok. Az ember szeretne megtartani egy kis infantilizmust az életében, persze azt is szeretné, hogy elmúljon a gyerekkor. Nem nagyon lehet ezt megfogalmazni, de nyilván genetikailag is adott ez a belső energia, ami valakinél természetesen jön a színpadon és a magánéletben is. De nem szeretem az energia kifejezést, mert a mai világban divat mindenféle, más energiákról is beszélni. Én minden nap templomba járó ember vagyok, és a Jóistentől kapok mindenféle erőt vagy bátorítást. Ha van titok, akkor az, hogy az ember az egyetlen élő Istennel személyes kapcsolatban áll, méghozzá rendszeresen.

Sokszor nyilatkozik Istennel való kapcsolatáról…

Ez egy magától értetődő dolog. A keresztséggel Isten munkatársai leszünk és a prófétai, pásztori munka természetes. A Jóisten ránk bízta, hogy ezeket mondjuk el a többi embernek. És ha mi, akik egy kicsit többet megtapasztaltak Istenről, nem mondjuk el, hogy Ő van, akkor kire számítsanak? Én is úgy tudtam meg, hogy a nagymamám elmondta nekem, neki pedig az ő nagyanyja beszélt róla. Ez így megy kétezer éve. Jézusnak is Mária és József tanította meg; ez a titok, ez Istennek az elképzelése.

Mennyire mutatkozik meg munkájában személyes hite?

Sok lemezünkre írtam rövid, pici imákat. Általában egy zongorával vagy gitárral kísért dalok ezek, egyfajta „röpimák”. Ez mindig csak egy forrás-tiszta ima, nem hiszem, hogy egy popzenei csikidámlemezen jobban ki kellene bontani. Ha az ember elkezdené kidolgozni, mellétenne hegedűket, nagyzenekart, az már másról szólna. Majdnem minden lemezünkön van ilyesmi.

Térjünk vissza az Agárdi Popstrandra. Mire számíthatnak a rajongók? Másként készülnek erre a koncertre, más egy ilyen fellépés hangulata?

A rajongók pontosan tudják, mire számíthatnak, azért jönnek el. Ez sem más, mint amit Füzesgyarmaton vagy akár Amerikában csinálunk. A hangulat viszont eltérő, azt ugyanis mindig az ergósok adják meg. Amikor koncentráltan a mi fellépésünkre jönnek, az nem ugyanaz, mint egy városi napon játszani. Ott más zenekarok is vannak előttünk és teljesen vegyes a közönség. Itt csak miattunk jönnek a nézők, és nagyon jól akarják magukat érezni. Ettől nagyon más egy ilyen fellépés.

Említette az ergósokat. Kik ők, milyen korosztályt várnak a koncertekre?

Az ergósokat nem én választottam, hanem ők választottak engem. A korosztály változatos, de élő koncertre inkább a fiatalabb generáció jön el 15-től 30 éves korig. Akiket először megfogott a csikidám-érzés, ők már ötven évesek múltak, nem annyira akarnak kijönni a koncertekre, inkább megnézik a tévében. De megtették azt a szívességet, hogy addig hallgatták a lemezeinket, amíg a kisgyerekük is megismerte a dalokat. És mára az a kisgyerek is potenciális csikidámista lett.

Nemrég nyilatkozta, hogy film készül eddigi pályájáról. Mikor láthatjuk a mozikban?

Jelenleg úgy áll a projekt, hogy a producerek gyűjtik rá a pénzt. Egy része már meg is érkezett a Duna televíziótól, mintegy 60 millió forint, de sajnos összesen 400 milliónak kellene összejönnie. Már megírták a forgatókönyvet, de nem végig, mert egyelőre folyamatosan változik. Nézzük a szereplőket, szóba került például SP neve is. Meglátjuk. Időpontot azért nehéz mondani, mert egy film elkészítése nagyon lassan megy, főleg a pénz miatt. A Mozgókép megszűnt, más vette át a helyét, a támogatóink már nincsenek ott. Biztosan lesz belőle valami, de nem lehet tudni, hogy mikor.

Hogy látja a mai popszakmát? Nehéz helyzete van a kezdő fiataloknak?

