Bogár Zsuzsa: Nem két férőhelyes az a kamra a gyerekek szívében, ahol a szülők élnek: megfér ott akár négy ember is!

Családháló: Egy mozaikcsalád esetében mindig felmerül a kérdés: vajon ki az, aki a legjobban sérülhet, és, hogy hogyan tudunk figyelni, hogy ez ne történjen meg?

Bogár Zsuzsa: A mozaik szép szó egy újraszerveződő családformára, hisz szépen szimbolizálja azt, ami itt valóban történik: a mozaikcsalád mozaikdarabkái más, korábbi egészekből törtek le, és a törés következtében sérülnek is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a sérült részek utána nehezebben illeszkednek, vagy nem alkothatnának újra egy szemet gyönyörködtető teljes egészet, hisz a mozaikra sem úgy tekintünk, mint egy kaotikus egyvelegre, hanem mint műalkotásra.

Mindenki sérül tehát valamilyen mértékben, hisz mindenki veszteségeket él át, ha más nem annak az illúziónak a veszteségét, ami arról szólt, hogy az a családforma, ami előtte volt már nem működtethető tovább. Ezekre a veszteségekre azonban nem szabad úgy tekintenünk, mint tragédiákra, hisz már maga a szemlélet segíthet abban, hogy kevésbé sérüljünk. Az élet veszteségek, változások sorozata, nem szabad rettegni tőlük, hanem minden helyzetből ki kell hozni azt, amit ki lehet. És a mozaikcsaládos létforma is rejteget magában számos pozitívumot, csak ezekre nyitottnak kell lenni.

Ez persze nem elegendő a veszteségek elkerüléséhez. Sokkal érzékenyebb ez a családforma a lojalitáskonfliktusokra, azaz azokra a helyzetekre, amikor egy gyermek vagy egy szülő úgy érzi satuban van, mert két oldalról nyomják, vagy két oldalra kellene megfelelnie. Ilyenkor nagyon nagy a veszélye az ebből fakadó szorongásoknak, és következményeinek.

Még fokozottabb szabály az is, hogy a szülői és a gyermeki alrendszer megfelelően elhatárolt legyen, legyen egy erős szülői szövetség a szülő és az új párja között, legyenek a családi szabályokban egy platformon. Általában ezt a legnehezebb megvalósítani, hisz sokszor az alrendszerek a vérségi kötelékek szerint szerveződnek, ami gátja lehet a szülő-gyermeki alrendszer megfelelő kialakulásának.

CSH: Van olyan, hogy úgy tűnik, minden rendben pl. egy gyereknél, és csak idővel derül ki, hogy nem fogadja el az édes szülőnek a választottját – ilyenkor mit tehet a másik fél?

BZS: A szülők általában szoronganak az új partner bemutatásakor. Egyrészt van bennük egy olyan érzés, hogy nem elég, hogy szegény gyereknek már a válás miatt sérült az élete, attól félnek, hogy egy új partner elfogadása még nehezebb lesz. A szorongásuk miatt a gyerekre terhelik olyan döntéseknek a felelősségét, ami a gyereknek túl sok. Tőle kérdezik meg, hogy ott ebédelhet-e, ott aludhat-e új partnerük. A gyerek ezekben a helyzetekben hatalmas bizonytalanságot él át, hisz érzi a szülő szorongását, így tehetetlennek érzi magát. Ő nem tud egy ilyen helyzetben dönteni. A tehetetlenség következtében frusztrált lesz, a frusztráció pedig egyenes út az agresszióhoz, ami a gyerek elutasító viselkedésében fog testet ölteni. A gyerek tehát nem az új partnert utasítja el ilyen esetekben, hanem a helyzetet, amibe a szülője hozta őt.

