Bocsánatot kérni a halott magzattól II. rész

Az abortusz okozta lelki tüneteket nem ismeri el emiatt nem foglalkozik vele a szakma. Pedig nagyon sok nő valószínűleg elállna a terhességmegszakítástól, ha időben megfelelő segítséget, felvilágosítást, támogatást kapna. Többek között erről beszélgettünk Dr. Paksy Mária pszichiáterrel, a Pacem in Utero egyesület alapító tagjával a vele készült interjú második részében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. március 11. Gyarmati Orsolya

Az abortusz okozta lelki tüneteket nem ismeri el emiatt nem foglalkozik vele a szakma. Pedig nagyon sok nő valószínűleg elállna a terhességmegszakítástól, ha időben megfelelő segítséget, felvilágosítást, támogatást kapna. Többek között erről beszélgettünk Dr. Paksy Mária pszichiáterrel, a Pacem in Utero egyesület alapító tagjával a vele készült interjú második részében.


– Azok alapján, amit eddig elmondott, az abortuszt követő tünetekről mintha senki nem akarna tudomást venni..

– Sajnos ez szakmai szempontokat tekintve világszerte így van. Amerikában és számos nyugat-európai országban ismerik a poszt-abortusz szindróma (PAS) tüneteit, a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában /BNO/ azonban nem szerepel önálló diagnosztikai egységként.

– Miért?

– Mert akkor szembesülni kellene azzal az öt évtizedes gyakorlattal, amelyben módszeres, manipulatív tudatformálással széles körben elfogadottá tették,  hogy a nő önmegvalósítás címen elpusztíthatja  megfogant gyermekét. Ha az interneten rákeresünk a művi abortusz szövődményeinek kérdésére, akkor annak, amit találunk csupán töredéke pro-life szemléletű, szemben a jelentős arányú abortuszpropagandával, amely következetesen bagatellizálja a szövődményeket. A new yorki Guttmacher Intézet szakterülete a reprodukcióval összefüggő lelki egészség kutatása, beleértve az abortuszhoz való jogok kérdését is. Három-négyévente nyilatkozatot adnak ki elsősorban az Amerikai Pszichiátriai Társaság szakvéleményeire alapozva. Ezekből kiderül, hogy a harmadik világban a családtervezési programokban az abortuszt, mint a többivel egyenrangú családtervezési lehetőséget propagálják. Ugyancsak az Amerikai Pszichiátriai Társaságra hivatkozva nem ismerik el a PAS-t önálló pszichiátriai betegségnek. A szintén amerikai Johns Hopkins Egyetem az abortusz és a lelki zavarok kérdésében végzett felméréseiben azt állítja, hogy a legalaposabb kutatási eredmények nem támasztják alá azt a hipotézist, hogy az abortusz hosszú távú lelki problémákat okozna. Ezzel szemben én John és Barbara Willke Abortusz Kézikönyv címü munkájára hivatkoznék, amely számos nyelven megjelent és magyarul is hozzáférhető. A professzor házaspár könyvében igen részletesen összefoglalja a művi terhességmegszakitás testi és lelki szövődményeit, hosszuútávú társadalmi hatásait. A Kézikönyvet időről-időre kiegészitik a legújabb, e témában elérhető eredményekkel. Érdemes szólni egy 1987-ben megjelent könyvről is, amelynek  címe Aborted Woman, Silent No More (Abortuszon átesett nők – nem hallgatnak többé). A szerző, David C. Reardon a művi terhességmegszakítás minden lelki következményét összefoglalja, a fejezetek előtt pedig megdöbbentő interjúkat közöl abortuszon átesett nők vallomásairól. Létezik Amerikában egy WEBA (Women Exploited By Abortion) nevű közösség, ami azokat a nőket gyűjti össze, akik megbánták, hogy abortálták gyermeküket. A tagok minden eszközzel azért tevékenykednek, hogy felhívják a figyelmet az abortusz várható testi-lelki következményeire, és eltántorítsák a nőket a művi terhességmegszakítástól. Nálunk a rendszerváltás óta léteznek az ún. pro-life szervezetek (Magzatvédő Társaság, Alfa Szövetség, Pacem in Utero Egyesület, illetve újabban kisebb civil közösségek), amelyek részben propagandatevékenységgel, részben várandós kismamáknak nyújtott tevőleges segítséggel törekednek egészséges szemléletváltást elérni. Én Szeresd és engedd élni címmel írtam egy, az abortusszal kapcsolatos kérdésekkel átfogó módon foglalkozó könyvet, számos női interjúval alátámasztva a leírtakat. Hasonló tematikával az Alfa Szövetség szerkesztésében is jelentek meg rendszeresen füzetek Anyaország címmel. A művi terhességmegszakítás után megjelenő korai pszichés tünetek nagyjából megfelelnek a poszt-traumás stressz szindrómának (PTSD), ezért gyakran előfordul, hogy az abortuszon átesett, PAS-ban szenvedő nőket PTSD-sel, vagy  pánikszindrómával, esetleg más szorongásos kórkép diagnózisával kezelik és veszik nyilvántartásba, késői tüneteknél pedig depresszióval diagnosztizálják őket anélkül, hogy a hátteret feltárnák.

