“Az Isten helyére a pénz került…”

A karácsonyi időszak nagyon sok ember számára elsősorban – ha nem teljes egészében – a pénz körül forog. Hogyan látja ezt a jelenséget egy nővér, akinek komoly múltja van a gazdasági szférában, most pedig azon munkálkodik, hogy a pénz az értékek hierarchiájában visszakerüljön a helyére (legalulra), és onnan szolgálja az embert. Dr. Baritz Laura Saroltával domonkos rendi szerzetes nővérrel beszélgettünk.

Családháló: Ma a karácsony nagyon sok ember számára a pénzköltésről, az idegeskedésről szól. Hogyan tudott begyűrűzni ez az egész ajándékvásárlási dömping az életünkbe, és mit lehetne tenni ellene?

Dr. Baritz Laura: Korunkra – az utóbbi 200 év gazdasági gondolkodásának hatására – kialakult egy olyan irány, amelynek az anyagi javakat, a haszonszerzést, az egyén saját érdekeit helyezi előtérbe, amely a másik embert háttérbe szorítja, második szintre helyezi. Amióta a közgondolkodásból az Isten, a vele való mindennapos, természetes együttélés kiszorult és a haszonelvű etika vált az uralkodóvá a világban, az egyénnek is az anyagi javak váltak a legfontosabbá. Ez a fajta közgondolkodás azonban nem az emberi boldogsághoz és kiteljesedéshez vezetett, hanem az ember elnyomorításához és boldogtalanságához. Kisarkítva ugyan, de nagyon sok olyan ember van, aki az ajándékok utáni rohangálás közben boldogtalan és szenved. Az ember elidegenedett önmagától, saját természetétől, miközben az alapvető emberi természet a társas életre, a kiteljesedésre, a jóra vágyik. Éppen ezért tudott a haszonelvű gondolkodásmód megjelenni a karácsonyban: mert a karácsony is elvesztette eredeti jelentését, ahogy az ember önmagát.

CSH: Mi tud segíteni abban, hogy újra megtaláljuk önmagunkat?

B.L.:Az Isten helyére a pénz került, ami igen rossz csere volt, hiszen a pénz egy eszköz. Ha az anyagi javak szolgálják az emberi boldogságot, akkor a pénz a szolgák szolgája, a legalsó szint, csakhogy ez most bálványként legfelülre került, ám nem tudja kielégíteni az Isten utáni vágyunkat. Az ember célt tévesztett, s csak úgy tudna visszatalálni a saját útjára, ha sikerülne önmagába nézni és tisztáznia igaz, belső vágyait. Ehhez azonban csönd és nyugalom kell, meg bátorság. Erre csak kevesen képesek, ezért van szükség példákra és példaképekre.

CSH: Milyen példákra gondol?

B.L.: A keresztényekre: egy keresztény értékrendet, életet élő ember sugározni tud, meghökkentő példa tud lenni egy olyan ember számára, aki keres, mert látja, hogy ami van, az nem jó. Ha viszont lát egy másik utat, akkor azt érezheti, hogy igen, ez tud új irány lenni. Ez az apostoli tevékenység, ilyen a mi szerezetesrendünk is. John Cavanaugh jezsuita atya Krisztus követése egy fogyasztói társadalombancímű könyvében írja, hogyan lehet ebben a célt tévesztett világban megtalálni az utat, ami Isten maga.

CSH: Ahhoz, hogy elinduljak ezen az úton, először kell egy önkritika, hogy azt tudjam mondani: az, ahogy most élek, nem jó. Félre kell tenni az egót, ami már önmagában nagyon nehéz, és utána jön a kérdés, hogy miért vagyok itt, ahol vagyok? Szembe kell néznem azzal, miért alakult így az életem, hogyan alakítottak jó és rossz dolgok, s miért hagytam el a saját, igazi utamat azért, mert túl nehéz lett volna vállalni az önmagam gyengeségével való szembesülést és az azzal járó fájdalmat. És ha mindezt megtettem, csak ezután jöhet az, hogy változtatni merjek. Azt mondjuk, erre nincs idő, eltereljük a figyelmünket a fontos dolgokról, és nagyon kevesen ismerik fel és még kevesebben vállalják ezt az utat.

