Csak nyerhet az a fiatal, aki hiányszakmát tanul

Sok fiatalnak van elképzelése arról, hogy akár csak hobbiszinten vagy másodállásban mit csinálna szívesen, ezeknek az álmoknak a megvalósításában is segíthet az OKJ-s képzés – mondta a Magyar Időknek Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
felvételi
2017. augusztus 18. Magyar Idők

Sajnálom azt a 33 ezer fiatalt, akiknek nem sikerült a felvételijük a felsőoktatásba, mert ha egy részük a szakképzést választja, akkor most egy sikeres életpályamodell első szakaszát teljesíthették volna, vagy esetleg sokkal simább úton kerültek volna be az egyetemre vagy a főiskolára – mondta a Magyar Időknek Vörös-Gubicza Zanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója. Hozzátette: nincs veszve semmi, országos szintű a munkaerőhiány, 50-60 ezer állás betöltetlen, ugyanakkor a felsőoktatásba fel nem vett fiatalok 238 szakma közül választhatnak 44 képzési centrumban.

Megkérdezték, mit tegyen az a fia­tal, aki tanulna szakmát OKJ-s képzés keretében, de nem tud választani a több mint kétszáz közül. A szakember elmondása szerint szempont lehet a választásnál, hogy milyen vállalatok vannak az illető lakókörnyezetében, ahol később el tudna helyezkedni. Emellett, ha valakit nem vettek fel valamilyen szakra, érdemes megkeresni annak a technikus megfelelőjét, például a vegyipari technikus szakmát egyáltalán nem haszontalan kitanulnia annak, aki egyébként vegyészmérnöknek jelentkezett – folytatta.

A Magyar Idők Vörös-Gubicza Zanettől megkérdezte azt is, miért választják még mindig viszonylag kevesen a szakképzést.

A cikk itt folytatódik.