Biztonságot nyújtani az egyszülős családoknak – 25 éves a Jó Pásztor Nővérek óbudai anyaotthona

Az óbudai Jó Pásztor-nővérek 25 évvel ezelőtt nyitották meg az első anyaotthonukat bántalmazott anyukák és gyermekeik számára, lehetőséget adva nekik arra, hogy egy biztonságos és támogató helyen újrakezdjék az életüket. Pálfai Zsófia szakmai vezetővel beszélgettünk.

egyszülős
2018. december 30. Magyar Kurír

– Milyen elképzelésekkel, célokkal nyitották meg 1993-ban a Zápor utcában az első, majd 2004-ben a Bécsi úton második anyaotthonukat?

– Az elsődleges célunk az volt, és ma is az, hogy otthont nyújtsunk a fedél nélkül maradt, bajba jutott édesanyáknak és gyermekeiknek. Segítjük az édesanyákat abban, hogy az őket ért súlyos megrázkódtatások után lelkileg, testileg, érzelmileg rendbe jöjjenek, és képesek legyenek gondoskodni magukról és gyermekeikről. Jelenleg 14 család, összesen 38 édesanya és gyermek lakik nálunk. A Bécsi úti otthonunkban is hasonló a létszám. Ez a maximum, ennyi embert tudunk befogadni.

– Melyek azok a főbb krízishelyzetek, amelyek miatt idekerülnek az anyukák és a gyermekeik?

– Az egyszülős családok beköltözését minden esetben egy beszélgetés előzi meg. Elsősorban lakhatási problémák, otthontalanság miatt kerülnek hozzánk az édesanyák és gyermekeik. Később aztán egyéb gondok – szocializációs és együttélési problémák, megoldhatatlan anyagi nehézségek – is a felszínre kerülnek. A jelenleg nálunk lakó édesanyák valamennyien dolgoznak, ami a múltban csak nagyon ritkán fordult elő. Az egyik legégetőbb problémát az jelenti, hogy egyedülálló anyaként miként juthatnak munkához. Gondot jelent az alacsony iskolai végzettség és a szegénység is.

– Hol vannak az édesanyák férjei, élettársai? 

– Sokan a börtönbüntetésüket töltik. Mások végleg eltávolodtak a gyermekeik édesanyjától. Előfordul, hogy az édesapa vidéken él, és nem képes gondoskodni a párjáról és a gyermekéről.

– Milyen gyakori, hogy a nők a bántalmazás elől menekülnek az anyaotthonba? 

– Előfordul, de elenyésző számban. Az esetek döntő többségében a hajléktalanság miatt jönnek hozzánk az édesanyák. Lehet ez pillanatnyi, de akár hosszú ideje tartó, esetleg végleges állapot is. Van olyan eset, hogy leég a ház, vagy nem tudják fizetni a törlesztőrészletet. A család albérletbe kényszerül, amit bármikor felmondhat a tulajdonos. A kapcsolat tönkremegy a szülők között, és nincs a háttérben segítség. A gyermekét egyedül nevelő édesanyának nagyon nehéz albérletet találnia, főleg Budapesten, de vidéken is. Mindegy, hogy hány gyermekről van szó.

– Hogyan próbálnak segíteni ezeken a bajba jutott, egyszülős családokon?

– Fenntartónk a Jó Pásztor Nővérek Kongregációja, de az anyaotthonban civilek dolgoznak, világi munkatársak, szociális szakemberek. A Zápor utcai és a Bécsi úti házunknak van egy intézményvezetője, egy-egy szakmai vezetője, és rajtuk kívül szociális diplomával rendelkező családgondozók, illetve négy szakgondozó látja el a feladatokat. Az újonnan hozzánk érkező családok egy családgondozótól és egy gyermekgondozótól kapnak segítséget. Az édesanya és gyermeke súlyos krízisként éli meg azt, hogy anyaotthonba kényszerül. Érzelmileg mindkettőjüknek nehéz megrázkódtatás ez. Ilyen szempontból nincs jelentősége annak, hogy a család először vagy már tizedszer kerül ebbe a helyzetbe. A mi feladatunk az, hogy empátiával és nagy türelemmel bizalmi kapcsolatot építsünk ki velük. Ehhez hozzátartozik annak feltérképezése is, hogy milyen belső erőforrásai vannak az édesanyának ahhoz, hogy a lehető legrövidebb időn belül a lehető legtöbbet tudja megtenni a maga és a gyermeke, gyermekei érdekében. Felkutatjuk az egészségügyi és a szociális ellátások lehetőségeit is, hogy minden család tisztában legyen azzal, milyen segítséghez juthat hozzá ezeken a területeken. Kiemelten fontos az is, hogy megfelelő nevelési-oktatási intézménybe kerüljenek a gyerekek. Ugyanilyen lényeges, hogy az édesanyák apróbb, elérhető célokat tűzzenek ki maguk elé. Ezek teljesítése egy kis önbizalmat ad nekik az őket ért súlyos megrázkódtatások után. Lényeges az is, hogy kinyíljanak, ne gondolják, hogy értéktelenek, és higgyenek abban, hogy a mostani krízishelyzetük csak átmeneti állapot, amelyen változtatni tudnak. Erre senki más nem képes, csak ők. Ami tőlünk telik, abban segítünk, de a cselekvés az édesanyák kezében van. Persze azt sem tagadhatjuk le, hogy nagyon kevés a bérlakás, az albérleti árak pedig az egekbe szöktek, így rendkívül szűk az a mezsgye, amin a nálunk menedékre talált édesanyák haladni tudnak, ha kikerülnek tőlünk.

A beszélgetés teljes terjedelmében itt olvasható.