B.L.: Én nagyon hiszek az emberi természetben. Aquinói Szent Tamás azt mondja, hogy az ember elsődleges hajlama a jóra való, s ugyanilyen alapvető hajlamai vannak a társas létre, az igazság keresésére. Vagyis az embernek van egy alaptermészete, amilyennek az Isten teremtette, s noha ettől el lehet kanyarodni, ahogy meg is teszik nagyon sokan, de mégis: ha van egy ilyen természete minden embernek, akkor ez azt is jelenti, hogy ehhez vissza lehet térni, ha a bűn miatti „elgyengülés” okán ez akár küzdelmes is. Ez a lehetőség és alap minden emberben ott van, s én ebben a potenciában nagyon hiszek.

CSH: Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban – ez az a szakirány, amit a Sapientia Szerzetei Hittudományi Főiskolán indítottak. Kik járnak ide, kiket sikerült megszólítani?

B.L.: A képzés 2010-ben indult rendfőnökünk, Deák Viktória Hedvig nővér kezdeményezésére, amikor ő rektorhelyettes volt a főiskolán. A cél az volt, hogy próbáljunk meg egy olyan képzést létrehozni, amely a római Angelicumban, a pápai Szent Tamás Egyetemen már honos, hogy nézzük meg, hogyan működne ez Magyarországon. Egy barátommal, Szilas Rolanddal írtunk egy tantervet, amit akkreditáltak is.  Teológiai-filozófiai, etika-társadalomtudományi és közgazdaságtani blokkokban indult el az oktatás. A képzés lényege, hogy megfordítjuk a mai gazdasági gondolkodást és azt mondjuk: nem a gazdasági törvényszerűségek, a piac, hanem az ember az alapja a gazdasági folyamatoknak és amilyen az emberi értékrend, úgy változhat a gazdaság is. Ki az, aki gazdálkodik és milyen módon teszi ezt? Haszonelvű módon vagy erényesen, a közjó elősegítésével? Amit mi tanítunk, az egy szolgáló gazdasági logika, ami az ember kiteljesedését igyekszik segíteni. A szakirány indítása óta Emberközpontú gazdaság néven a Corvinus Egyetemen is meghonosodott ez a képzés. A teológia-filozófiára jelentkeztek a legtöbben, mert a hallgatók azt mondták, ez hiányzik a legjobban a jelenlegi gazdasági gondolkodásmódból. A közgazdaságtant olyan tanárok tanítják, akik ezzel a fajta gondolkodásmóddal már rendelkeznek a gazdasági élet területén, esetleg olyan vállalkozók, aki már ez alapján dolgoznak. Természetesen az emberek nem fognak ilyen képzésekre járni csak azért, mert látnak egy plakátot, így nagyon komoly “márkaépítésbe” kezdtünk minden lehetséges csatornán keresztül. Számos konferenciát és előadást szerveztünk, s egy vállalkozói csapat is segített bennünket. Mostanra nagyjából 40-50 ember végzett, és 15 most tanul az első évfolyamban. Ezek az emberek a munka világából érkeztek: vállalkozói, banki szférából, de járt már hozzánk polgármester is. A visszajelzések nagyon pozitívak: a végzett hallgatók egytől egyig azt írják, tudják alkalmazni a nálunk szerzett ismereteket, megváltozott a látásmódjuk, a viszonyuk saját magukhoz és környezetükhöz. A vezetők a vezetési elveikben érzik a változást. Empátiát, mélységet, emberismeretet kapnak.

CSH: Elsősorban keresztény emberek jelentkeznek?

