Egy osztrák nagycsaládos nagymama története: öt gyermek, kilenc unoka

Helga 1945-ben született Hollabrunnban, apját nem ismerte. Anyja határozott, önálló nő, aki később még két gyermeket hoz a világra eltérő apáktól, akik közül egyikkel sem él együtt. A szülői házban nő fel anyjával és két féltestvérével, három nagynénivel, nagyszülőkkel, hét kecskével és két disznóval. A család pénzügyileg nem áll jól, de a tej és hús, amit a gazdaság ad, meg a kertben termesztett zöldség elég a jóllakáshoz. Ez az életmód Helgát önállóságra és függetlenségre neveli. Interjúnk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
interjú
2018. január 15. Kepler Laura

Helga: A gyermekkorom nem volt egyszerű és oltalmazott. Az iskola mellett dolgoznom kellett otthon, miközben a nagyapám epilepsziás rohamai félelmetesek voltak. Mit teszel kis gyerekként, amikor mellette egy nagy ember hirtelen ordítozva, görcsökben a padlóra zuhan? Gyámoltalan vagy, túlterhelt és rémült… De szerencsére feltaláltam magam. Nem voltunk egy “ideális család”, de én boldog gyerek voltam.

Tanulásra volt lehetősége?

Helga: Az általános iskola elvégzése után két évig egy kereskedelmi iskolába jártam Bécsben, majd irodai munkát vállaltam. Később a hollabrunni postán tudtam elhelyezkedni. Ez döntő fontosságú szerepet játszott az életemben, mert amikor 1972 elején a szülői házzal szemben egy új postaépület épült, az építési felügyelettel megbízott pallér belém szeretett és pár hónappal később összeházasodtunk.

Mi történt azután?

Helga: Igen, munka mellett felépítettünk egy házat Hollabrunnban a város szélén, kb. 1,5 km-re a városközponttól, ahol a munkahelyem volt. A férjemnek szüksége volt az autóra, mert az építkezései gyakran nagyon messze voltak. Így én mindig gyalog mentem munkába. Később ez a gyerekekkel, babakocsival és bevásárlással eléggé megterhelővé vált. A hétvégi nagybevásárláshoz gyakran 20 km-t utaztunk.

Hány gyerekük van?

Helga: Mindig is vágytam rá, hogy öt gyerekem legyen. Szerettem volna egy igazi nagycsaládot, amiben gyerekként nem volt részem. Végül hat gyermekem született… Az ötödik három hónaposan meghalt agyhártyagyulladásban. Ez nagyon, nagyon fájdalmas volt. A legrosszabb, ami csak történhet egy szülővel. Még mindig fáj, ha rágondolok.

A gyerekek mellett tudott még dolgozni? Segített valaki ebben?

Helga: Az első két gyereknél még visszamentem dolgozni. Volt egy nagyon segítőkész szomszédasszonyom, később egy barátnőm is, akik sok szeretettel vigyáztak a gyerekekre. A férjem lecsökkentette a munkáját négy napos munkahétre, hogy többet lehessen velünk. A harmadik gyereknél felmondtam, nem akartam, hogy a gyerekeim idegenek neveljék.

Energikus, határozott nő. Hogyan nevelte a gyerekeit?

Helga: A gyermeknevelésről inkább konzervatív elképzelésem volt. A gyerekeknek szerintem határokra van szükségük, de szabadságra is. Fontos volt számomra, hogy a képességeikhez képest maximálisan teljesítsenek. Ebben szigorú voltam. Mindannyian nagyon jó felkészítést kaptak és szakmailag sikeresek. A házunk mindig tele volt gyerekekkel. Sok barát jött hozzánk játszani, enni és aludni. Mindig vidám hangulat volt és sok minden zajlott. Mindig nagy öröm, ha újra találkozom velük, most már felnőttként.

Miután a gyerekek felnőttek, újra munkába állt?

Helga: Igen. Először egy könyvkiadónál helyezkedtem el, az ügyfélszolgálaton. Ez csak pár óra elfoglaltságot jelentett hetente. Így mellette besegítettem az unokatestvérem pékségében. Fél hatkor péksütemény kiszállítás, azután értékesítés.

Később elveszítette a férjét…

A férjem egy autóbalesetben eltörte a nyakcsigolyáját, amit sokáig senki sem vett észre. A fájdalmaira erős gyógyszereket kapott, amiknek a következménye lett a szélütés. Azonnal meghalt. Nem sokkal ezután az anyám is szélütést kapott, őt évekig ápoltam. Eladtam a férjemmel épített házunkat és visszaköltöztem a szülői házba.

Honnan származik különleges kötődése Magyarországhoz?

Helga: A férjem Burgenlandból származott. Az apja magyarországi német volt, az anyja Budapestről származott. Nagyon szeretném tudni, vannak-e még rokonok, leszármazottak Magyarországon. 1979-ben utaztunk először szabadságra a Balatonhoz. A férjemnek volt egy barátja Badacsonyban, akinél ezek után szinte minden évben megszálltunk. Amikor meghalt, a közelben találtunk egy másik lakást. Nagyon szeretem ezt a vidéket, a kis strandot. Sokat kirándultunk a környékre és átmentünk komppal Fonyódra is. Még ma is megyünk Badacsonyba a családdal; a kis strand változatlan, ugyanolyan, mint azelőtt. Az unokáim is jól érzik magukat ott.

És hogy áll a magyar nyelvvel?

Helga: A férjem beszélt magyarul és megpróbált bennünket is pár szóra megtanítani. Ez elég volt a bevásárláshoz, mutogatással kiegészítve. Páran beszéltek egy kicsit németül is. Négy évvel ezelőtt belevágtam egy magyar nyelvtanfolyamba Hollabrunnban. Sokat vigyázok az unokákra, így kevés a szabadidőm, és sajnos nem haladok úgy, ahogy szeretném.

Hány unokája van?

Helga: Kilenc unokám van, 3-tól 19 évesig. Sokat segítek a gyerekeimnek azzal, hogy napközben felügyelem az unokákat, néha este is, hogy a szülőket mentesítsem. Sok örömet okoz ez nekem és a gyerekek is szívesen vannak nálam. Két unokám messze lakik, őket sajnos csak a családi ünnepségeken látom.

Nemcsak az unokázásban aktív…

Helga: Tag vagyok egy lakótelepi egyletben, amely támogatást nyújt házépítéshez, és egy bortársaságban, akikkel rendszeresen találkozunk a heurigerben (termelői borkimérés – a szerk). Egy évvel ezelőttig szombatonként jártam még a pékségbe kisegíteni. A lányom a városunkban tanácstag lett, így most még őt is támogatom a politikai munkájában.

A családi összetartás tehát erős…

Helga: Egy ilyen nagycsaládban mindig van ok az ünneplésre. De akkor is gyakran találkozunk, ha nincs épp ünnepelni való. És hogy mindig tudjuk, kivel mi történik, létrehoztunk egy WhatsApp csoportot is. Így gyorsan tudjuk egymást tájékoztatni, ha valami történik.