„Etettem, itattam, de mindig meghalt”

Vallási kérdés-e az abortusz? Fel lehet-e dolgozni valaha, ha egy anya a gyermeke elvetetése mellett dönt? Van-e olyan érv, helyzet, amellyel igazolni lehet? Többek között ezekről beszélgettünk az abortusz.hu alapítójával.

Olaj Anett egy vallásos nő, de nem volt mindig az. A filozófus végzettségű anya ma három gyermeket nevel férjével, egyetemistaként azonban hozott egy döntést, amelyet azóta megbánt: elvetette egy görbe éjszaka után fogant gyermekét. Később megtért, ettől még nem tartja kizárólag vallási kérdésnek az abortuszt. Honlapot indított, hogy főleg fiatalokat, krízisterheseket tájékoztasson a témáról, illetve egy másikat azért, hogy abortuszon átesett nőknek segítsen. Az alábbi videó tanúságtétel, készüljenek fel, hogy könnyek nélkül nem nagyon lehet végignézni, utána az interjú.

– Abortusz-témában igen sokféle honlap, kiadvány létezik, miért gondolta úgy, hogy szükség van egy újabbra?

– Ez egy olyan kérdés, amelyben a ’minél több, annál jobb’ elve érvényesül. Ha meg tudok szólítani akár csak plusz tíz embert, már megérte. De a motivációm nem ennyiből áll: úgy érzem, én személyesen ezt a feladatot kaptam, szükséges, hogy krízisterheseket megszólítsak. Másrészről úgy látom, hogy a hasonló tematikájú, segítésre létrejött fórumok jó része más irányba indult, mint ami szerintem szükséges ebben a kérdésben. Ők már a döntés utáni helyzettel foglalkoznak, nem az az előtti, talán még kritikusabb állapottal. Azokkal, akik tényleg kétségbeesetten próbálnak megoldást találni, helyes döntést hozni, valójában kevesen foglalkoznak. Főként azokkal nem, akik az abortusz melletti döntést gondolják a legegyszerűbb és legjobb megoldásnak egy krízishelyzetben.

– Az egyértelmű, hogy Ön nem ez utóbbit tartja a helyes döntésnek, miért?

– A magam tapasztalatából tudok kiindulni. Mielőtt elkövetjük azt a bűnt, baklövést, hogy megölünk egy gyermeket, nem tájékozódunk, nincs annyi információnk, tudásunk, hogy rájöjjünk, ebben a kérdésben valójában nincs választás. Szeretném ezt a tudást mindenkinek átadni.

– Egy olyan szituációt sem tud elképzelni, amely lehet mentség az abortuszra? Például egy a terhesség korai szakaszában felismert genetikai betegség?

–  Nem. Nem szeretném, ha valaha is döntenem kellene hasonló esetben, mert biztosan elképesztően nehéz, embert próbáló feladat, ugyanakkor azt tapasztalom, hogy sok szülő, aki éppen a kérdésben feltett esetben a megtartás mellett döntött, azóta is boldog.

– Akkor is, ha mondjuk egy napot élt a gyermeke?

– Igen, akkor is. Akkor is ha egy évet élt, vagy ha 10 évesen egy baba értelmi szintjén van. Mindegyik így döntő szülő azt mondja, nem véletlen történt úgy, ahogy történt, és különleges kapocsról, kiemelt szeretetről számolnak be ezekkel a gyerekekkel kapcsolatban. De, hogy a másik oldalt is lássuk: akik az elvetetés mellett döntöttek, szintén nagyon nagy arányban azóta is szenvednek a döntésüktől.

– Mennyire vallási kérdés az abortusz? Most az árkok mintha itt húzódnának valahol, van vallástól független erkölcsi hozzáállás ehhez a kérdéshez?

– Szerintem nem itt kell meghúzni ezt a határt. Minden emberbe „bele van írva” az élet szeretete és tisztelete, ahogyan saját magunk szeretete is, ez nem pusztán vallási kérdés. Azt lehet mondani, hogy akik abortusz-pártiak, azok jórészt nem vallásosak, azt azonban nem, hogy az ellenzők ugyanilyen hányada vallásos lenne vagy vallási alapon ellenezné. Ez nagyon fontos különbség.  Az, hogy engem személy szerint egy vallásos élmény vezetett rá, hogy felismerjem, rossz döntés volt az abortuszom, szintén nem jelenti ezt. Ez sokkal mélyebben van írva az emberbe annál, hogy csak a vallás felől közelítsük meg.

– Több helyen elmondta, hogy tévhitnek tartja a különböző nőjogi szervezetek által előszeretettel hangoztatott vélekedést, mely szerint a testünkkel szabadon rendelkezhetünk.

