Csapó: Ez folyik most a médiából, de valóban megdöbbentő…

Hogyan kerül a finom cukrászsütemény a gátakra? Hogyan kapcsolódik egy közösségi oldal a szendvicskészítéshez? Mennyire működik jól a veszélyhezetben az összefogás? Ezekről is beszélt szerkesztőségünknek Csapó Viktória, a Katolikus Karitász sajtósa, aki a segélyszervezetek szemszögéből találkozott az árvízzel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. június 11. Paulik András

Hogyan kerül a finom cukrászsütemény a gátakra? Hogyan kapcsolódik egy közösségi oldal a szendvicskészítéshez? Mennyire működik jól a veszélyhezetben az összefogás? Ezekről is beszélt szerkesztőségünknek Csapó Viktória, a Katolikus Karitász sajtósa, aki a segélyszervezetek szemszögéből találkozott az árvízzel.


– A Katolikus Karitász azonnal bekapcsolódott az árvízi védekezés civil munkálataiba, amint a helyzet azt megkívánta. Túl vagyunk a főváros és környékének dunai tetőzésén. Mit tapasztalt meg személyesen a terepen, amikor munkatársaikkal a legveszélyeztetettebb helyeken jártak?

– A Karitász folyamatosan jelen van több helyen – most Baja mellett Fajszon van a koordinációs bázisunk – és minden helyszínen megtapasztaltuk, hogy a Katasztrófavédelem jól szervezetten és higgadtan irányítja a védekezést még a legnehezebb pillanatokban is. Nem találkoztunk pánikkal, általában jól értesültek voltak a helybeliek, hogy mik a várható feladatok, mikor mire kell felkészülni. Megnyugtató ebben a nehéz helyzetben, hogy egyértelmű, megfontolt és jól kommunikált döntések mentén tudjuk mozgatni önkénteseinket és végezhetjük karitatív munkánkat.

– Mennyiben más ez az árvíz, mint a korábbiak? Többen soha nem látott összefogásról beszélnek…

– Példaértékű az összefogás! Tudom, hogy ez folyik most a médiából, de valóban megdöbbentő összefogásnak lehetünk tanúi. Soha ennyien nem jelentkeztek önkéntes munkára és soha ennyi civil adomány-felajánlás nem érkezett ilyen rövid idő alatt. Kiemelnék néhány meglepő esetet: egy vállalkozó 5000 db tojást ajánlott fel az árvízkárosultak ellátásához, a csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt. 40 000 liter ásványvizet adományozott és szállított ki bázisunkra, és említésre méltó egy fiatalember kezdeményezése, amelyben szendvicskészítéshez keresett egy közösségi portálon önkénteseket és adományozókat. Ennek eredményeként vasárnap 4000 db szendvicset osztottunk szét Leányfalu és Dunabogdány között, majd hétfőn még 400 darabot, kedden pedig további 1000 szendvicset vittünk a Baja környékén dolgozó önkénteseknek. Ezt mind felajánlott élelmiszerekből készítették önkéntesek. (Külön készültek vegetáriánus szendvicsek, sőt, a cukorbetegekről sem feledkeztek meg!) Az Auguszt cukrászda minden nap több tálca süteményt állít össze az önkénteseknek. Ezeket azonnal szállítjuk is oda, ahol épp a legnagyobb munka folyik.

– Konkrétan milyen segítséget nyújt a Katolikus Karitász a rászorulóknak és a védekezésben résztvevőknek?

– Számos dologban igyekszünk segíteni: eddig 400 lapátot, 250 gumicsizmát, 10 000 palack vizet, szendvicseket, naptejet és szúnyogriasztót vittünk nagy mennyiségben a gátakon dolgozóknak. A kitelepített vagy épp a munkahelyükön rekedt emberek számára élelmiszert, több száz matracot, katonai ágyat és ágyneműt biztosítunk. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a helyszíni katasztrófavédelemmel, így gyorsan tudjuk teljesíteni a felmerülő kéréseket. Országszerte több raktárunk van, így rövid idő alatt megoldjuk a kéréseket.

– Mennyire működőképes a civil közegben és a Karitász keretein belül a mozgósítás egy ilyen veszélyhelyzetben?

– Első alkalommal látom belülről egy ilyen helyzet alakulását. Az internetnek és a médiának köszönhetően gyakorlatilag az első felhívást követően hamar megindultak a felajánlások és a jelentkezések. A Karitász egyházmegyei hálózatban működő szervezet, így gyakorlatilag mindenhol rövid idő alatt mozgósítani tudtuk – és tudjuk – a helyi önkénteseket, így azonnal be tudunk kapcsolódni a szükséges munkákba. Néhány nap alatt eljutottunk mi is oda, hogy több volt az önkéntes, mint ahánynak munkát tudtunk adni. Egy vidám példa: egy közösségi portálon tettük közzé például, hogy műanyag poharakra lenne szükségünk a gátakon dolgozók ellátásához. Estére több száz pohár érkezett be.

– Milyen anyagi mozgástere van segélyszervezetüknek ebben a helyzetben?

– A Karitász katasztrófa-alapjából azonnal rendelkezésre állt 50 millió forint, amelyből be tudtuk szerezni a védekezéshez szükséges legszükségesebb eszközöket és mozgósítani tudtuk erőinket. Nagyon számítunk adományozóink nagylelkűségére, hiszen az ár elmúltával megkezdődik a takarítás és a helyreállítási munkálatok, amelyben a Karitász is komoly feladatot vállal. Emellett a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács által központilag szervezett adománygyűjtésből is részesül majd szervezetünk, amelyet szintén a helyreállításra fogunk fordítani. Nagyon nagy területet érint az áradás, így komoly anyagi források szükségesek a visszarendezéshez.

– Létezik ilyen több országot érintő katasztrófahelyzetben tapasztalatátadás, konkrét segítség(kérés) a más országokban működő testvérszervezetekkel kapcsolatban? Mennyire tudják a hazai segélyszervezetek összehangolni munkájukat?

– A Karitász tagja a Caritas Internationalisnak, amely több mint 160 ország egyházi szervezetét fogja össze. Hasonló hozzá a Caritas Europa – értelemszerűen ez utóbbi az európai karitászoknak egy közös fóruma. Katasztrófahelyzetben folyamatos a kapcsolattartás, és sokban segítik a támogatási lehetőségek terjesztését. Jelenleg kifejezett tárgyi segítséget még nem kértünk. A határon túli karitász-szervezetektől főként önkéntesek érkeztek szép számban. A hazai segélyszervezeteket a Karitatív Tanács mellett jelen esetben a fent említett Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács fogja össze, amelynek feladata a karitatív segítségnyújtás összehangolása.