Erőszak a családban

„Találkoztam olyan esettel, amikor a házaspár egyik tagja meghatározta a társának, mikor mehet el otthonról, kivel találkozhat, kit hívhat fel telefonon, hazatérve pedig meg kellett mutatnia a telefonját, hogy kit hívott, kivel levelezett” – mondta a csalad.hu-nak Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális fejlesztési igazgatója. A szakemberrel a családon belüli erőszakról beszélgettünk, és arról, hogy mit lehet tenni ellene.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. május 18. Csontos Dóra

„Találkoztam olyan esettel, amikor a házaspár egyik tagja meghatározta a társának, mikor mehet el otthonról, kivel találkozhat, kit hívhat fel telefonon, hazatérve pedig meg kellett mutatnia a telefonját, hogy kit hívott, kivel levelezett” – mondta a csalad.hu-nak Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális fejlesztési igazgatója. A szakemberrel a családon belüli erőszakról beszélgettünk, és arról, hogy mit lehet tenni ellene.


A családon belüli erőszak fogalom azokat az eseteket definiálja, amikor az egyik családtag olyan cselekedeteket hajt végre, amelyekkel testi, lelki, anyagi vagy jogi dominanciát gyakorol a másik fél fölött. Mivel tudná tapasztalatai alapján kiegészíteni ezt a száraz meghatározást?

Rácsok Balázs: Mindez így van, de fontos, hogy a családi erőszakot a szűk családon kívül szélesebb körben kell értelmezni. Családon belüli erőszak elkövetője lehet például akár az élettárs, a nagypapa, a nagymama vagy akár távolabbi rokon is.

Felsorolna néhány konkrét családi esetet, mi minden fordulhat elő az életben, amire a szerencsésebbek nem is gondolnának? Milyen történetekkel találkozott már munkája során?

RB: Sajnos a bántalmazások spektruma nagyon széles. Találkoztam például olyan esettel, amikor a házaspár egyik tagja megszabta a társának, mikor mehet el otthonról, kivel találkozhat, kit hívhat fel telefonon, hazatérve pedig meg kellett mutatnia a telefonját, hogy kit hívott, kivel levelezett. Nos, bizony ez az eset is bántalmazásnak minősül. De olyannal is találkoztam, hogy az apa rövidre nyírta a lánya haját, azért, hogy ezzel megaláztatást, fájdalmat okozzon, nemcsak neki, hanem a feleségének is. Aztán sajnos gyakoriak a családon belül brutális bántalmazások is, sőt, arra is akad példa, amikor a nő provokálja, szidalmazza a párját, hogy az megüsse őt. Az ilyen kapcsolatoknak egy közös jellemzőjük van, mégpedig az, hogy ajánlott menekülni belőlük.

Ki lehet erőszaktevő a családban? Kizárólag az apa? Vagy az anya is? Netán a gyerek?

RB: Mindenki lehet erőszakos, de persze főként a szülők szoktak azok lenni. Fontos azonban, hogy kerüljük azt a sztereotípiát, amikor a bántalmazó szerepet kizárólag az apákra osztanánk. És hogy lehet-e erőszaktevő egy gyerek? Igen. Ugyanis sajnos nem ritka az olyan eset, amikor végre sikerül elmenekülnie a családnak a bántalmazó családtag elől, kezdődhetne az új, boldogabb életük, ám akkor a legnagyobb gyerek átveszi a bántalmazó szerepet, és ő kezd uralkodni a családon, folytatva ugyanazt, amit korábban mintaként látott. Az ilyen gyereket azonban nem szabad bűnbakként kezelni, inkább segítséget kell nyújtani neki.

A családon belüli erőszak arról szól, hogy az erőszakoskodó hatalmat akar gyakorolni a másik fölött?

RB: Igen, a bántalmazó kontroll alatt akarja tartani a másikat, és azt akarja kifejezni, hogy „te az enyém vagy, én pedig azt csinálok veled, amit akarok!”

Az erőszaktevő feltétlenül agresszív személyiség az élet minden területén, vagy előfordul, hogy máshol, például a munkahelyén vagy a baráti kapcsolataiban nyoma sincs az agresszivitásának?

RB: Gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor a bántalmazó közvetlen munkatársai vagy a szomszédok képtelenek elhinni, hogy ismerősük milyen is otthon valójában, hiszen soha egy rossz szót nem szólt senkihez, agresszivitásnak sosem mutatta semmiféle jelét.

Tehát nem feltétlenül a sokszor hangoztatott társadalmi közönyt kell keresni a mögött, amikor a bántalmazottak ismerősei nem veszik észre a bajt, és ezért nem is mutatkoznak segítőkésznek?