Ha az elutasítás csak később jelenik meg, akkor előfordulhat, hogy addig a gyerek tartotta magát, megfelelt egy elvárásnak, és egy idő után ebbe belefárad. De az biztos, hogy ilyen esetben mindig ott van a szülő szorongása vagy bizonytalansága, hisz ha ő biztos bástya lenne, a gyerek nem érezné, hogy tartania kell a helyzetet, így nem is fáradna el ebben a tartásban.

CSH: A gyerekek rugalmasak? Ha érkezik egy nevelőszülő a családba, egy gyermekkel, azt mennyi idő, mire “testvéreként” elfogadhatja? El tudja fogadni feltétel nélkül?

BZS: A gyerekek között nem kell erőltetni a testvérséget, ez maguktól kell, hogy kialakuljon. A szülők ezt – furcsa mód – az erős és stabil házastársi alrendszer kialakításával tudják megerősíteni a gyerekekben is. Az „egy csapat vagyunk” érzése itt sokkal fontosabb, mint egy hagyományos családban, ezt erősíthetik a közösen kialakított családi rituálék, szabályok, szokások.

A testvérek között megfigyelhető először egy mézeshetek periódus, örülnek, hogy bővül a család, bulis, hogy vannak új játékok, játszótársak. Aztán a szülők rémülten tapasztalják, hogy ennek egyszer vége. Azonban kétségbeesésre semmi ok, ez nem azt jelenti, hogy elutasítják egymást, hanem hogy megjelennek azok a testvérharcok, amelyek egy hagyományos családba is. Átrendeződhetnek testvérsorok, alkalmazkodni kell az új helyzethez, ebben minden gyereknek ki kell vívnia a helyét, státuszát, ez pedig nem megy másként, mint esetleges konfliktusokkal. A szülők, ha túlzottan aggódnak, és fokozottan erre fókuszálnak, úgy fel fog nagyítódni minden összezörrenés. A lényeg, hogy ha ők biztosak abban, hogy ez a családrendszer így jó, akkor ez a biztonság a gyerekekbe is átszivárog és nem fogják megkérdőjelezni az újraegyesülő család létjogosultságát.

CSH: A külön élő szülőtársunkat, hogyan tudjuk “megtartani” gyermekünknek? Ez a mi feladatunk is szülőként?

BZS: Jó ha a két különélő szülő tud olyan kapcsolatban maradni a válás után amelyben meg tudják beszélni a gyermek mindennapjait érintő ügyeket. Nem kell mindenről beszámolni, hisz a különélő szülő nem a mozaikcsalád része, de titkok se legyenek, hisz azokkal megterheljük a gyereket és szorongást okozhatunk neki. Fontos, hogy a mozaikcsaládban élő szülők ismerjék el a különélő szülőt is szülőszerepben, fogadják el, hogy ő egy fontos érzelmi kapcsolat a gyerek számára. A gyerek, ha megérkezik tőle mesélhessen a vele átélt élményekről. Ugyanígy fontos, hogy a különélő szülő is ismerje el a mozaikcsaládot, ne zárkózzon el, ha a gyerek mesélni szeretne neki az új partnerről és annak gyerekeiről. Ha pedig jó kapcsolata alakul ki a mostohaszülőnek a gyerekkel, az a különélő szülő szerepét nem csorbítja, ettől ő nem lesz kevesebb a szülőszerepében. Ezek a szerepek nagyon jól megférnek egymás mellett, és ahogy egy szülő is szeretheti egyszerre több gyermekét ugyanúgy egy gyerek is szerethet egyszerre több anyát és apát. Nem két férőhelyes az a kamra a gyerekek szívében, ahol a szülők élnek, megfér ott akár négy ember is. És ami fontos, hogy ettől senkinek sem jut kevesebb a gyerek szeretetéből, nem kell érte versengeni. Ha ezeket az alapelveket mind a mozaikcsaládban élő szülők, mind a különélő szülők észben tartják, akkor  gyereknek nem kell elveszítenie sem a különélő szülőt, és a mostohaszülővel is kialakulhat egy pozitív szülő-gyermek kapcsolata.