“Csak a lényeg marad…”

Szalóki Ági is ott volt a szombati Családünnepen a Millenárison. Az énekesnő gyerekkoncertje után  a Családhálónak nyilatkozott.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2014. március 27. Gyarmati Orsolya

Szalóki Ági is ott volt a szombati Családünnepen a Millenárison. Az énekesnő gyerekkoncertje után  a Családhálónak nyilatkozott.


Családháló: Komolyzene, népzene, kortárs – melyik áll vajon a legközelebb a gyerekek lelkéhez?

Szalóki Ági: Úgy gondolom, ha egy zene akusztikailag a gyerekek füléhez idomul, az előadó természete pedig közel áll az ő természetükhöz, akkor bármilyen műfajt mutathatunk nekik. Én próbálom ötvözni a stílusokat: a zenészeim jazzzenészek, sok az improvizáció a koncertjeinken, de alapvetően mi azt igyekszünk közvetíteni a gyerekek felé, hogy milyen érzés az, amikor egyszerűen feloldódunk a muzsikától és megnézzük, mi minden történhet bennünk-velünk a zene hatására.

CSH: Április végén jelenik meg negyedik kicsiknek szóló lemezed, a Körforgás. Miért énekelsz gyerekeknek?

Sz. Á.: Gyerekkoromban értek az első hatások: legfontosabb mestereimnek ilyen téren Gryllus Dánielt, a Kalákát, a Sebő együttest, a Muzsikást és Sebestyén Mártát tartom. Nálunk otthon mindig szólt a zene, a szüleim maguk is zenéltek és énekeltek. Tulajdonképpen ez az egész úgy indult, hogy kicsit a zenét elkezdtem használni saját gyógyulásomra, mert észrevettem, hogy ha szomorú, vagy feszült vagyok, akkor azt a zene feloldja. Nemrég részt vettem a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola féléves alapozó képzésén, mert nagyon érdekel, hogyan lehet a zene, a művészet erejével gyógyítani embereket.
 


 

CSH: Évek óta kiállsz az otthonszülés mellett…

Sz. Á.: Nem kizárólag az otthonszülést, hanem általában a háborítatlan szülést pártolom. Ebben a hitemben megerősít az a közösség, amelyikhez tartozom. Közülük sokukkal a zenémnek köszönhetően találkoztam, és voltak, akik Geréb Ágitól tanultak, otthon szültek, s láttam, milyen a hozzáállásuk a születéshez, a gyerekekhez, az élethez. Úgy gondolom, vannak olyan pontok az életünkben, amelyek kulcsfontosságúak…Amióta jógázom és bekerültem néhány női körbe, azt látom, hogy bizonyos problémák mindig ezekhez a nagy eseményekben gyökereznek, pl. az édesanyánkkal való kapcsolatunk, a várandósságunk, a születés körüli események… Egyre többen jönnek rá, hogy a külső történések sokkal kevésbé fontosak mint az, ami belül, bennünk történik. Ebben is nagy segítségemre van a zene. Egyre inkább azt érzem, hogy amint a hagyma héja, úgy feslik le rólam a sok felesleges dolog, és csak a lényeg marad meg. Amikor viszont ott állunk pőrén minden problémánkkal és a múltunkkal, jó, ha eljutunk addig, hogy tudatosítjuk, mit jelentenek az olyan fogalmak, mint a szülés, a születés, az élet.

Április végén jelenik meg Szalóki Ági új gyereklemeze, a Körforgás, amelynek bemutató koncertje május 3-án lesz a Trafóban!