Cserey Miklós: „A szülőség legyen a társadalmi közbeszéd része” – 2. rész

Interjúnk első részében a Szülőnek lenni konferenciáról kérdeztük a főszervező Cserey Miklóst, most pedig egy másik ötletéről, a nemrég megnyílt, Nő-Köz-Pontok létrehozásáról szóló EFOP pályázathoz is kapcsolódó szülői-családi tanácsadói képzésről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
interjú
2017. június 16. Antal-Ferencz Ildikó

Mi az ötlet lényege?

Az ötletem több EFOP-os programhoz is kapcsolódhat, ebből csak az egyik a Nő-Köz-Pontok, de lehet a Védőháló a családnak program is, és kapcsolódhat más helyi kezdeményezéshez is. Az ötlet csak részben új, mert eredetileg is azt tűztem a saját zászlómra, hogy országos tanácsadói-segítői hálózatot hozzak létre. Az országos hálózat célja, hogy helyben tudjon segítséget nyújtani tudással és módszertannal, a előnye pedig az, hogy megsokszorozódnak a tudások és nagyon sok helyütt tudnak terjedni az egyes helyeken meglevő jó gyakorlatok. Én ezt egyébként úgy hívom magamban, hogy 3000-es hálózat, mert hiszem, hogy ma is van az országban 3000 ember, aki a saját környezetében ad szülőknek tanácsot, akihez szívesen fordulnak tanácsot kérni. Én őket szeretném megtalálni és nekik több tudást, stabilabb háttért biztosítani. Erre a most nyíló pályázati lehetőség jó keretet biztosít, mert például a Nő-Köz-Pont-os pályázók esetében, ha az adott kistérségből 10 ember részt vesz az egyébként 120 órás képzésen, az a teljes lehetséges büdzsé mintegy 2-3 %-ába kerül mindösszesen, és 10 ember már komolyan tudja segíteni egymást és komoly hatást tud gyakorolni.

Miről szólna ez a 120 órás képzés?

A 120 órás képzés, elméleti alapokat biztosít, vélhetően sok olyat, amivel már ki-ki részben találkozott, de új struktúrában, új megvilágításban és kifejezetten olyan módon, hogy hogyan lehet ezt továbbadni szülőknek, családoknak. A képzés során nagyon sok módszertani elemet is átadunk és gyakoroltatunk, valamint külön 20 órás blokk a kifejezetten csoportos tanácsadással foglalkozó rész. Az alapképzést követően folyamatosan tematikus képzéseket is kívánunk szervezni, ami a gyerekek életkorához és egyes helyzeteihez közvetlenül kapcsolódó problémák feldolgozását segíti.

Miért van egyáltalán szükség szülői-családi tanácsadóra, miért kellene tanítani a szülőséget? Miért nem elég mondjuk egy nevelési tanácsadó vagy pszichológus, ha a szülőt meghaladó gond van?

A szülői-családi tanácsadó nem egy elvi lehetőség, egy könyv, egy letölthető előadás, hanem egy olyan közeli szakember, aki mögött sok tudás és tapasztalat áll a hálózat támogatásával. Azért van rá szükség, mert az interneten nem lehet választ találni sok kérdésre, vagy többféle, sokszor egymásnak ellent mondó választ lehet találni, amiben a szülő nem tud eligazodni. Ilyenkor nagyon jól jönne az a lehetőség, hogy megkeressen valakit, aki igazolt módon képzi magát, és igazolt módon valódi tudásbázis van mögötte. Ezek nem olyan súlyú kérdések, ami miatt pszichológushoz, vagy családterapeutához kellene fordulni, hanem egyszerű, hétköznapi, de mindennapi problémák, például: „Minden este veszekedni kell, hogy mosson fogat, pedig minden nap elmondom neki”, vagy „A tavaly még teljesen normális gyerekem idénre egészen megváltozott, egy hónapig tiszta feketében jár, aztán egy hónapig, rózsaszínben, és ezt nem tudom követni”. Ezek nem igényelnek szakmai segítséget, mert semmi baj nincs a gyerekkel, de jó, ha a szülői kérdésekben jártas tanácsadóval lehet beszélgetni. Amiatt sem kell pszichológushoz fordulni, hogy mennyit járjon külön órára a gyerek, mennyit sportoljon, de ezt is jó (lenne) megbeszélni valakivel. A nevelési tanácsadónak nem ez a funkciója, hanem az, hogy a problémás gyerekek helyzetének megoldását segítse, kezelje. Összességében ezek tehát nem a szülőt meghaladó gondok, hanem kifejezetten a szülők gondjai, amire nem mindig tudják a választ.

Korábban az idősebb generációk „tanították” a fiatal családokat. Ez ma már miért nem működik? Vannak egyáltalán generációs válaszok egy ilyen rohanva fejlődő világban?

