Elváltunk – lehet boldog, kiegyensúlyozott a gyerek?

A válás mindegyik fél számára veszteség, valaminek a kudarca. De hogyan látja mindezt egy gyerek, mit jelent egy 6-10-14 éves számára az, hogy apu és anyu már nem szeretik egymást? Gila Eszter pszichológussal a válás gyerekekre gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

 – Egyszer egy híres elvált apuka azt nyilatkozta, hogy a gyerekein, még felnőtt fián is azt látja, saját legitimitásukat érzik megkérdőjelezve azáltal, hogy a szülei nem élnek együtt. Valóban ennyire mély szakadást okoz egy ilyen helyzet? Mit jelent az egy gyereknek, hogy apu és anyu már nem szeretik egymást?

 – A fontosabb kérdés talán inkább az, hogy hogyan fogja látni a gyerek, hogy anya és apa még mindig szeret engem…bármilyen korosztályról van is szó, erre legyenek figyelemmel a szülők! A gyerekek jobb esetben egy biztonságos, de mindenképpen megszokott, általuk jól ismert közegben élnek/éltek, aminek a válással vége szakad. Még a felnőtt gyerekek is nehezen élik meg, hogy az, amiben felnőttek, nincs többé. Tulajdonképpen egy traumát élnek át, amin sikeresen túl lehet lépni, de ebben a közvetlen környezetnek egymással együttműködve van feladata.

 – Hogyan éli meg egy gyerek a válásig vezető utat? Látja a szülei szenvedését, a kapcsolat haldoklását akkor is, ha nincs hangos szó? Előfordul, hogy hideg zuhanyként éli meg, vagy hogy már ő maga is várta, mikor jön a megkönnyebbülést hozó döntés?

 – A gyermek életkora természetesen sokat számít; a kisebb gyermekek bizonyos kor előtt „csak” az intuícióikra támaszkodhatnak, hiszen szemben a kognitív képességeikkel, ezek sokkal élesebbek. Ugyanakkor a nagyobbak is hajlamosabbak inkább a szívükkel figyelni, mint az elméjükkel. Ennek köszönhetően a kapcsolat fázisait folyamatosan átélik és viselkedésükben bizonyos formában tükrözik is. Személyközi kapcsolatainkban akaratunk ellenére is közvetítünk olyan üzeneteket, amiket a gyerekek ösztönösen, azonnal fognak. Ráadásul ismerjük azt a tényt, hogy a verbális kommunikációs csatorna lényegesen elenyésző a nonverbális jelek mellett. Érdekes megfogalmazás a „kapcsolat haldoklása” fordulat, mert tényleg erről van szó. A válás egy gyászfolyamat, ami nem a bejelentéssel kezdődik. Hiába érezzük, tudjuk, hogy „meg fog halni’, de, amikor bekövetkezik, az hideg zuhany, hiszen a legtöbb esetben irreverzibilis, azaz visszafordíthatatlan. Mint a halál…

  – Általában két álláspont csap össze, ha válásról esik szó. Az egyik szerint a gyerek érdekében meg kell mindent tenni még egy rossz kapcsolat összetartásáért is, a másik viszont azzal érvel, hogy egy negatív légkörű családban a gyerekek csak szenvednek. Hol az igazság? Egyáltalán létezik ilyen helyzetben jó döntés?

 – Igazságot tenni nem akarok, de én inkább az utóbbival értek egyet. A gyereknek a legfontosabb, hogy egy kiszámítható, következetes és legfőképpen szeretetteljes légkörben nevelkedhessen. Egy működésképtelen, rossz családi légkör ezt semmiképpen sem tudja biztosítani. Ennek értelmében azt gondolom, hogy létezik jó döntés.

 – A gyerekek sokszor önmagukat vádolják azért, mert “apu elment”, olyan is van, hogy saját rosszaságukat tartják a válás kiváltó okának. Mit tehet a szülő, hogy enyhítsen ezen a természetes szorongáson? Egyáltalán tisztában vannak vele a felnőttek, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell?

 – Ez egy természetes reakció. Ha van valami, ami minden válásnál megjelenik, az a gyerek részéről az önmaguk hibáztatása. A szülő egyetlen, de annál fontosabb dolgot tehet: kommunikáljon. Ha kell, ezerszer is mondja el, hogy az ő döntésük és az ő kapcsolatuk ment tönkre, ami az ő viselkedésük és érzelmük miatt nem működött. Fontos, hogy ez az érzés nem mindig kerül kimondásra, viszont ennek ellenére valamilyen formában mindig megjelenik, így erre mindenképpen ki kell térni a beszélgetésekben.