Tehetségekben nincs hiány, csodálatos tehetségek tűnnek fel – ömlesztve. Csak sztereotípiákat tudok mondani, befutni könnyű, a pozíciót megtartani nehéz…amit viszont fontosnak tartok ezzel kapcsolatban elmondani, az, hogy sajnos ezek a nagy tehetségkutató műsorok nem sztárokat keresnek, hanem műsort csinálnak. És azok az emberkék, akik ezekkel befutnak, azt hiszik, hogy most valóban megváltozik az életük. De valójában semmi nem változik meg. Itt is el kell kezdeni egy szakmát, méghozzá azt mindig alulról érdemes, mert különben nem tanuljuk meg rendesen. Ha olyan műsorban vagyunk, ahol sok ilyen fiatal lép fel, látom, hogy nem értik a helyzetet. Ez nem az ő hibájuk, nem tanították meg őket a szakmára. Ott, a műsorban csak énekelnie kellett, és ha a tapsoló-ember azt mondta, a közönség tapsolt, megcsinálták a haját, a ruháját is. De utána, mikor vége a versenynek, mindent neki kell elrendezni, azt is, ha jól akar kinézni. De pénzt már nem ad rá senki.

Milyen jótanácsot adna ezeknek a fiataloknak?

Egy jótanács létezik, mégpedig az, hogy csinálni kell. Nem fogja senki helyettünk megoldani a problémákat. Ha konokul kitartunk, akkor egyszerűen működni fog. Szikora Róbertnek sem mondta senki, hogy legyél dobos. Pláne azt nem, hogy énekelj, azt pedig végképp nem, hogy  tanulj meg magadtól zongorázni meg gitározni. Akkor sem mondta, és ma sem mondják meg senkinek, hogy ki mit csináljon. Nem várhatjuk, hogy maguktól kialakulnak a dolgok, mindig nekünk kell először lépni. Édesapám táncdalénekes volt, és mindig azt várta, hogy jöjjön egy szerződés. Vizsgázott énekes volt, akkor ez kellett a szakmához, de nem jött semmi…édesanyám fizetése pedig kevés volt, hogy eltartson minket. És akkor édesapám elment dolgozni és rájött arra, hogyan szervezheti meg magának a fellépéseket. Így lett énekes helyett hakniszervező király. Szóval azt tudom mondani, hogy konokul, kitartóan kell menni a megkezdett úton.

Milyennek látja a család helyzetét, fontos szerepet tölt be az emberek életében napjainkban?

A család mindennek az alapja, a társadalom sejtje, ott dől el minden. És amikor a családot tudatosan vagy tudatlanul szétrombolják, akkor már csak azt vesszük észre, hogy menthetetlen egy társadalom. A kommunizmusnak sajnos nagyon szépen sikerült szétverni ezt az egységet, de talán egyszer önmagától helyreállnak a dolgok, hiszen egy társadalomnak  is van immunrendszere és tudja magát gyógyítani. A családban tanulja meg az ember azt, hogy ő fontos – az apjának, az anyjának. Ha nem kapsz negyven puszit egy nap, akkor azt hiszed, hogy valami baj van. Szomorú, ha nem családban nő fel valaki – egy lelencházben ki adjon neki negyven puszit? Márpedig egy ember a szeretet nélkül meghal, mint a virág, ha nem kap vizet. Nekünk a szeretet kell, ezt pedig ugyanúgy meg kell tanulni és meg kell tanítani mint minden mást. Amikor pólyában apád, anyád puszilgat, akkor tudod, hogy te valaki lehetsz. Mélyen beépül a lelkedbe, hogy te nagyon fontos vagy, mert így szeretnek. Ezt pedig továbbadja az ember a másiknak. A család minden, nem véletlen a Szent Család jelentősége sem…és az anya a legfontosabb. Ha nincs anya, ki tartja össze a családot? Az ő jó szava, főztje, mozdulata, illata jut eszünkbe, mikor az ember idősebb korában visszagondol a régi otthonára…

A hosszú évek alatt hogyan sikerült összeegyeztetni a családot és a karriert?

75-ben házasodtam, akkor már két éve udvaroltam a feleségemnek. Ma is ő van mellettem, minden nap. Ezért mondom, ha család nincs, akkor teljesen ki vagy szolgáltatva a világnak. A legerősebb gyökered Isten mellett a családod, ahonnan el tudsz indulni, ahova visszavárnak. Ez a család. És ha nem várják az embert valahova vissza minden este, akkor fogod érezni, hogy valami nagyon nagy baj van…