B.L.: Nem feltétlenül, de volt olyan hallgató, aki a kurzus hatására keresztelkedett meg. Persze katolikus teológiát tanítunk, de vannak más felekezetekből érkezők is és olyanok is, akik nem keresztények. Mi a jóakaratú embereknek kínáltuk fel ennek a tudásnak a megszerzését, hiszen az általunk tanított elvek szükségesek az egészséges élethez. Ha én értékes emberként akarok élni és a világot alakítani, ahhoz nagyon jó alapot adnak az általunk tanítottak, mivel az egyház társadalmi tanítása az emberi méltóságon alapszik, hiszen mind a 7,3 milliárd ember az Isten képmására teremtetett és ezért minden egyes embernek kijár a méltóság és a tisztelet. A szolidaritás elvét is hangsúlyozzuk, létezik a szociális szeretet fogalma, a szubszidiaritás fogalma, ami azt jelenti, hogy a felsőbb társadalmi szinteknek segítő, szolgáló, nem pedig elnyomó funkciója van az alsóbbakkal szemben. Fontos a közjó elve is: a gazdaság, a politika, az állam feladata az egyén kiteljesedésének segítése. Ha valaki ezekről az elvekről eddig nem hallott, felragyoghat a szeme, hogy ezek mentén kellene élni és ezért, ennek megvalósításáért érdemes tenni. Szerencsére nem vagyunk egyedül: mind itthon, mind külföldön számos hasonló példa, törekvés van a keresztény gazdasági elvek meghonosítására, bár az tény, hogy itt, Közép-Kelet Európában kevéssé ismert ez az alternatív gondolkodásmód, de szerencsére már nem csak vallásos körökbe, hanem világi helyekre is hívnak előadást tartani minket, például multinacionális vállalatok vezetőihez.

CSH: El tud képzelni egy, a keresztény gazdasági elveken működő Magyarországot?

B.L.: Elképzelni mindent lehet…de erről a kérdésről eszembe jut II. János Pál pápa Emlékezés és azonosságcímű könyve, amely a XX. század történéseit elemzi. Ennek fő iránya a búzáról és a konkolyról szóló Szentírási rész, amely arról szól, hogy e két növény együtt nő és együtt aratják le őket. Úgy gondolom, mindig jelen lesz mindkét irány, de a búzának az a feladata, hogy küzdjön és mutassa meg önmagát, a többit pedig rábízza a gondviselésre. Hogy milyen lenne egy keresztény társadalmi tanítások alapján működő Magyarország? Nem volnának hajléktalanok, sem nagyon szegény emberek, kicsi lenne az egyes társadalmi rétegek között a különbség. A nehezebb körülmények között élők számára elérhető lenne sok-sok szociális segítség és nem létezne az a gond, hogy megvan-e a napi betevőm vagy sem. Persze a mértékletesség, a szeretet, a jóakarat is jellemezné ezt a társadalmat, amelyből hiányozna a harácsolás, a pénz utáni hajsza, a gyerekeket már egészen kicsi kortól erre a gondolkodásmódra, értékrendre nevelnék.

CSH: Én mint egy átlagos ember hogyan tudok azért tenni a hétköznapokban, hogy segítsem a keresztény társadalmi elvek alapján működő társadalom megvalósulását?

B.L.: Úgy, hogy átadom a helyem a buszon a várandós édesanyának vagy az idős embernek, figyelem, milyen jót tudok tenni a nap folyamán, hogy nem megítélem és elítélem a másikat, hanem jóindulattal közelítek felé, hogy türelmes vagyok a körülöttem élőkkel.

CSH: Hogyan lehetne máshogy készülnünk a karácsonyra?

B.L.: Érdemes elolvasni a Szentírásból Jézus születését és elgondolkodni azon, mit jelent a Gyermek megszületése, a szeretet a világon. Próbáljunk meg adni valakinek, de nem drága ajándékot, hanem egy gesztust, egy jó szót, s érezzük meg a szeretetnek a szépségét. A sok felhalmozott tárgy semmit nem ad és nem jelent. Az anyagi javak felhalmozása értelmetlen. Az értékek hierarchikus rendben léteznek: a legalsó szint az anyagi, a legfölső pedig az erkölcsi. Ha én egy jó szót adok a másiknak, az sokkal értékesebb, mint egy tárgy, amit sok pénzért megvásároltam. Én már töltöttem el úgy karácsonyt, hogy nem ajándékoztunk semmit, hanem megéltük a karácsony liturgiáját, együtt volt a közösség és senkinek nem hiányzott a tárgy, amit kapott volna, mert helyette szeretetet, figyelmet, mosolyt és időt adtunk egymásnak.