„Elkezdtem sírni és nem tudtam abbahagyni…” – egy védőnő-hallgató tapasztalatai a terhességmegszakításról
Zsuzsa (nevezzük így) védőnőnek tanul, végzős egy vidéki egyetemen. Az egyik gyakorlat alkalmával több abortuszon is részt vett. Arról kérdeztük, mennyire készítették fel a hallgatókat arra, hogy mi fog történni, illetve, hogy mennyire hangsúlyozták azt a terhességmegszakítást végzők, hogy itt most egy magzat életét oltják ki.
Családháló: A gyakorlat során nem volt kötelező abortuszokon jelen lenni. Miért döntöttél úgy, hogy látni szeretnél ilyen beavatkozást?
Zsuzsa: Mert régóta érdekelt. Az abortusz nyilvánvalóan gyilkosság. Egyszer láttam a Facebookon egy képet a következő felirattal: „Akik az abortuszt támogatják, azok már megszülettek.” Ez nagyon elgondolkodtatott, és szerettem volna látni, mi is történik pontosan a gyakorlatban egy terhességmegszakítás során.
CSH: Nem tartottál attól, hogy ez az „élmény” túlságosan megrázó lesz számodra?
Zsuzsa: Egyáltalán nem, és talán éppen ezért nagyon meglepődtem, amikor egészen közelről, „élesben” láttam, mi is zajlik egy abortusz során. Elkezdtem sírni és nem tudtam abbahagyni. Addig nem is gondoltam bele igazán, mi is történik, de most pár centiméterről láttam, ahogy egy kis emberi lényt, akiből egy tündéri aranyos kisbaba lehetett volna, vákuummal kiszívnak és szabályszerűen feldarabolják.
CSH: Az abortuszon jelen lévő kórházi személyzet, orvosok, asszisztensek mondtak bármit, felkészítettek titeket a látványra, a sokkra?
Zsuzsa: Velünk nem nagyon foglalkoztak, így csak az elhangzó információkból tudtunk meg pár dolgot, például, hogy hányadik hétben van a kismama. Sokszor láttam mindössze 15-16 éves kislányokat abortuszra jönni.
CSH: Milyen volt a személyzet, az orvosok hozzáállása az abortuszhoz, illetve az abortuszt végeztető nőhöz?
Zsuzsa: Semmilyen, pontosabban a lehető legmélyebb megvetést lehetett érezni rajtuk. Csak néhány szót vetettek oda a nőknek, lányoknak, és már csinálták is a beavatkozást. Húsz perc alatt megvoltak – úgy dolgoztak, mintha futószalag mellett állnának. Egy délelőttbe belefért 9-10 kisműtét is.
CSH: Érezted azt bárkiben, hogy tudatában vannak annak, hogy egy kis életnek vet véget?
Zsuzsa: Nem. Persze lehet, hogy ezt csak úgy lehet kibírni, ha teljes közönyösségbe menekülnek és kizárják az ilyen gondolatokat.
CSH: Összesen hat abortuszon vettél részt. Te is éreztél hasonló közönyösséget kialakulni magadban?
Zsuzsa: Igen – már a második terhességmegszakításnál ürességet éreztem, miután az első abortusz látványa nagyon megrázott. Az járt a fejemben, hogy most már tudom, mit csinálnak, tudom, mire számíthatok… de persze minden alkalommal szörnyű volt látni, ahogy a vákuum szívta ki a magzat testrészeit, amelyeket a felismerhetetlenségig összeroncsoltak.
CSH: Ha te állnál ott egy abortuszt végeztető kislány mellett, mit mondanál neki?
Zsuzsa: Amikor láttam, hogy ott ül az a 15 éves kislány a műtétre várva, és nyomkodja az okostelefonját, nagyon szívesen elbeszélgettem volna vele arról, tudatában van-e annak, hogy mire készül? De persze ennél sokkal fontosabb lenne a megelőző felvilágosítás, amelynek keretében elmondhatnánk, milyen veszélyei vannak a terhességmegszakításnak, hogy lelkileg mennyire sérül majd, s hogy egész életében nem fogja tudni feldolgozni azt, hogy elvetette a magzatát. Az ilyen beszélgetések talán hozzájárulnának ahhoz, hogy minél kevesebben döntsenek a terhességmegszakítás mellett, de amíg az abortuszt a fogamzásgátlás egyik módjának tekintik, nehéz bármit tenni. Előfordult olyan nő is, aki láthatóan nem saját akaratából jött elvetetni a babát, hanem a szülei vagy a párja nyomására. Ezekre a helyzetekre is jó lenne megoldást találni.
Ha Te vagy akárki a környezetedben krízishelyzetben van és segítségre szorul, hívd ingyenesen a 116-123, vagy 06-80-820-111 telefonszámot! További infó itt és itt!