– Egy nő főleg fiatalon könnyen gondolja azt, lám mennyire szabad vagyok, mennyire szabad voltam, amikor eldöntöttem, hogy akarom-e vagy nem a gyermeket. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy ilyenkor egy belső hang azt suttogja a lány fülébe, hogy „ezt a gyereket nem tarthatod meg, mi lesz az iskolával, mi lesz a jövőddel, mi lesz veled”. Amikor átéli az abortuszt, túl van rajta, a korábbi barátságos hang szinte azonnal átvált egy állandóan vádló hangra: marja az embert belülről és nem fogja békén hagyni a haláláig. Ez arra is vonatkozik, akiben akkor épp nem tudatosult. Ma már tudjuk, komoly kutatási eredmények is vannak a témában, hogy az egykor szerzett sebek előbb vagy utóbb, de felszínre fognak törni. Ezt az űrt ugyanis nem lehet semmivel betölteni.

– Ez azt is jelenti, hogy egy nőnek az anyasága a lényege?

– A lány, a nő arra teremtetett, hogy édesanya legyen, és rögtön hangsúlyozom, hogy ezt sem kell vallásos alapokhoz kötni, ez tény. Ha úgy tetszik, természeti törvény, amelyről kár is vitatkozni. Minden értelemben, fizikai és lelki értelemben erre van kitalálva. Ha pedig a nő nem a saját funkcióját akarja betölteni, sőt ez ellen tesz – jelen esetben az abortusszal -, akkor olyan „rendbe” szól bele, amely felett egyszerűen nincs hatalma, nincs befolyása, bárhogyan is próbálják ezt a „fejébe verni”. Vakok vagyunk tehát, ha azt hisszük, szabadon rendelkezhetünk a testünkkel.

– De mi van akkor a gyermektelen anyákkal?

– Édesanyává válni nem csak egy gyermeken keresztül lehet. Aki nem tud anyává válni fizikailag, természetesen anyává válhat lelki értelemben, mások felé is gyakorolhatja az anyaságát, de ha ezt valaki megtagadja magában, akkor saját maga lényegét szünteti meg.

– Eddig csak nőkről beszélgettünk, de mennyire férfi-ügy az abortusz?

– Ha fel kéne sorolnom, hogy mik lennének a legfontosabb lépések ebben az ügyben, épp ez lenne az első. Nagyon alapvetőnek kellene lennie a fiú vagy férfi belépésének a dologba, sajnos ma nem az. Nem azért, mintha ez a fiúk felelőssége lenne, viszont az bizonyos, hogy – szintén immár mérvadó statisztikák alapján – tudható: a lányok 90 százaléka megtartaná a gyermekét, ha támogatást kapna a párjától. Ehelyett a fiúk ilyenkor általában eltűnnek, és minimum passzívak, de inkább ellenzik a gyermek megtartását.

– Erről ki tehet?

– Nem a fiúk felelőssége ez, hanem mi közösen, az egész társadalmunk tehet erről. Nem látjuk be, milyen óriási horderejű dologról van szó. Kis baleset, amin túl kell lenni hamar – ezt sokszor halljuk. Ugyanolyan felelősség van rajtuk mint a nőn, csak nem tudják, mert nem hallják senkitől.

– Ha valaki meghozta a döntést, mi a következő lépés? Hogyan lehet segíteni? Lehet-e jól?

–  Ha a baba megtartása mellett dönt valaki, azt hiszem könnyű segíteni, ehhez csak akarat kell. Rengeteg szervezet, közösség van, aki anyagilag, tanácsokkal, szinte bármivel tud segíteni. Ezt én is, mi is megtesszük, igaz az abortusz.hu profilja nem ez, hanem az információadás, tanácsadás.

– Ha viszont az abortusz lesz a döntés?

– Akkor sokkal nehezebb segíteni. Az abortuszra készülő lányok rettegnek, nagyon szeretnének belekapaszkodni valamibe, de annyira félnek, hogy nagyon kevesen jutnak el hozzánk vagy máshoz. Túl akarnak lenni rajta mihamarabb. A tapasztalatunk az, hogy a legtöbb esetben ezek a lányok a a beavatkozás után eltűnnek, nemcsak előlünk, hanem sokszor a saját családjuktól, barátaiktól is. Akkor is, ha látszólag jól viselték, amit ugye tudunk, hogy nem lehet jól viselni. Én „bujdosásnak” szoktam nevezni ezt az állapotot.

– Mikor lesz vége a „bujdosásnak”?

– Ez változó. Az abortuszon átesett nőkben kutatások szerint az közös, hogy valamikor biztosan „robbannak”. Személyiségfüggő, de legnagyobb valószínűséggel öt-hét év múlva elindul bennük egy olyan folyamat, mely nagyon mély lelki nyomorba, depresszióba, alkoholizmusba, esetleg öngyilkosságba vezet. Innen elképesztően nehéz visszatalálni.

– Önnek sikerült.

– Igen, de ez egy hosszú folyamat. Éppen ezekben a napokban indul útjára a Ráhel Szőlőskertje lelki hétvége, amelynek célja olyan nőket megszólítani, akik a mai napig hordozzák akár évtizedes sebeiket. Egy amerikai pszichológusnő módszerén alapuló „lelki hétvége”, tréning, amelyen két-három nap alatt extrém dózisú lélekápolással elérjük, hogy a nők eljussanak az önmaguknak való megbocsátásig.