RB: Bizony, fontos tudni, hogy a bántalmazóknak kifinomult technikáik vannak cselekedeteik álcázására. Pontosan tudják például, hogy hova kell ütni ahhoz, hogy annak ne látszódjon a nyoma.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet „Vedd észre!” címmel kampányt indított a családon belüli erőszak ellen. Mit kívántak elérni az akciójukkal?

RB: Az elgondolkodtatás volt a célunk. Egy elég furcsa kép jellemzi ezt a kampányt: egy család, amelyben néhány családtag fejére vigyorgósra rajzolt papírzacskót raktunk. Ennek egyik fontos üzenete az, hogy az erőszak elszenvedőjének gyakran azt kell sugallnia a külvilág felé egy kényszeredett mosollyal, hogy minden rendben van. A másik üzenet pedig az, hogy kerüljük a sztereotípiákat, hiszen a vigyorgó zacskó a családban bárki fejére rákerülhet, bárki lehet bántalmazó, bárki lehet bántalmazott, ezek a szerepek nincsenek leosztva. Harmadrészt azt is el akartuk érni, hogy ne csak a fizikai és a szexuális erőszakról beszéljünk a kampányban, hanem arról is, hogy jóval szélesebb a spektrum, vannak olyan egyéb viselkedésformák, amelyekről szintén tudni kell: az érzelmi elhanyagolás, az izoláció, a megfélemlítés, a lelki bántalmazás.

Jobban kellene tehát figyelnünk egymásra, és észrevennünk a különféle bántalmazások jeleit a környezetünkben?

RB: Igen, a „Vedd észre!” szlogen erről is szól. És persze ösztönözni akarja az érintetteket, hogy ha észreveszik a bajt, akkor minél hamarabb próbáljanak meg kilépni az elromlott kapcsolatukból. Tudniillik az idő múlásával egyre nehezebb kilépni.

Ha a kapcsolati erőszak miatt félresiklik egy család, attól tehát még együtt maradhat?

RB: Ez mindig az erőszakosság mértékétől függ, de az esetek jelentős százalékában azt tapasztaljuk, hogy a bántalmazó kapcsolatok válással végződnek. Persze csak akkor, ha az elszenvedők eljutnak odáig, hogy lépni mernek. Mert azt is tudni kell, hogy a bántalmazottak gyakran nem mernek cselekedni, és képesek évtizedekig bántalmazotti kapcsolatban élni.

Mitől rettegnek? Attól, hogy a bántalmazó a válás után is megtalálja őket?

RB: Igen, ez tipikus. A bántalmazottak általában csak akkor mernek kilépni a kapcsolatukból, ha úgy látják, biztonságban vannak. Ha azt tapasztalják, hogy olyan segítő rendszer működik Magyarországon, amelyben van esély arra, hogy elmenekülhessenek és elbújhassanak egy titkos helyen, ahol nem kell attól tartaniuk, hogy rettegett párjuk bármikor rájuk akad. Mindebből pedig nyilván már az is világos, hogy ha valaki kilép a bántalmazói kapcsolatából, akkor gyökeresen új életet kell kezdenie.

Működik ma Magyarországon ilyen biztonságot kínáló rendszer?

RB: Úgy látom, hogy 2005-ben elkezdődött a rendszer kiépítése, amely azóta is folyamatosan fejlődik. Jelentős változások történtek, de a hálózat korántsem tökéletes még. Azonban immár tizennégy olyan krízisközpont működik az országban, ahova el lehet menekülni. Állami finanszírozással titkos menedékházat működtetünk mi magunk is, és az ilyen központok finanszírozását idén megemelte a kormányzat, annak érdekében, hogy minél több szakembert lehessen bevonni a programba. Ezenkívül országszerte működnek úgynevezett „félutas házak” is, hogy akik új életet szeretnének kezdeni, akár öt évig olyan lakásban lakhassanak, ahonnan ismét elindulhatnak.

Mennyire biztonságos ez a rendszer?

RB: A menedéket nyújtó hálózat biztonságos. Gyenge pontok inkább a bírósági tárgyalásokon vannak, amikor például közös folyosón kell várakoznia a bántalmazónak és a bántalmazottnak. De itt is vannak olyan praktikáink, amelyeket a jogászaink alkalmaznak: kérik például a bírót, hogy a bántalmazót fél órával hamarabb hívja be, és fél órával később is engedje el a tárgyalásról. Ez azonban még csak egy trükk, ami nem azt jelenti, hogy a szabályok garantálják az ismételt és nem kívánt találkozás elkerülését. Összességében azonban úgy látom, elindult egy kedvező folyamat Magyarországon, és léteznek már olyan rendszerek, amelyek valódi segítséget nyújtanak.