 – Van másik ilyen automatizmus, amire szintén oda kell figyelni?

 – Amire szintén számíthatunk, hogy minden meg fog tenni, hogy a válást megakadályozza. Ez alatt azt értem, hogy mindenféle viselkedést be fog vetni, hogy a szülők addig is rá figyeljenek. Ilyenkor bizonyos fokú semlegességgel kell reagálni, mert akkor fogja érezni, hogy amit tesz, az hatástalan. A tüneteket természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, de azt tudatosítani kell, hogy a döntést már meghozták és e szerint fognak a továbbiakban is cselekedni.

 – Hogyan lehet enyhíteni a válás kiváltotta érzelmi sokkot? Egyáltalán mire kell fokozottan odafigyelni akár a szülőknek, akár a környezetnek, mivel tudunk segíteni (pl. a fiúnak legyen megfelelő apamintája, a másik félről tisztelettel beszélni, a tanár vegye figyelembe, min meg keresztül a gyerek, stb.)?

A szülők tudatosítsák, hogy a válás az ő feladatuk! A döntéseket nekik kell meghozni, a felelősséget nem rakhatják a gyerekek vállára. Ne a döntésekre, hanem az érzelmek kifejezésére ösztönözzük a gyereket, beszélgetni kell. Viszont arra nagyon kell figyelni, hogy ne próbáljuk megmondani, mit érezzen. Mondjuk el a döntésünket, de ne magyarázkodjunk. Egyszerűen hallgassuk meg őt. Füllel, szemmel vagy szívvel. Valamilyen csatornán el fogja mondani. Innen fogjuk tudni, hogyan segítsünk.

Külső segítséget abban az esetben fontosnak tartanék, ha azt vesszük észre, hogy a gyerekünknek öntjük ki a szívünket. Nem „emelhetjük” a társ szerepébe. Ő továbbra is a gyerek és ilyen nagy felelősséget nem bírna el. Figyeljünk arra, hogy ne próbáljuk őt „kiengesztelni” engedékenységgel. A régi helyzetet ne következetlenséggel és rugalmasabb határokkal kompenzáljuk. Ebbe a hibába könnyen beleeshetünk, de ilyenkor pont az lenne a jó, ha szabályokat alakítanánk ki. Lehetőleg mindkét szülőnél azonosakat. Ha tehetjük, a környezet (óvoda, iskola stb.) ne változzon.

Fontos tudnunk, hogy a válás egy olyan feszültségi szintet eredményez, amire szorongással reagál a gyerek. Ennek pedig két fő kifejeződése lehet: agresszív, vagy passzív lesz. A lényeg, hogy a viselkedése bizonyosan meg fog változni, de ez természetes. Azt kell észrevennünk, hogy ez milyen mélységben és mennyi ideig tart. Tehát a figyelmünk ne a saját fájdalmunk és sértettségünk köré csoportosuljon. Ami fontos még, hogy a másik szülőt semmiképpen se tüntessük fel rossz színben. Ne kényszerítsük, hogy válasszon közülünk. Ne használjuk a gyereket postásnak és felderítőnek sem. Ne használjuk fel a gyereket arra, hogy egymás orra alá borsot törhessünk.

 – Hatással van a szülők válása a gyerek társas kapcsolataira, élete későbbi alakulására? Esetleg nehezen köt majd mély barátságokat, félni fog az elköteleződéstől, maga is elvált lesz?

 – Életünk alakulására minden hatással van, ami otthon történik. Ebbe természetesen a válás is beletartozik. Én azt gondolom, hogy a válás maga egy okozat és természetesen egy fontos lépés a család életében, de inkább az okokban látom nagyon a hatásokat. Ez egy trauma, ami krízishelyzetet eredményezhet. Ezt kezelni kell. De ha sikeresen megtörtént, akkor akár abból a szempontból pozitív hatásai is lehet, hogy önismeretében, megküzdési stratégiáiban sokkal biztosabb és stabilabb lesz a gyerek.

– A legtöbb szülő egy ilyen helyzetben attól retteg, hogy egy életre szóló sérülést szerez a gyermeke. Valóban így van? Hiszen napjainkban már az a ritkább, ha házas szülő van egy általános iskolai osztályban? Lehet boldog, kiegyensúlyozott gyerek, akinek elváltak a szülei?

 –  A válaszom egyértelmű és határozott IGEN. Amennyiben arra törekszünk, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön (ez alatt nem azt értem, hogy elhallgatunk dolgokat és „burokban” tartjuk), akkor hosszú távon bizony újra boldog és kiegyensúlyozott életet élhet.