Valóban kézenfekvő lenne a családi minták használata, amit egyébként meg is teszünk, de ez már nem elegendő, s ennek több oka is van. Egyrészt a társadalmi minták jelentősen megváltoztak és folyamatosan változnak, régebben ezek sokkal inkább azonosak voltak az azonos élethelyzetben élők körében. Ma viszont nagyon sok eltérő modellt mutatnak a médiák, és mindegyik mellett látunk, tapasztalunk fontos érveket. Kiderült néhány dologról, amiről régen azt hittük, hogy jó, hogy mégsem jó vagy nem úgy jó, ahogy eddig hittük. Felerősödtek dolgok, amiket régebben nem tudtunk, csak ösztönösen csináltunk jól. A társadalom, a családok régebben türelmesebbek voltak, ma viszont mindenki siet és siettet másokat, és ez nem jó. Nem jó, hogy ha segítünk a gyereknek, hogy hamarabb járjon, mert a kúszás-mászás és az azt követő ülés, nagyon fontos a gyerekek idegrendszerének fejlődése szempontjából, s ha ezeket nem csinálja elég ideig, akkor kimaradnak fázisok és bár járni talán hamarabb fog, de más dolgokban viszont el fog maradni és ez később nemcsak a mozgásában, hanem a matematikai képességeiben, vagy esetleg a kreativitásában jelent majd hátrányt.

Fotó: Antal-Ferencz Ildikó

A többgenerációs együttélés nemcsak azért volt a gyerek szempontjából szerencsés, mert az előző generációtól lehetett tanulni, hanem azért is, mert természetesebb volt az a fejlődési, nevelődési közeg, nem mindent az anyának kellett megoldani, ami ma egyébként nagyon sokat kivesz belőlük. Ma természetesen sok dologra nincs válasz az előző generációktól, ilyen például az digitális világ, az online tér, amiről nem tudjuk, hova vezet. Viszont a gyerekeknek – mint ahogy az egészséges személyiségű felnőtteknek is – valódi kapcsolatokra, személyes együttlétekre van/lenne szükségük, és ezt semmilyen online kapcsolat nem tudja megadni, csak legfeljebb annak látszatát tudja kelteni.

Mit tud megtanítani egy szülői-családi tanácsadó a családoknak?

A szülői-családi tanácsadó remélhetőleg nem megtanítani akar, hanem láttatni akar és elgondolkozni segít. Megmutatja, hogy a fogmosás nem hatalmi kérdés, hanem szabály, keret, ami szerint működik az életünk. Azt segíti a szülőknek elfogadni, hogy egyrészt addig, amíg nincsenek jól kialakított határok és szabályok, addig a gyerekek sem érzik jól magukat, másrészt a túlszabályozottság elveszi a gyerek önállóságát, személyiségét, meggátolja a fejlődését.

És mi az, amit nem lehet megtanítani, azaz mennyire kell a tapasztalás?

A tapasztalás mindenkinek kell, mert ez az alapja a változásnak, amitől nemhogy nem kell félni, hanem kifejezetten el kell fogadni, hogy nem baj, ha valamit másként akarunk csinálni, mint eddig, határozzuk el, kezdjük el, és néhány hónap múlva meg fog jönni az eredmény, csak ne várjuk, hogy „egyszer már megmondtam” mondatunkra azonnal megváltozik minden.

A tapasztalás és a tanácsadói segítség azért is kell, mert ha ezerszer elmondunk dolgokat és mégsem működik, akkor ezek segítenek abban, hogy magunkba is nézzünk, mi hogyan intézzük dolgainkat. A gyerekeink sokkal többet és markánsabban tanulnak abból, amit csinálunk, mint amit mondunk nekik.

Melyek a tervezett képzés technikai részletei?

A képzést a jelentkezések függvényében ősszel, de legkésőbb tavasszal tervezzük indítani, amennyiben lehetséges, kihelyezett csoportokban, egy-egy pályázónál. Az alapképzés 5*20 óra, azaz 5*2 nap, a tematikus képzések 1-1 napot vesznek igénybe. Az alapképzést úgy tervezzük, hogy egy résztvevő számára fél év alatt el lehessen végezni, a tematikus képzések ezek után következnek, negyedévente egy-egy alkalmat tervezünk.

A költsége a lehetséges pályázati összeg 2-3%-a, a hatása pedig az, hogy ezek az emberek, akik a Szülőnek lenni program minősített tanácsadói lesznek, a saját környezetükben előre meghirdetett alkalmakon, iskolákban, közösségi tereken, beszélgetéseket tudnak kezdeményezni, és ezzel sokak számára tovább tudják adni azokat a gondolatokat, amelyeket itt tanulnak.

Vizsga is lenne a végén?

A végén természetesen lenne egy záró megbeszélés, de nem ez a legfontosabb, hanem a megfelelő tanácsadói attitűd elsajátítása és azokkal a témakörökkel való megismerkedés, amelyek nélkül nem tanácsadókká, hanem megmondó emberekké válnának a hálózat tagjai. A tudást mindig lehet bővíteni és mélyíteni, a megfelelő hozzáállást kell megszerezni a képzéseken. Ez a folyamat, a reményeim szerint a résztvevőkben is – hiszen köztük is sok a szülő – változásokat fog eredményezni, s ez a legbiztosabb alapja annak, hogy a jövőben ők is eredményes segítők lesznek. A képzésről egyébként a www.szuloneklenni.hu oldalon lehet további részleteket olvasni.