– A Hippokrátészi Esküben pontosan mi áll az abortuszt illetően?

– Az eskü eredetileg igy szól:  “…nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához…”  A végzős orvosok azonban ma már a Hippokrateszi Esküt nem mondják el. Helyette minden egyetem összeállit egy, a hivatásetika főbb elveit tartalmazó esküszöveget, melyben az abortuszra vonatkozó elveket nem említik meg.

– Nemrég Kuszing Gábor, a Patent Egyesület munkatársa úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy az abortuszellenes kampány etikátlan, mivel gyilkosságnak nevez egy legális egészségügyi beavatkozást, az abortuszt. Kuszing szerint csupán közhiedelem, miszerint az abortusz lelki károsodást okozna…

– Attól, hogy az abortusz legális, még az élet elpusztítását célzó beavatkozás. Az  Alaptörvényben is olvasható, hogy az emberi életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Az élet kezdete nem világnézeti kérdés, hanem tudományos tény: a petesejt belsejében a hímivarsejt befogadását követően 36 óra telik el,  ezalatt  az anyai és apai DNS kombinálódik. Új, egyedi kromoszómakombináció jön létre, ami az adott ember haláláig változatlan. Tehát az első sejtosztódást követően a születendő ember minden tulajdonsága meghatározott. Vagyis nem mentegetőzhetünk azzal, hogy a fogantatás után három nappal, három héttel még nem ember a testünk oltalmára bízott, parányi kis lény, de kicsivel később már az. Folyamatról van szó, amelyben óráról órára hozzáadódik valami a magzat fejlődéséhez, s amelyben nincsenek ugrásszerü minőségi változások. A legtöbb abortuszt a magzat nyolchetes korában hajtják végre. Ilyenkor a baba még csak négy centiméter “hosszú”, de minden szerve megkezdte fejlődését,  hetek óta önállóan dobog a szíve. A pro life-kiadványokban sokszor olvashatjuk, hogy azoknak a terhességmegszakításra jelentkező nőknek, akik hallhatják a magzat szívdobogását, nagy százaléka eláll az abortusztól.

– Mi történik, ha egy orvos megtagadja az abortusz végrehajtását?

– Az orvosnak törvényadta joga megtagadni a terhességmegszakításban való részvételt, azonban gondoskodnia kell arról, hogy a műtétet másik orvos szakszerű körülmények között elvégezze.

– De a szakszerű orvosi ellátás olyan helyzetben indokolt, ha valakinek valamilyen betegsége van, vagy veszélybe kerül az élete, nem?

– A szakszerű orvosi ellátás alapvető joga minden embernek. A Magzatvédelmi Törvény kimondja, hogy a terhesség megszakítása a 12. hétig indokolt, ha a magzat az élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenességben szenved, ha a magzat kihordása vagy a szülés az anya életét veszélyezteti, illetve, ha a terhesség bűncselekmény következménye. És ott a negyedik indok, amikor az anya válsághelyzetben érzi magát. Csakhogy válsághelyzetét nem kell megindokolnia, így ebbe a “zsákba” bármi belefér. A védőnők három nap gondolkodási időt adnak a terhes nőnek, de ha az a második konzultáción sem akar változtatni a döntésén, nem gyakorolhatnak rá semmiféle olyan nyomást (videófilm, sokkoló képek), amelynek az lenne a célja, hogy mégis megtartsa a babát.

– Mi vihetné pozitív irányba az abortuszkérdést?

– Nem gondolom, hogy a betiltás megoldás lenne. Azonban központilag lehetne olyan döntéseket hozni például a közoktatás terén, amelyek által az abortusz, a terhesség, a védekezés, a megelőzés témaköre bekerülne a tantervbe. Érdemes lenne mindezt az erkölcstannal párosítani, de nem vallási, hanem tudományos szempontokból megközelitve. Nagyon fontos volna szakkönyvek, olvasmányos felvilágosító kiadványok megjelentetése, a témára rendszeresen visszatérő újságcikkek publikálása. Ugyanakkor nem szélsőséges megnyilvánulásokra van szükség, hanem a magzatok mellett a nőket is áldozatnak tekintő, nekik segíteni akaró véleményekre. Az abortuszt ugyanis csupán a nők elenyésző hányada tekinti pozitív megoldásnak.