Ez a legfontosabb a kamaszok szülei számára

A Családbarát Újbuda Program és a Felelős Szülők Iskolája apasorozatának soron következő előadásának címe Kamaszokkal is lehet élni, sőt?!, előadója Varga István coach, digitális marketing szakember, jövőkutató és családapa. Az április 26.-án 18 órakor megrendezésre kerülő előadás kapcsán a Z-generációról, digitalizációról, tudatos apaságról és a lányának írt levelekből készült könyvéről kérdeztük az ismert szakembert.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kamasz
2018. április 16. Felelős Szülők Iskolája

Hogyan függnek össze különböző szerepeid: a coach, a digitális marketing szakember, a jövőkutató és a családapa?

Az ember fia több szerepben van jelen a földön. Számomra fontos a család és a digitális marketing szakma, amely egyben hobbim is. Önmagam és mások fejlesztése idővel a gyermekeim fejlesztésébe csapott át. Boldog ember vagyok, hiszen már egy jó ideje azzal foglalkozhatok, amivel szeretek. Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozom, általában azt válaszolom: „összefüggés-kezeléssel”. Erre sokan elnevetik magukat; azt hiszik, viccelek. Pedig komolyan gondolom. Rengeteg összefüggést és tapasztalatot kell feldolgozni a ma emberének. Én mindig több nézőpontból voltam képes látni a világot. Én ezt szeretem.

Formabontó motivációs előadásaidon anyagi függetlenségre és vállalkozásra buzdítod a jövő fiataljait. Miért tartod fontosnak ezeket és hogyan függnek össze a digitalizációval?

A munkám során szerzett tapasztalataimat rendszeresen megosztom másokkal. Erre kiváló terep egy nyilvános előadás. Azt mondják: szenvedéllyel csinálom. Ha van témám és egy kis tér adódik, szívesen és örömmel tanítom a fiatalokat. Van több kreatív csoportom, akikkel rendszeresen találkozunk és új, jövőbemutató technológiai fejlesztéseknek támogatjuk a marketingkommunikációját. Alapvetően vállalkozásbarát ember vagyok, és azt szeretném, ha a jövő fiataljai megértenék, hogy a digitalizáció egy kitörési pont lehet a számukra.

Digitális marketingszakemberként és gyakorló apaként is fontosnak tartod bevonni a fiatalokat a világunkba, mert „akkor ők is bevonnak az övékbe”. Kifejtenéd?

A mai Z-generációs fiatalok – amilyenek az én gyermekeim is –, alapvetően a mátrix szülöttei. Nyitottak a változásra, a digitalizáció az életük meghatározó része, így sokszor megmosolyognak minket, ha nem tudjuk tartani velük a lépést. Ezért tartom fontosnak, hogy az ő szüleik folyamatosan képezzék magukat, mert csak így tudják megérteni, mi zajlik gyermekük fejében. Ha pedig gyermekeink látják, hogy megpróbáljuk követni őket, akkor bevonnak bennünket az ő saját kis világukba, amely egészen más, mint anno a szüleink világa volt. Az ő világukban már erősen keveredik a digitális- és a való világ. Könnyedén veszik a technológiai változásokat, értik és keresik az új lehetőségeket és kihívásokat.

Három Z-generációs kamaszgyermek édesapjaként mit jelent számodra a tudatos apaság? Apaként mit tartasz a legnagyobb kihívásnak velük kapcsolatban?

A legnagyobb kihívás számomra, hogy megtaláljam azokat a „kontakt-pontokat”, ahol be tudom vinni a tapasztalataimat a gyermekeim rendszerébe. Folyamatosan és tudatosan keresem és elemzem azokat a speciális helyzeteket, hogyan és mi módon hívhatom fel a figyelmüket egy általam fontosnak tartott eseményre, jelenségekre, elolvasásra érdemes cikkekre vagy akár jeles történelmi pillanatokra. Hogyan tudom értelmezni számukra, mi a fontos és mi az, amiből tanulni lehet. Van egy komplett listám, elolvasandó könyvekről, megnézendő filmekről vagy meglátogatandó történelmi helyekről. Mindenben azt keresem, mit is tudnék nekik tanítani. Néha persze az agyukra megyek, de elnézőek velem, mert szeretnek.

Az interjú itt folytatódik.